fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Jótállási, javíttatási jogok klíma vásárláskor

Egy jó klímaberendezés beszerzése nem kis körültekintést és tervezést igényel, és akár több százezer forintba is kerülhet. A tudatos fogyasztónak, mielőtt vásárolna és döntene valamely termék mellett, mindenképpen érdemes tájékozódnia az őt megillető jogokról és kötelezettségekről is, arra az esetre, ha a készülékkel később fogyasztóvédelmi probléma lenne.

Milyen jogaink vannak fogyasztóként kórházban, boltban, fogorvosnál, online vásárláskor? Fogyasztóvédelmi információk a TVE oldalán.

A vásárlók szeretnének tisztában lenni azzal, hogyan járjanak el, ha problémájuk van egy megvásárolt termékkel vagy szolgáltatással, a kereskedőknek pedig fontos a fogyasztóbarát magatartás.

A fővárosban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ingyenes szolgáltatás keretében a Budapesti Békéltető Testület, az országban máshol pedig a megyei kereskedelmi és iparkamarák a mellettük működő békéltető testületek közreműködésével segítik a fogyasztókat és a vállalkozásokat vitás ügyekben.

A TVE 12 különböző márkájú, összesen 48 (inverteres, oldalfali split) klímaberendezést tesztelt laboratóriumban. Az eredményeket 1930 Ft-ért itt nézheted meg >>>

Tönkrement az új légkondi – mihez van jogunk?

A budapesti Testület elé került egyik ügyben például a fogyasztó százötvenezer forintos klímát vásárolt, ami nem sokkal utána elromlott. A kereskedő csak és kizárólag javítani volt hajlandó a terméket, de az ez után is még kétszer ment tönkre. Bizonyos kereskedők akár a három-négyszeri sikertelen szerviz és a továbbra is működésképtelen termék ellenére is kizárólag a javítást hajlandóak vállalni. A cserét vagy pedig a vételár-visszafizetést elutasítják. Joggal teszik ezt?

A fogyasztóvédelmi előírások egyáltalán nem határozzák meg pontosan, hogy a hibás termék hány javítása után köteles a vállalkozás már mindenképp az ingyenes cserére vagy például a vételár visszafizetésére. Van a fogyasztók között, aki úgy tudja, hogy például kettő, és van, aki már ezzel szemben három javításról tud, ami után már mindenképp kötelező a csere – holott ilyen szám a törvényekben, a jogszabályokban egyáltalán nem szerepel. Ez pedig azt jelenti, hogy adott esetben akár már rögtön – az első meghibásodáskor – vagy pedig az első, sikertelen javítást követően is lehet kérni a cserét!

Mit tehetünk, ha hibás a termék és nem javítják?

Ha hibás volt a megvett termék, a fogyasztók elsősorban ingyenes javítást vagy cserét kérhetnek, de ha ezeket a vállalkozás nem teljesíti vagy ezek teljesítése lehetetlen, akkor – másodsorban – kérhető a vételár leszállítása vagy pedig a teljes vételár visszatérítése.

Amikor a kérdés az, hogy a vállalkozás az ingyenes javítást vagy a cserét teljesítse, már eleve figyelembe kell vennie, az adott hibás termék mennyibe került, jelentős hibáról van-e szó, és mindez mekkora érdeksérelmet okoz a fogyasztónak.

Így például a fenti esetben, ha a fogyasztó vásárolt egy klímát 150 ezer forintért, de az tönkremegy, és egyáltalán nem hűt, akkor már minden egyes nap jelentős sérelemmel jár a vásárló számára, különösen nyáron. Hiszen azt a berendezést a mindennapi használatra, hűtésre vásárolták meg. Tehát adott esetben akár már felmerülhet rögtön – már az első meghibásodásnál – a csere lehetősége. Továbbá, ha a vállalkozás kijavításra vagy kicserélésre átveszi az adott terméket, akkor a javításnak vagy a cserének megfelelő határidőben kell megtörténnie annak érdekében, hogy a fogyasztó érdekeit kíméljék. A kereskedőnek törekednie kell a tizenöt napon belül történő kijavításra.

Ha első körben a fogyasztó és a vállalkozás a javításban állapodott meg, akkor pedig már a legelső, sikertelen kijavítás ismét megalapozhatja a csereigényt.

Nem kell hónapokig várni a javításra

A fogyasztót egyúttal nem lehet arra kényszeríteni, hogy akár hónapokig várjon a termék kijavítására, ahogy arra sem, hogy egymás utáni többszöri sikertelen javítást tűrjön el. Mivel a vállalkozásnak egyrészt törekednie kell a tizenöt napon belül történő elvégzésre, másrészt a javítás során a fogyasztó érdekeit kímélve kell eljárnia, így ugyanúgy, már akár az első, de egyébként elhúzódó javítási folyamat szintén alapot adhat a cserére. Ezt is persze mindig, esetről esetre lehet csak eldönteni, figyelembe véve a fenti körülményeket, így például a hiba jellegét, a termék árát, és hogy ez mekkora érdeksérelmet okoz a fogyasztónak. Ezért, akár a fenti klímás ügyben is, már az első eredménytelen szervizt követően is egyértelműen kérhető a csere.

Itt fontos tudni azt is, hogy mivel a klímaberendezés jelen esetben tartós fogyasztási cikknek minősül, ezért arra egyéves kötelező jótállás vonatkozik. Ha ezen az időn belül romlik el a termék, akkor a kereskedőnek bizonyítania kell, hogy a hiba oka csak később, a vásárlást követően keletkezett. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a fogyasztónak elsősorban az ingyenes javításra, cserére, másodsorban pedig a teljes vételár visszatérítésére, vételár leszállításra vonatkozó joga megalapozott lehet.

Összességében pedig ilyenkor két évig lehet reklamálni a kereskedőnél a hiba miatt, de a megvásárlást követő egy éven túli meghibásodás esetén már a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy eleve rossz, azaz hibás készüléket kapott.

Mi van akkor, ha a beépített klíma romlik el az újonnan vett társasházi lakásban?

Az újonnan épített lakások esetén a kivitelezésre szintén kötelező jótállás (garancia) érvényesül. Nem csak a fogyasztónak átadott új lakás részét képező, már eleve beépített klímára, hanem annak további elemeire is. A kötelező jótállási idő itt három, öt vagy tíz év attól függően, hogy milyen épületberendezésről van szó. Ez esetben a lakást szolgáló szellőztető berendezésre és a klímaberendezésre hároméves jótállás vonatkozik, amelyet a lakás műszaki átadás-átvételétől kell számítani.

Erről a jótállásról a lakás tulajdonosának jótállási jegyet kell kapnia, és ezzel lehet a jótállásból fakadó jogokat érvényesíteni (de ha ezt nem kapta meg, akkor is fennáll a kivitelezőnek a hiba miatti felelőssége).

Nem árt tudni, ebben az esetben a vállalkozó a bejelentett hibát tizenöt napon belül köteles megvizsgálni, és ha javítás, csere vagy valamilyen munka újbóli elvégzése válik szükségessé, úgy kell eljárnia, hogy az ne akadályozza a lakás használatát.

A jótállási kötelezettsége alól kizárólag akkor mentesülhet a kivitelező, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a műszaki átadás-átvételt követően keletkezett.

Szempontok, tanácsok klímaberendezés kiválasztásához és megvásárlásához

1. Mivel a klímaberendezéseket hosszú távú használatra választják a fogyasztók, és vételáruk meglehetősen magas, érdemes utánanézni az adott gyártó által biztosított, önkéntes jótállásnak, azaz a garanciának is, ami a kötelező egyéves jótálláson felül jár. Javasolt olyan készüléket vásárolni, amelyre a gyártó akár öt-tízéves jótállást is vállal. Tudnunk kell, hogy az önként vállalt jótállás érvényességéhez bármilyen feltételt előírhatnak: így például egy adott honlapon történő regisztrációt és a garancia online érvényesítését. Mindig nézzünk utána ezeknek a részletesebb feltételeknek is, máskülönben nem biztos, hogy részesülünk az önkéntes jótállás biztosította további kedvezményekben.

2. Ne feledjük, hogy a klímaberendezés nemcsak nyáron hűt, téli fűtésre is használható. Ha kifejezetten a fűtés is szempont a vásárláskor, érdemes e jellemzőre is kiemelt figyelemmel lenni a különböző termékek összehasonlítása során.

3. Egyáltalán nem mindegy a klíma kiválasztása során, hogy az adott forgalmazó milyen szervizháttérrel rendelkezik. Nézzünk utána ennek is a forgalmazónál vagy az interneten, ellenkező esetben könnyen találkozhatnak – hiba esetén – akár elhúzódó javítással.

4. Őrizzük meg a berendezéshez kapott számlát és a jótállási jegyet, hiszen ezekkel lehet – bármelyikkel a kettő közül – a klímára járó kötelező egyéves jótállást érvényesíteni.

5. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy meghibásodott a berendezés, azonnal jelezzük a kereskedőnek! A szerviztől kizárólag ingyenes javítást lehet kérni, ellenben a kereskedőtől (aki a számlán szerepel feltüntetett vállalkozásként) mind az ingyenes javítás vagy pedig a csere kérhető.

6. Ha a kötelező egyéves jótállási időn belül jön elő a hiba, akkor a készüléket rendszerint a fogyasztó otthonában kell megjavítani. Amennyiben ez mégsem kivitelezhető, akkor a szerviznek vagy a kereskedőnek kell gondoskodnia a leszerelésről és elszállításról, majd a javítás/csere után pedig a visszaszállításról és a felszerelésről. Mindezeknek a költsége a vállalkozást terheli a jótállási időn belüli hiba esetén.

(Cikkünk a Budapesti Békéltető Egyesület információi alapján készült.)

 Képek: pixabay.com

A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium (FV-I-18-19) támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás