fbpx

| Bajomi Bálint

Kicsi Vú – gasztronómiai vállalkozás másképp

Farkas Viktória, becenevén Kicsi Vú három éve költözött Wekerlére, ahol teljesen megváltozott az élete. Eredetileg némettanárként dolgozott. Ma viszont saját vállalkozása van, melynek keretében kínai alapokon nyugvó főzést oktat. Emellett aktív önkéntese a helyi közösségnek. 

A kispesti Wekerletelep része az Átalakuló Városok nemzetközi mozgalomnak, Átalakuló Wekerle néven. Az elmúlt években a kezdeményezés erős mozgalommá fejlődött, amely a klímaváltozás okozta kihívásokra próbál helyi, kis léptékű válaszokat adni. Vezetője Tracey Wheatley skót származású környezetvédelmi aktivista.

A mozgalom fellendítette a helyi piacot, biozöldség doboz rendszert indított, bevezette a helyi kereskedőket támogató Tessék csak! Kártyát. Kezdeményezték a közétkeztetés reformját, és belefogtak egy utólagos nyílászáró szigetelési programba. Foglalkoznak még komposztálással és ökokertészkedéssel is.

Wekerlére költözésekor Kicsi Vú is csatlakozott a szerveződéshez, és egy idő után saját, főként a gasztronómiához köthető kezdeményezésekkel is előállt. Viki ugyanis még 2007-ben kezdte el írni http://kicsivu.hu/ gasztroblogot. Később, gyerekei születését követően komolyabban érdekelni kezdte az egészséges táplálkozás. Hosszas keresés után rábukkant a kínaiak több ezer éves gyógyító konyhájára – ezt jelenleg is tanulja Bécsben.

 

Eleinte házhoz ment a főzőóra

Wekerlén elindított egy „Főzz otthon Kicsi Vú-val” programot, melynek keretében házhoz ment privát főzőórákat tartani. Ahogy telt az idő, organikusan fejlődött a vállalkozás és tavaly májusban úgy alakult, hogy kibérelhetett egy főzőstúdiót Wekerlén. Így tavaly tavasszal megnyílt az Ötfűszer Főzőiskola, ahol Kicsi Vú hetente tart főzőórákat a kínai gyógyító konyha (5 elem konyha) szellemében.

Az Ötfűszer nem egy szokványos főzőiskola. Már az indulás sem volt szokványos. Sokat egyeztetett aktív helyiekkel, hogy felmérje egyáltalán van-e igény ilyen jellegű helyi vállalkozásra, ill. hogyan tudna kapcsolódni a már működő wekerlei vállalkozásokhoz.

 

 

Szerves része a helyi közösségi életnek

Kicsi Vú alkalmazkodott a hely szelleméhez, így egy kötetlen, családias iskola jött létre. Az egész társadalmi vállalkozást az Átalakuló Wekerle szellemisége hatja át. Viki komposztál, szelektíven gyűjti a hulladékot, saját konyhakertje van, és önkéntesként aktívan részt vesz a wekerlei közösségi programokon, könyvcsereberét és Wekerlei Vállalkozónői Reggeliket szervez.

Kicsi Vú 5 elem konyhája a kínai gyógyászaton alapul, de az európai viszonyokhoz igazodik. Lehetőség szerint közel termelt feldolgozatlan alapanyagokkal főz. Előnyben részesíti a szezonális élelmiszereket, kevés húst használ; inkább a zöldségekre helyezi a hangsúlyt.

 

 

Nyáron hűtsön, télen fűtsön

A kínai gyógyító konyha aszerint jellemzi az alapanyagokat, hogy hogyan befolyásolják a hőháztartásunkat. Vannak alapanyagok, amelyek fűtenek, mások hűtenek és vannak semleges hatásúak is.

Nyáron inkább hűtő, télen fűtő élelmiszereket célszerű fogyasztani. A déli gyümölcsök például hűtő hatásúak, ezért nem jó, ha télen sokat eszünk belőlük. Akkor az almának, aszalt gyümölcsöknek van szezonja. A főbb irányvonalak mellett mindenkinek az egyéni „vérmérsékletét” kell figyelembe venni az étrend összeállításánál. Meleg és hideg, illetve száraz és nedves típusok léteznek a kínai osztályozás szerint.

Az 5 elem konyha ajánlása szerint a jó emésztés kulcsa a főzés. Mivel a főzés egyfajta előemésztés, a főtt étel gyorsabban felszívódik, nem terheli úgy az emésztőrendszert. Különösen a főtt, meleg reggeli és a főtt vacsora lenne fontos.

És hogyan étkezzünk nyáron? Használjuk rendszeresen a szezon alapanyagait: a lédús, nagy víztartalmú, hűsítő zöldségeket (cukkini, uborka, padlizsán, paradicsom) és a frissítő gyümölcsöket. Együnk több zöld salátafélét, ezek nyugtatják a szívet, védik a nagy hőség káros hatásaitól.

A fehérjeforrások közül a könnyen emészthetőeket preferáljuk: zsíros húsok helyett együnk halat, tofut, főtt bab- és lencseféléket. A gabonák közül a polenta, az árpa, a kuszkusz és a bulgur igazi nyári alapanyag.

Végül még egy jó hír: Kicsi Vú az Ötfűszer Főzőiskolával első díjat nyert 2015 -ben az Év Anyavállalata versenyen a kezdő vállalkozónők kategóriájában.

 

Kép: Bajomi Bálint

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás