alap kinézet

System Messages

Ha valaki tud mesélni a húsmentes táplálkozásról, akkor az a mindig nyugodt és derűs Hémangi dévi dászi, aki tízéves kora óta főz, és lassan húsz éve hús nélkül. Hémangi Stefán Helga néven született, különleges hangzású nevét Krisna követőjeként kapta.

Vegavarázs.hu című blogját már sokan ismerik, de egyre népszerűbbek főzőtanfolyamai is. A szintén furcsa nevű 108.hu életmódközpontban már 11 különböző vegetáriánus főzőtanfolyamot tart. Nemrég megjelent A kerttől a konyháig című könyve is, amelyben a gyorsan elkészíthető, évszakok szerint legolcsóbban beszerezhető hozzávalókból álló fogások mellett az aktuális kerti teendők is szerepelnek.

 

Összesen több mint 500 ember végzett eddig a tanfolyamaidon. Belőlük mind vegát csináltál?

A tanfolyam elején mindig megkérem a résztvevőket, jelentkezzen, aki vegetáriánus. Ilyenkor páran felteszik a kezüket, a többiek pedig szemlesütve ülnek – de már a tanfolyam elején feloldódnak.

Az a tapasztalatom, hogy tízből körülbelül hét résztvevő húsevő, de érdeklődnek az indiai vegetáriánus konyha iránt. Általában bővíteni szeretnék a repertoárjukat, a vegetáriánus ételekkel változatosabbá tennék az étkezéseket.

Egyébként sosem az a célom, hogy meggyőzzem az embereket a hús nélküli táplálkozás helyességéről. Maguk az ételek győzik meg őket arról, hogy a vegetáriánus ételek is ugyanolyan táplálók, ízletesek és mutatósak, mint a húsosak. A célom az, hogy megmutassam: a vegetáriánus étkezés nem lemondás.

 

Hogyan zajlik egy főzőtanfolyam?

A résztvevők száma alkalmanként 8-12 fő között mozog. A tanfolyam a kölcsönös bemutatkozással kezdődik, ha lehet, körbeülünk, és mindenki elmondhatja, hogy ki ő, és miért csatlakozott ehhez a tanfolyamhoz, mi érdekli. Ezután egy kis elméleti rész következik, ami az indiai konyhakultúráról, főzési szokásokról, fűszerekről és a hagyományos indiai orvoslás, az ájurvéda a főzéssel kapcsolatos összefüggéseiről szól.

Utóbbi téma egyébként később, a gyakorlati résznél, a fűszerek társításánál, hatásainál is előkerül. Fontos, hogy a résztvevők az elején megismerkedjenek azokkal az alapfogalmakkal, amelyeket főzés közben használunk, mint például a szabdzsí (többféle zöldségből készülő főétel), panír (házi sajt), ghí (tisztított vaj), púrí (élesztő nélküli lepénykenyér), és még sorolhatnám.

A gyakorlati rész alatt mindenki részesül a főzés öröméből, beosztjuk és váltogatjuk, ki milyen teendőt végezzen, így mindenki minden munkafolyamatot kipróbálhat. A végén pedig közösen elfogyasztják az elkészített menüt. Általában ekkorra élénkül meg a hangulat, megnyílnak, összeismerkednek az emberek, és záporoznak a kérdések az indiai ételekről, főzési kultúráról, az ottani életről.

A nemek megoszlása a résztvevők között egyébként általában vegyes, de inkább a nők vannak többségben. Egyre gyakoribb, hogy karácsonyi, születésnapi vagy nászajándék gyanánt kapja valaki a 108.hu által kiadott főzőtanfolyamos utalványt.

 

Hémangi ajánlja: Székelykáposzta házi sajttal

Hozzávalók: 4 evőkanál olaj, 3 evőkanál liszt, 1/4 teáskanál ánizskapor, 1 1/2 teáskanál fűszerpaprika, 50 dkg savanyú káposzta, 1/2 dl paradicsomlé, 1/4 teáskanál frissen őrölt fekete bors, só. 2 l lehetőleg házi tej, 1 teáskanál citromsav vagy evőkanál citromlé, olaj a sütéshez, tejföl ízlés szerint.

A házi sajt elkészítése: Szükség lesz egy finom szövésű anyaggal kibélelt szűrőre.
A tejet felforraljuk, apránként, kavargatás mellett hozzáadjuk a citromlevet.
Amikor teljesen különvált a túró és a savó, hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, tegyük az anyagba. Fedjük be, és nehezékkel préseljük, hogy a felesleges savó is eltávozzon. Egy-két órát hagyjuk állni.
Elkészítés: a káposztát hideg vízben megmossuk és összevágjuk. Egy lábosban felforrósítjuk a 3 evőkanál olajat, majd beletesszük a lisztet, és világosra pirítjuk.

Ezután beletesszük az asafoetidát és a fűszerpaprikát, majd további fél percig pirítjuk. Hozzáadjuk a savanyú káposztát, és felengedjük kicsit több vízzel, mint amennyi ellepi. Beletesszük a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk.
Ha felforrt, kisebbre vesszük a lángot, és addig főzzük, amíg a káposzta meg nem puhul (kb. 30 perc). Eközben a házi sajtot 2×2 cm-es kockákra vágjuk, és forró olajban aranybarnára sütjük. Amikor a káposzta megpuhult, beletesszük a sült sajtkockákat, további 5 percig főzzük, belekeverjük a tejfölt, és elzárjuk a lángot. 

Mit ajánlanál azoknak, akik szerint a magyar konyha „húsos”, és úgy érzik, nem laknak jól egy vega étellel?

A vega étkezés csak akkor nem laktató, ha nem megfelelően állították össze az étrendet. Létezik a testi éhség és az elme által érzékelt éhség. Ez utóbbi tulajdonképpen hiányérzet, és azokra jellemző, akiknek a vegetáriánus táplálkozás azt jelenti, hogy leveszik a tányérról a húst, és azt eszik, ami marad. Ez azonban tévút. Úgy kell vegetáriánus módon főzni, hogy ne csak a testünk, de az elménk is jóllakjon, és ezt külön meg kell tanulni. Körülbelül úgy, mintha valaki a nulláról tanulna meg főzni.

Egész máshogy kell például fűszerezni. Az indiai vegetáriánus konyha alapja egy fűszeralap, az úgynevezett chaunce, a főzés ennek elkészítésével kezdődik. 

Lényege, hogy felmelegített olajban előre összepirítjuk a fűszereket, ezáltal intenzívebbek lesznek az ízek. Ugyanez alkalmazható hagyományos magyar ételek vega változatának elkészítésénél is. Én a magyar konyha ízeit is nagyon szeretem, és gyermekkoromban sokszor ettünk magyaros, húsos ételeket, de a húst már akkor sem szerettem. Régi álmom valósult meg, amikor elkezdtem a magyaros ízekkel hús nélkül kísérletezni.

Húsevő és a magyaros konyhát kedvelő ismerőseimnek már többször elkészítettem a vega székelykáposztát, ami nagy sikert aratott a köreikben, azóta van, aki mindig így főzi. A különbség csak annyi, hogy hús helyett pirított házi sajt, azaz panír kerül az ételbe.

 

Nem bonyolultabb, de legalábbis költségesebb vegetáriánus ételeket főzni, mint nem vegát?

Mivel nem vásárolok húst, nem ismerem a húsárakat, de a tanfolyamon részt vevőktől mindig hallom, milyen magasak. Nem hinném, hogy drágább lenne a vegetáriánus ételek készítése, bár persze ez is azon múlik, milyen alapanyagból dolgozunk, és azokat hol szerezzük be.

Én rendszerint piacon vásárolok, de amíg volt kertem, addig ott termeltem meg a zöldségek egy részét. Figyelek rá, hogy idényzöldségeket, -gyümölcsöket használjak a főzéshez, ezek mindig jobb áron vannak, egészségesebbek és frissebbek is, mint a kényszerérett, messziről ideszállított termények.

Egyszerre több adagot főzök, hogy kiadósabb legyen, és ami nem fogy el, azt lefagyasztom. Több napig tárolni az ételt az ájurvéda szerint sem tanácsos, és én sem szeretem napokig ugyanazt enni.

Amikor nagy bőség van hozzávalókból, befőzök a szűkösebb hónapokra, bár kicsit másképp, mint ahogy az hagyományosan szokás, gondolok itt az egész napos forró gőzben való lekvárkavargatásra meg a rengeteg cukorra. Én csak nagyon kevés gyümölcscukrot használok, egyébként az érett gyümölcs saját cukortartalma sokszor elegendő a befőzéshez.

A bonyolultsággal kapcsolatban pedig külső véleményekre hagyatkozva mondhatom, hogy nem bonyolultabb. A tanfolyam végén a résztvevők ki szoktak tölteni egy kérdőívet. Ezekből az derült ki, hogy sokan meglepődtek, mennyivel egyszerűbb és gyorsabb az indiai vegetáriánus fogások elkészítése, mint gondolták.

 

Melyik a legnépszerűbb recepted, és mi a te kedvenced?

Azoknak, akik még nem ismerik az indiai konyhát, általában zöldborsós, paradicsomos, paníros szabdzsít főzök, ez a kezdő tanfolyam egyik fogása is. Szinte kivétel nélkül mindenki kedveli. A másik legnépszerűbb fogás pedig – amit családnak, barátoknak is sokszor készítek – a „sült vegyes zöldségek tejszínes szószban”.

Én legjobban az egyszerű ételeket szeretem, a főzelékeket, rakott zöldségeket. Nagy kedvenceim a saláták: önálló étkezésnek – rendszerint vacsorára – gyakran eszem különféle módon ízesített, más-más hozzávalókkal kevert zöldsalátát.

 

Van jó beszerzési helyed az indiai ételek speciális hozzávalóihoz?

Több üzlet is van Budapesten, ahol válogathatunk a különleges fűszerek és hozzávalók között, például a Szép Kis India a Wesselényi utcában, az Ázsia a Fővám téri Vásárcsarnokban, az Ezerfűszer a Fény utcai piacon vagy a Herbaház a stadionoknál, hogy csak párat említsek a sok közül. Ha pedig egy fűszerkeveréket mégsem találnánk meg, némi utánajárással magunk is elkészíthetjük otthon.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 25. számában.

Fotó: ambernussbaum (CC)

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!

 

Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

 



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink