Keith Hyams, The
Ecologist

   A nagy Coca-Cola palackozó
üzemmel szemben ülök a Plachimada nevű falu szélén, a dél-indiai Kerala
államban. Plachimada földművelő falu, 800 többnyire törzsi család lakik itt. A csúnya
gyár nem igazán illik a gyönyörű környezetbe: a Nyugati-Ghatok hegység jól látható a
háttérben. Mögöttem egy gyerek táblát tart „a tiszta víz, tiszta levegő
születési jogunk!” felirattal. A helyiek folyamatos virrasztást tartanak már 518
napja, én pedig eljöttem, hogy megtudjam, miért.
   A Coca-Cola
három éve érkezett Plachimadába. Azért választották ezt a helyet, mert Keralában
itt volt a legbőségesebb talajvíz készlet, és mert innen könnyen lehetett
Keralába és Tamil Naduba is üdítőt szállítani; a falu ugyanis a két állam
határához közel helyezkedik el.
   Hogy vajon Keralának miért volt
szüksége a Coca-Colára, az rejtély volt számomra: ottjártamkor pompás, frissen
készített gyümölcsleveket áruló standok sokaságát láttam. A cég azonban 38
hektár elsőrangú mezőgazdasági területet foglalt el a falu közelében, és gyárat
épített ide, amely hamarosan elkezdte a víz szénsavas üdítővé alakítását, amivel
napi 1.224.000 üveget töltött meg.
   Ekkora tömegtermeléshez sok
vízre van szükség: mintegy napi másfél millió literre. Ez az üvegekbe kerülő víz
ötszöröse. Azt említeni sem szükséges, hogy a Coca-Cola semmit sem fizet a
helyieknek értékes talajvizükért.
   ’Nem sokkal a Coca-Cola
megérkezése után kezdődtek a problémáink” – meséli Veloor Somindan, a
plachimadai palackozó üzem elleni kampány vezetője. „Régebben ezt a kerületet,
Chittur talukot mint Kerala rizses tálát ismerték. Itt volt az államban a
legtermékenyebb talaj, és a legmagasabb termésátlag. Most a talaj száraz, és a
kerületben a rizs- és kókusztermés az egykori negyedére esett vissza.” Az elmúlt
két év során a kerület körülbelül 20.000 földművesének bevétele csökkent
drasztikusan. Somnidan, akinek felesége és két gyereke van, azt mondja, már alig
tudja eltartani a családját.
   Nemcsak a földek száradtak ki. A
kutak is. Míg a Coca-Cola megérkezése előtt a falubeliek 150 láb mély kutakból
is tudtak vizet húzni, ma már sokszor 500 láb mélyen sem érik el a vizet. És az
a víz is haszontalan.
   Egy évvel a Coca-Cola megérkezése után a
helyi kutat vize fura színt vett fel és a falusiak lázról, gyomorfájásról,
fejfájásról és hasmenésről kezdtek panaszkodni. A gyermekhalálozási mutatók is
hirtelen megemelkedtek. Tavaly augusztus végén a kerületi tisztiorvos végül
bejelentette a helyieknek, hogy vizük mérgezett és ivásra nem alkalmas. Most a
800 családnak nincs más választása, mint naponta kétszer egy négy kilométeres
utat gyalog megtenni azért, hogy a mérgezett zónán kívülről hozzanak vizet. Ez a
feladat általában a nők nyakába szakad. Mivel így a nap nagy részét vízhordással
töltik, nem marad idejük arra, hogy más munka után nézzenek, amivel
kiegészíthetnék a földből származó, amúgy is csökkenő családi
bevételt.

Senki sem teljesen biztos abban, hogy mi mérgezte meg
a helyi vízkészletet, de az összes elmélet a Coca-Colával hozza összefüggésbe a
problémát. Dr. Mark Chernaik, az Environmental Law Alliance Worldwide
(Környezeti Jog Világszövetség) tudósa szerint a mérgezés oka, hogy a talajvíz
kitermelésekor a kőzeten túl nagy sebességgel átfolyó víz a mészkő vagy agyag
gyors oldódását okozza. Mások azt állítják, és ez meglehetősen hihető, hogy a
vízkészletet a Coca-Cola talajvízbe átszivárgó szennyvize mérgezte
meg.
   Az utóbbi elmélet különösen valószínűnek tűnik annak a
ténynek a fényében, hogy a Coca-Cola a termeléskor keletkező szennyezett
salakanyagot a helyi földművesek között osztja szét. A farmereket arra
bíztatták, hogy a salakanyagot terítsék szét földjeiken; a cég állítása szerint
ez kiváló műtrágya, ami javítani fogja termésátlagaikat. E módszer a gyár
számára olcsó és kényelmes útja volt a hulladéktól való
megszabadulásnak.
   Tavaly júliusban John Waite, BBC riporter
elküldte az Exeteri Egyetem laboratóriumába a „műtrágyából” vett mintát. Az itt
elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a salakanyag veszélyes mértékben
tartalmazott mérgező fémeket, többek között ólmot, kadmiumot, és krómot. A helyi
kutakból vett vízmintákban, amiket szintén elküldtek a laboratóriumba, ugyancsak
megtalálták mindhárom említett fémet.
   A laboratórium vezető
tudósa, David Santillo kijelentette: „A magas ólom- és kadmiumtartalom különös
aggodalomra ad okot. Az ólom az emberi szervezetben fejlődési rendellenességet
okoz, különös ismertetőjele az idegrendszer fejlődését gátló tulajdonsága. A
kadmium különösen a vesére, de a májra is mérgező hatású. Az ismert rákkeltő
hatású anyagok közé sorolják.”
   Kevéssel a fenti eredmények
publikálása után a Coca-Cola abbahagyta a salakanyag földművesek közti
terjesztését. De a vízkészletnek ez már késő volt. A falubeliek még most sem
ihatnak, és nem is moshatnak a palackozó üzem két kilométeres körzetében
található kutak vizével.
   2003. április 3-án Perumatty
panchayat, a helyi közigazgatási szerv, amelynek a hatókörébe Plachimada is
tartozik, megtagadta a Coca-Cola helyi működési engedélyének meghosszabbítását.
Ezt követően a Coca-Cola a Legfelsőbb Bírósághoz fordult és érvénytelenítette a
panchayat döntését. A helyi aktivisták szerint azonban a Legfelsőbb Bíróságnak
nincs joga ilyen határozatot hozni. Megkérdeztem erről a Bangaloréban működő,
jogászokból és jogi szakértőkből álló Alternative Law Forum (Alternatív Jogi
Fórum) munkatársát, Clifton D’Rozariot.
   „A Legfelsőbb Bizottság
határozata sérti az [indiai] alkotmánymódosítás szellemét, amely a hatalom, a
hatáskörök és a döntéshozatal decentralizációjának hivatott érvényt szerezni. –
mondja D’Rozario. „Az alkotmánymódosítás célja az volt, hogy biztosítsa, a
panchayatok önállóan hozhassanak számukra kedvező döntéseket az erőforrások
tekintetében. Ennélfogva Perumatty panchayatnak alkotmányos joga volt arra, hogy
a Coca-Cola helyi működési engedélyét megszüntesse.”
   Mégis úgy
tűnik, hogy a Coca-Cola, a legnagyobb amerikai vállalati befektető Indiában,
markában tartja az ország törvényhozóit. Egy az indiai miniszterelnök
főtitkárának, Atal Behari Vajpayeenak írott levelében az Egyesült Államok indiai
nagykövete, Robert Blackwill a következőt írta: „Egy mindkettőnk országának
fontos és potenciálisan komoly befektetési problémára szeretném felhívni a
figyelmét, és a megoldáshoz segítségét kérni. Az esetben a Coca-Cola, India
egyik legnagyobb külföldi befektetője érintett.”
   A Blackwill
által említett „probléma” azt takarja, hogy az indiai jog kiköti: az Indiában
működő külföldi cégeknek részvényeik 49 százalékát indiai részvényeseknek kell
átengedniük az országba való érkezésüket követő néhány éven belül. E jogszabály
elsődleges célja annak biztosítása volt, hogy az indiaiaknak legyen valamennyi
beleszólásuk az országukban létrehozott vállalatok működésébe.
   A
hatalom ilyetén felosztásával elégedetlen Coca-Cola az intenzív lobbizás és a
burkolt fenyegetések eszközeit használva megváltoztatta a kormányzati
állásfoglalást, így biztosítva, hogy míg indiai leányvállalatai részvényeinek 49
százaléka indiaiak tulajdonában van, az indiai részvényeseknek semmilyen
szavazati joguk ne legyen. Ez talán még épphogy megfelel a törvény betűjének, de
biztosan nem felel meg a törvény szellemének, vagy az eddigi
alkalmazásnak.

A politikai ügyeskedésben ily tehetséges vállalattal
szembesülve Plachimada lakói számára világossá vált, hogy jogaikat csak az
alulról induló nyomásgyakorlás védheti meg. Az utóbbi hónapokban küzdelmük
fokozódott. Tavaly januárban Plachimada volt a helyszíne egy, A National
Allience of People’s Movements (Népi Mozgalmak Országos Szövetsége) által
szervezett országos „yatra” azaz felvonulás megnyitójának. A yatra beutazta az
egész országot, egyesítve a különböző helyi mozgalmakban résztvevő embereket a
„mentsük meg az országot, építsük az országot” szlogen jegyében. Az ellenállás
áttörő mértékét bizonyítva falusiak, városlakók, aktivisták és aggódó polgárok
ezrei mentek gyalog, utaztak vonaton, teherautókon és buszokon Plachimadából
India távoli sarkaiba. A felvonuláson jelenlevő nyelvek sokféleségével és színek
tarkaságával csak a résztvevők által kántált szlogenek változatossága
vetekedett.
   Szeptember 21-én aztán hatalmas gyűlést tartottak a
plachimadai üzem kapui előtt. Ezen India különböző vidékeiről gyülekező
aktivisták vettek részt, köztük a világszerte ismert környezetvédő, Vandana
Shiva. Több százan gyülekeztek, lezárták az utat és határozott hangú levelet
küldtek a Coca-Colának kijelentve, hogy a céget nem látják szívesen
Plachimadában.
   Később, februárban az indiai kormány által
felállított interparlamentáris bizottság jelentést adott ki, amelyben a
plachimadai üzemet felelősnek találták „a víz beszennyezéséért, a talajvíz
kimerítéséért… a terményátlagok csökkenéséért [és] emberi betegségek
okozásáért”. Válaszul a világ minden tájáról levelek áradata zúdult Kerala fő
miniszterének irodájába, arra bátorítva őt, hogy azonnali helyreigazító
intézkedést eszközöljön a Coca-Cola ellen.
   A kampány során a
rendőrség hozzáállása kemény és megalkuvást nem ismerő volt. A plachimadai
erőfeszítések során több mint 300 embert tartóztattak le.
   A
Coca-Cola négy másik palackozó üzeménél ezzel párhuzamosan folyó tiltakozásokat
még keménykezűbb bánásmód kísérte. A Mehdiganj falunál, Varanassi szent városa
közelében, az észak-indiai Uttar Pradash államban található üzemet toxikus
hulladék környező földekre való kiöntésével és a környéken komoly vízhiány
okozásával vádolják. Amikor szeptemberben körülbelül 1000 tiltakozó az üzem
előtt békés demonstrációt tartott, százakat vert meg a Coca-Cola biztonsági
személyzete. A rendőrség közömbösen nézte végig az atrocitást, majd körülbelül
400 tiltakozót őrizetbe vettek, közülük 88-at letartóztattak. Az ismert indiai
aktivista, Dr. Sandeep Pandey sérülést szenvedett a lábain, hátán és fején az őt
vasrúddal, gumibotokkal és puskatussal ért ütéseknek köszönhetően.

Amikor telefonon megkerestem a keralai kormány
talajvíz osztályát, azt mondták, utasították a Coca-Colát, hogy
talajvíz-kitermelésüket felére csökkentsék, és inkább esővíz-gyűjtésre
rendezkedjenek be. Megkérdeztem a plachimadaiakat, hogy hallottak-e erről, azt
mondták, nem.
   Dr. Terry Machado, a Kerala’s Integrated Rural
Technology Centre (Keralai Egyesített Mezőgazdasági Technológiaközpont)
szakértője azt állítja, hogy ha az állam kormánya igazat mond is, ilyen
változások nem lennének elegendőek a terület súlyos vízgondjainak megoldására. A
hosszú távú megoldás nem más, mondja Machado, mint hogy a Coca-Cola elfogadja a
tiltakozók követelését és „elhagyja Plachimadát”.
   A Corporate
Watch India még szkeptikusabb. Szerintük a Coca-Colának más vízforrást kell
keresnie, nem a keralai kormány utasítása miatt, hanem azért, mert annyira
kimerítették a plachimadai vízkészletet, hogy egyszerűen nem maradt elég víz az
igényeik kielégítésére. Lecsökkent forrásai kiegészítésére a cég, a Corporate
Watch szerint, a környékbeli artézi kutakból nyert vizet kezdett teherautón az
üzembe fuvarozni.
Mindemellett a Coca-Cola egyértelműen aggódik a plachimadai
kampány által keltett hírverés, és ennek a márka-imidzsre gyakorolt esetleges
hatása miatt. 2003 januárjában a cég weboldala arcátlanul azt állította, hogy „a
Coca-Cola India keralai palackozó üzeme maroknyi szélsőséges tiltakozó célpontja
volt, akik a vállalatot helyi vízforrásokkal való állítólagos visszaélését
említették. Ezek az állítások valótlanok. A környező közösségek, törzsi vezetők,
civil szervezetek, környezetvédelmi szakértők és kormányhivatalnokok több ízben
visszautasították a szélsőségesek állításait mint teljesen megalapozatlan
kijelentéseket.”
   Ilyen arcátlanság már nem szerepel ott. Bár a
Coca-Cola weboldala még mindig tagadja a plachimadai üzemével kapcsolatos
állításokat, már nem olyan határozottan elutasító.
Hogy megkíséreljem a
Coca-Cola és a plachimadai tiltakozók közti nézeteltérés elsimítását,
megpróbáltam személyesen is beszélni a céggel. Többszöri próbálkozásom ellenére,
hogy több indiai vezető alkalmazottal kapcsolatba lépjek, a Coca-Cola újra meg
újra elutasította kérdéseim megválaszolását. A plachimadai üzemvezető a cég
kommunikációs igazgatójához irányított, aki viszont a Coca-Cola India
elnökhelyetteséhez irányított, aki minden alkalommal, amikor hívtam, más
elfoglaltságára hivatkozva kért bocsánatot. Kezdtem megérteni, milyen
csalódottan érezhetik magukat a plachimadaiak, amikor közvetlenül a Coca-Colával
próbálnak beszélni problémáikról.
   Az mégis világos volt, hogy a
vállalat érzi a veszélyt. Még hosszú az út, ami Plachimada és Chittur taluk
lakóinak igazságot szolgáltat, de ha a Coca-Cola aggódni kezd, hogy nemzetközi
márkaneve forog kockán, akkor minden ok megvan arra, hogy higgyünk abban: az
igazság győzni fog.
   Ami azt illeti, a vállalatra nehezedő nyomás
egy ideje egyre nő. A Coca-Cola hírnevét súlyosan elhomályosította egy 2001
júliusában, Floridában kezdődő per, amiben a céget azzal vádolták, hogy katonai
jellegű halálosztagokat használt szakszervezeti vezetők meggyilkolására,
kínzására, elrabolására és fenyegetésére annak érdekében, hogy a kolumbiai
palackozó üzemeiből távozásra kényszerítse a Sinaltrade szakszervezetet. A
londoni székhelyű Colombia Solidarity Campaign (Kolumbia Szolidaritás Kampány)
által kiadott Coca-Cola elleni bojkott-felhívás az amerikai diákok országos
„rúgjuk ki a Coke-ot az egyetemről” kampányához vezetett. A következő csapás
akkor következett, amikor aktivisták a Coca-Cola által a cég afrikai gyáraiban a
HIV-fertőzött alkalmazottak ellen elkövetett diszkrimináció ellen tiltakoztak.
2003 májusában pedig 300.000 amerikai dollárra büntették a Coca-Colát a panamai
Matasnillo folyó szennyezése miatt.
   Csak egy dolog még. Ne kezdj
Pepsit inni Coca helyett. Plachimada szomszédságában, Kanjikode faluban a Pepsi
szorgalmasan csapolja a talajvizet.

Keith Hyams az Oxfordi Egyetem politikai
filozófia doktorandusz kutatója. Ha többet szeretnél tudni a Coca-Cola indiai
tetteinek feltakarításáért indított kampányról, küldj e-mailt a coca-killer@riseup.net
címre.

Az Action Aid a közösségek erőforrásaihoz való
jogáért küzd. www.actionaid.org

Megjelent a The Ecologist 2004. áprilisi
számában.
Lefordítva és közzétéve a kiadó
engedélyével.