fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Jön az EU-s állatjóléti termékcímke

Az EU új termékcímkét vezetne be, amelynek segítségével a fogyasztók vásárláskor állatjóléti szempont alapján is dönthetnének egy-egy termék mellett vagy ellen.

2009 őszén az Európai Bizottság megvitatta az állatok kíméletével
kapcsolatos jelölés több változatát összefoglaló jelentést. A jelölés célja,
hogy az európai fogyasztónak lehetőséget kapjanak arra, hogy azonosíthassák és
kiválaszthassák az állatbarát körülmények között előállított termékeket. Most
elsősorban a legkönnyebben megvalósítható javaslatokat tekintik át.

A jelölésnek összhangban kell lenie az élelmiszerelőállításra
tenyésztett állatok uniós jóléti minimum előírásaival. Sokan azt remélik a
jelölés bevezetésétől, hogy a gazdálkodókat az állatok kíméletére ösztönzi
majd.

Egyes tagállamokban létezik nemzeti kezdeményezés is,
Franciaor-szágban a „Piros címke”, az Egyesült Király-ságban a „Szabadság
címke” elnevezéssel. Nem lehet még előre látni, hogy ezeket a rendszereket
hogyan harmonizálják majd az uniós tervezetekkel.

Másik cél az ENRC (European Network of Reference Centres for
the Protection and Welfare of Animals – Állatkíméleti és Állatvédelmi Referenciaközpontok
Hálózata) rendszer kialakítása. A hálózat a jelenlegi források hiányosságát
pótolná, lehetővé tenné, hogy a már meglevő forrásokat és legjobb gyakorlati
megoldásokat megosszák az Unió szintjén.

 

Forrás: MEBIH 2009 novemberi hírlevél

Kép [cc] Tony law

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás