fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Jogsértésben jubilált a Tesco

Megtévesztő akcióik miatt a GVH az előző hónapban az Auchant és a Tescot is megbüntette – összesen 80 millió forintra.

 A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor egyes akciós termékek a reklámújságok által adott tájékoztatással ellentétben nem voltak megvásolhatók egyes áruházaiban, illetve voltak olyan termékek, amelyekért a fogyasztóknak a reklámújságokban közölteknél többett kellett fizetniük. Az Auchant ezért 30 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

2006 májusa és szeptembere között egyes termékek esetében a pénztárnál a Tesco sem az akciós újságban meghirdetett, hanem annál magasabb árat számlázott. Kiderült az is, hogy ezen időszak alatt egyes termékek az akciós időszak elején vagy az akció ideje alatt nem voltak megvásárolhatóak. A fogyasztók megtévesztéséért a Tesco-nak 50 millió forintos bírságot kell fizetnie. A Tesco esetében már tizedik alkalommal került megállapításra, hogy a vállalkozás a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított.

Egy másik esetben azonban a GVH  megszüntette a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben indított versenyfelügyeleti eljárást. A társaság ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy módosít tájékoztatási gyakorlatán. A Tesco ellen korában azért indult eljárás, mert az egyes akcióiban meghirdetett kerékpárokról a reklámújságokban hiányos tájékoztatást adott. Mellőzésre került a jótállás egyik fontos feltétele, jelesül, hogy a kerékpárokat az első használat előtt (a jótállási jegyen feltüntetett) szakszervizben további költséget vállalva üzembe kell helyezni. A Tesco most kötelezettséget vállalt a hiányosság pótlására más termékekre is kiterjesztve azt. Vagyis a jövőben minden olyan termék esetén, amelyeknél a garancia feltétele, hogy a fogyasztók a termékek üzembe helyezés céljából a gyártók/szállítók által megjelölt szakszervizeket külön díjazás ellenében igénybe vegyék, 2007. március 2-tól a konkrét termék árához kapcsolódóan a fogyasztókat számukra érzékelhető módon tájékoztatja erről a feltételről reklámjaiban, a termék eladási helyén, valamint a vevőszolgálati pulton. A GVH megítélése szerint a Tesco önkéntes kötelezettségvállalása nemcsak egy-egy konkrét reklám, hanem egy egész tájékoztatási gyakorlat megváltoztatását eredményezi. Az eljárás kiterjesztése, illetve új eljárás megindítása nélkül módosul a fogyasztók tájékoztatása során követett gyakorlat más termékkör (pl. tűzhelyek) vonatkozásában is, így a kötelezettségvállalás elfogadásával a fogyasztók felé irányuló tájékoztatási gyakorlatban bekövetkező kedvező változás túlmutat a jelen eljárás keretein. A kötelezettségvállalást elfogadó végzés megfelelően közvetíti más vállalkozások felé is, hogy a GVH milyen tájékoztatási gyakorlatot tart kívánatosnak.

 

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás