fbpx

| Tudatos Vásárló

Itt vehetsz hazai halat: mirelittől a halchipsig

Nyáron szívesebben eszünk könnyű fő ételt, aminek alapja a szárnyasokon kívül hal is lehet. Ám a vízparti hekkezésen túl is van élet. Összegyűjtöttük hol tudsz magyarországi mirelit vagy élőhalat vásárolni, vagy helyben megkóstolni egy-egy különleges fogást.

Sokat olvashatunk mostanában a tengeri halászat okozta környezeti problémákról és a tengeri halak szennyezettségéről. Habár nem találtunk arra vonatkozó vizsgálatot, hogy az európai édesvízi halak mennyire szennyezettek, de ha csak a szállításból adódó környezetterhelést csökkenthetjük azzal, hogy hazai halat veszünk, máris nyugodtabb lehet a lelkiismeretünk. Mivel nem minden családban, baráti körben van lelkes pecás, aki rendszeresen szállítja a vasárnapi ebédre valót, nekik kívánunk segíteni ezzel az összeállítással.

 

Szupermarketből

A legtöbb szupermarketben kapható magyarországi hal. Leginkább fagyasztott formában kaphatók, de például az Auchanban élő halat is vehetünk. A kínálatot a ponty uralja, de egy helyen találtunk még busát és pisztrángot is. A legtöbb helyen a Hortobágyi Halgazdaság termékei kaphatók, amelyek bio minősítéssel is rendelkeznek.

SZUPERMARKETEK

 

Bolt

Halgazdaság

Egységár (Ft/kg)

 

PONTY

 

Spar

Halker Kft.

2405

fagyasztott

Interspar

Halker Kft.

2775

fagyasztott

Groby

Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

2650

fagyasztott

Penny

Halker Kft.

2035

fagyasztott

CBA Prima

Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

2331

fagyasztott

Auchan

Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

2198

friss

Lidl

Győri ELŐRE Halászati Termelőszövetkezetek 2580 fagyasztott

BUSA

 

Auchan

Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

1210,35

friss

Lidl Győri ELŐRE Halászati Termelőszövetkezetek 1990 fagyasztott

PISZTRÁNG

 

CBA Prima

Voyagex Morini Kft.

5089,09

fagyasztott

Lidl Győri ELŐRE Halászati Termelőszövetkezetek   fagyasztott
AFRIKAI HARCSA
Auchan Szarvas-Fisch Kft   friss

 


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


 

Halboltból

Több halgazdaságnak van saját boltja, vagy a telephelyen vásárolhatunk tőlük. Ha a Szegedfish és az Aranyponty halgazdaság termékeit választjuk, érdemes tudni, hogy a halastavaik természetvédelmi területen találhatók, így szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük.

Szétnéztünk néhány nagyobb budapesti piacon is (Vásárcsarnok, Lehet tér, Bosnyák tér, Fehérvéri úti piac), de sajnos hiába érdeklődtünk a halpultoknál, hogy honnan származik a hal, ne kaptunk kielégítő választ. Egy biztos pontot találtunk, a Vásárcsarnokban a Balatoni Halgazdaság boltját.

HALBOLTOK, TELEPHELYEN  VÁSÁROLHATÓ

Település

Bolt

Haltípus

Akasztó

Akasztói Horgászpark és Halászcsárda

akasztói szikiponty, lapátorrú tok, lénai tok, vágótok, amur, busa, csuka, süllő, szürkeharcsa, kárász, keszeg

Budaörs

Budaörsi halpiac – The Fishmonger

Budapest

 Hortobágyi Halgazdaság (Vámház körút, Vásárcsarnok)

ponty, busa, keszeg, harcsa

Kalocsa

Gyuri HalABC

akasztói szikiponty, lapátorrú tok, lénai tok, vágótok, amur, busa, csuka, süllő, szürkeharcsa, kárász, keszeg

Kaposvár

Szentimrei Halgazdaság

ponty, amur,busa, süllő, fekete sügér, koi ponty, kárász, keszeg

Rétimajor

Aranyponty halászati Zrt.

ponty, szürkeharcsa, amur, busa, kárász, afrikai harcsa

Siófok, Mosonmagyaróvár,Székesfehérvár, Győr, Budapest

Győri ELŐRE Halászati Termelőszövetkezetek

ponty, busa, pisztráng, afrikai harcsa, szürke harcsa, süllő, csuka, kecsege, szibériai tok, vágótok, keszeg, ezüstkárász, amúr, norvég lazac

Szeged

SZEGEDFISH Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.

ponty, fehér busa, amur, csuka, harcsa, süllő

Szarvas, Szolnok, Békéscsaba, Kunszentmárton  Mindenhol Hal mozgó halbolt afrikai harcsa
Tahitótfalu Boldog pisztráng  füstötl pisztráng, pisztráng pástétom

 

Gasztro élvezet készen, tányéron

Utazás, nyaralás során érdemes kipróbálni különleges helyi halfogásokat.

Település

Halazó

Haltípus

Aszófő Aszófői halsütő ponty, süllő, keszeg
Balatonalmádi Jóbarátok halsütöde keszeg, fogas, pisztráng

Budapest

Hello Hal

ponty, pisztráng, harcsa, süllő, keszeg, kárász

Budapest Keszegsütő keszeg, kárász, süllő, pisztráng, harcsa
Budapest Halműhely keszeg, kárász, süllő, harcsa
Budapest Stég ponty, harcsaa, keszeg
Budapest Halkakas ponty, harcsa, kárász, pisztráng
Budapest MrPisztráng füstölt pisztráng, paté
Dunabogdány Pisztrángos pisztráng
Eger Keszegsütő keszeg, kárász, süllő, pisztráng, harcsa
Debrecen Keszegsütő keszeg, kárász, süllő, pisztráng, harcsa

Gyenesdiás

Balatoni Hal- és Termelői Piac

ponty, keszeg, fogas, harcsa, pisztráng

Lilafüred

Erdei halsütöde,

pisztrángtelep

pisztráng
Miskolc Keszegsütő keszeg, kárász, süllő, pisztráng, harcsa

Ócsárd

H&H Carpio Halászati Kft. Ócsárdi Csárda

süllő, kecsege, harcsa, csuka, amur, compó, ponty

Szigliget Oszi büfé (strand) pisztréng, fogas, ponty
Szilvásvárad Sáfrány pisztrán halfüstölde  pisztráng

Tiszaörvény

Hello Hal

Stég

harcsa, süllő, ponty, keszeg

Visegrád

Ördögmalom Erdei Étterem

pisztráng

 

Ha ismersz olyan helyet, amelyik nincs a listán, kérjük, írd meg nekünk a szerk[kukac]tudatosvasarlo.hu címre.

Köszönjük a közreműködést Rózsa Gabriellának! 

Kép: pixabay.com


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás