fbpx

| Csikós Attila

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Közlekedési kalandárium

„Az út célja az út maga” – mondta annak idején a bölcs kínai, és azzal (már-már előrelátóan) keblére ölelte az egész idegbajos emberiséget, beleértve a helyét és országát kereső, nyughatatlan és hektikusan vándorolgató nyugati – majdani európai – civilizáció valahány jöttmentjét is, kik az elkövetkező évtizedekben majd tökélyre viszik, hogy ne mondjam, manifesztálják e kijelentés eszmei lényegét.

Persze a gondolkodó nem autópályákra gondolt, nem magasvasutakra és légikikötőkre, nem a négyes metróra, mely készségek környékén a valahonnan valahová eljutni kívánó elmebajos tömegek acsarkodva tervezgetik az útirányt és az átszállási lehetőségeket. Nem. Bölcseleti értelemben nincsen átszállási lehetőség. S éppen ez az, amit lassan mindenki elfelejt. S bár a megfelelő autópályán, egy gyors gépjárművel könnyedén eljuthatunk bárhová, nem árt, ha felkarcoljuk a szélvédőre a keleti bölcs másik gondolatát is, miszerint: „jól válassz magadnak úti célt, mert ha nem vigyázol, odaérsz!” Tényleg, feltették már maguknak a kérdést, hogy hányszor indultunk már neki? Hová mentünk? Miért mentünk oda? Odaértünk? Te jó ég! Hányszor és hány helyre értünk már oda? Tulajdonképpen állandó, mondhatni permanens népvándorlásban vagyunk, azzal a fontos a különbséggel, hogy mi nem megtelepedési területet keresünk magunknak, hanem a továbbvándorlás jobb, biztonságosabb, gyorsabb és kifizetődőbb módozatait. Mint barbár hordák támadunk a négyes-hatos villamosra, azzal az eltökélt céllal, hogy rajta utazva eljuthatunk egy forgalmasabb közlekedési csomóponthoz, amit bevéve kedvünkre – mondjuk csomópontilag kiteljesedve – válogathatunk az újabb útirányok és az ezek tekintetében legkedvezőbb közlekedési manifesztumok között. És közben? Okulunk talán a környező világból? Az útitársak arcvonásaiból? Egy vétlenül kihallgatott párbeszédből? Egek! Hol van már Esti Kornél, aki a vonat ablakából is megpróbálta elgondolni az elsuhanó világ, egy bakterház, egy tanya, egy kis falu titkos és megállapodott életét? Álmélkodás helyett mi inkább gyűlöljük és szidjuk a közlekedést, a tömeget, a késő csatlakozást, a sort, a bűzt, az ellenőrt, az egész emberiséget, az úti célt és végül önmagunk, amiért útra keltünk egyáltalán. Végül is nekünk, a röghöz kötött jobbággyal ellentétben nem lehet, hanem muszáj útra kelnünk, mindig és mindenhová; mert dolgunk, feladatunk és ügyünk van a világban, nekünk muszáj közlekednünk. (Leszámítva persze azon kistelepülések – a hivatalos gondolkodás szerint tán dologtalan vagy együgyű? – lakóit, kik a lezárt szárnyvonalak mentén laknak, s ily módon, hacsak nem kötnek útilaput a lábukra, s nem válnak kassáki értelemben vett csavargókká, kénytelenek helyben járni és kivárni, amíg megmozdul alattuk a föld.)

Tehát megyünk. Közlekedünk. Tömegközlekedünk, vagy ahogy mostanában a mindent elkényeskedő nyelvhasználatban illik mondani: társas-közlekedünk, és mégsem jutunk egyről a kettőre. S egyre gyorsabban halad velünk az élet! Krúdynak még komoly elhatározásra volt szüksége, hogy az Üveghegyen túli Óbudáról bekonflisozzon a Belvárosba, nekünk alig negyedórába telik, hogy ott legyünk. Persze ő, ha már eltökélte magát, útközben rendbe szedhette kalandozó fantáziáját, bólinthatott egyet a bókoló fűznek, kiinthetett az Újlaki templom előtt ácsorgó nyakkendős svábok felé, s mire megérkezett, már egészen otthonosan „beleutazta” magát mindazon okok és célok mesés világába, a bor, az ismerősök, régi utcák, egy jó leveshús nem éppen barátságtalan univerzumába, amik miatt egyáltalán felöltözött a Templom utcai szobácskában egy-két fertályórával azelőtt. Ám ha mi tizenöt perc múlva lekászálódunk valamely közlekedőedény lépcsőjéről, zilált, mondhatjuk, szabályosan érvényesített idegrendszerrel, már azt sem tudjuk, miért nem volt szabad otthon maradnunk, a televízió előtt bambulva a „Travel csenel” elandalítóan szép útifilmjeit.

Mondjuk, közlekedhetünk autóval is. Saját személyes világunkban, megszokott illatosítók vagy ismerős testszagok közt gördülhetünk szintén csak homályosan megfogalmazott célok felé, s közben észre sem vesszük, hogy valójában így is a tömegközlekedés sajátos egységei vagyunk csupán. Sartre-i módon rázzuk az öklünk a többi önálló egzisztencia felé, s különösen utáljuk a jobb egzisztenciákat, kik alatt nem négy, hanem hat vagy nyolc henger dohog; nem dísztárcsa, hanem „alufelni” gördül; akik nem a részletre kinyögött „mi autónkban” portyáznak, hanem a méregdrága sajátjukban. Azt meg már Jacques Tati is megfigyelte és bemutatta, hogy az autós fiziológiailag láthatatlanná válik a karosszéria mögött. Az autós egy saját, jól – s egyre jobban – berendezett világ autonóm és egyetlen lakója, ki éppen csak a többi fényesen dukkózott autonóm kisköztársaság uralkodójával áll örök morális és családfakutatói háborúskodásban. Az autós közlekedés ugyanakkor megdöntött egy axiomatikus álláspontot, miszerint minden – az elemi részecske, egy atom, valamely komplex rendszer is – nyugalmi állapotra, a legkisebb energiafelhasználási szintre törekedik. Semmi sem igényel több energiát ugyanis, mint az autóval való várakozás látszólagos nyugalmi állapota. Láthatóan hosszú percekig semmi nem mozdul az utcán, úton, a város leáll. Ez alatt az „állásidő” alatt ugyanakkor annyi energia termelődik és lesz a szó szoros értelmében semmivé, amekkora a magyar állam teljes energiaszükséglete az autópálya- és metróépítkezések eksztatikusan meghirdetett lebonyolításához. Vagy amekkora ahhoz kéne, hogy megfékezzük az üzemanyaglobbit, az autógyárakat és némely főpolgármestereket. Az igaz, hogy az állandósuló csúcsforgalomra kereskedelmi rádiókat és pszichiátria praxisokat lehet bazírozni, ám de facto kijelenthetjük, hogy ez az álldogálás sokkal többe kerül, mint a haladás. (Persze, honi viszonylatban a dugónak vannak kedvező aspektusai is. E „lassan járj, tovább érsz” elv alapján működő forgalomlassító demonstrációban részt vevők ugyanis kevesebb esetben szenvednek a kátyúkban tengelytörést.)

A burkolatról szólva, persze, akiknek nem aszfaltozták le végleg a lelkét, az poroszkálhat kis csapásokon, kitaposhat magának apró ösvényeket, lekanyarodhat egy dűlőnél, zötyöghet kedvesen domborodó macskaköveken. Az efféle lelki gyalogos van a legnehezebb helyzetben mindenütt. Ő ugyanis nem megy sehová. Nem dolga megérkezni, s ahová idővel mégis megérkezik, ott jóleső szívvel megpihen. Ő az igazi gyalogos. Nem elszánt arccal tülekvő dzsidás, nem komolykodó utász, nem szigorú és méltatlankodó pillantásokat lövellő dragonyos és nem mindenkit taszigáló és ütlegelő „gyalogparaszt”. Számára igen kevés esély maradt az életben maradásra, lévén mindenki másnak az az „úti célja”, hogy őt is autóba, repülőre, hajóra ültesse, s pályára bocsássa a kedvező utazási, közlekedési és egyéb kereskedelmi ígéretek körül. Előbb-utóbb mind megszűnünk majd várakozni, sétálni, ballagni, andalogni és sétafikálni, s ahogy a nyelvünkből is kivesznek majd e kifejezések, mi is majd egyre gyorsabban és sebesebben közlekedünk egészen változatos és ismeretlen helyszínek között, míg mint az atommag körül az elektron, szabályos héjat nem alkotunk a világ körül, s egy adott időpillanatban gyakorlatilag mindenhol megtalálhatóak leszünk. De minek?

„Jól válassz magadnak úti célt!” – mondta a Mester, s igen jól mondta. Mert ha nem vigyázunk, odaérünk mi is, s nagyon meglepődünk majd, amikor a célban a régi mondat, így hangzik majd: „végállomás, a Föld nem közlekedik tovább.”

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 11. számában.

Kép [cc] Squirmelia

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás