fbpx

| Tudatos Vásárló, Nagy Melinda

Hulladékcsökkentő karácsonyi kihívás #4

Egy kétgyerekes anyuka vállalta, hogy zöldebben, tudatosabban készül majd a karácsonyra. Most a negyedik részben a tapasztalatokról, a sikerekről és kudarcokról ír. Kiderült, hogy a készülődés zölden sem stresszmentes, de sokkal meghittebb.
 

Négy héttel ezelőtt néhány vállalást tettem azért, hogy zöldebben, tudatosabban tudjon karácsonyozni a család. A vállalások érintették az ajándékokat, a díszítést, a karácsonyfát és az adventi időszakot is. Megfogadtam, hogy kevesebb tárgyat vásárolok, minden díszt otthon fellelhető terményekből és alapanyagokból készítünk, Fairtrade cukorból és kakaóból készül a süti, és vega menü lesz, aminek az alapanyagait a piacról vagy a bevásárlóközösségen keresztül szerezzük majd be.

A készülődést megnehezítette, hogy a kislányom kétszer is beteg lett ez idő alatt, ami nem kis átszervezést, itt-ott lemondást jelentett a családnak. Segítségünk nem nagyon van, mindent magunknak kell megoldani. Ez néha nem kis terhet jelent, viszont egy olyan maximalista embernek, mint amilyen én vagyok, sokat segít az elengedés gyakorlásában.

Ezt a betlehemi játékot a dédnagypapa készítette

Az adventi cetlik között volt egy fényvillamosozás, amit nem sikerült ebben az időszakban kivitelezni, de megígértem, hogy januárban elmegyünk. Viszont tegnap betlehemeztünk. A karácsonyi levest itt, a második fogást itt találtuk. A gyerekek paradicsomos káposztát kértek, ami nem túl karácsonyi, de tudom, hogy meg fogják enni, szóval megcsinálom nekik. A hozzávalók nagy részét már múlt héten megvettem a budapesti Bosnyák piacon (ez a kedvenc piacom, és bár kicsit arrább költöztünk a közelmúltban, még mindig visszajárok).

Élményt karácsonyra

Az ajándékaink között van koncertjegy, szabadulószobás belépő és valami titkos élmény, amit most nem szeretnék ide leírni, nehogy az ajándékozott meglássa. Vannak vásárolt tárgyak, de arányaiban nagyon kevés. A gyerekeknek is csináltam(ok) saját kezűleg, és egyik kis unokatesónak is, gyapjúból néhány állatkát. Két-két ajándékot vállaltam a gyerekeknek, amiből sajnos 3 lett, mert nem tudtam leállítani magam. Mentségemre egy fafaragó késről van szó, nem egy műanyag vackot vettem. A barátoknak is kézzel készült apróság készült, de ez is titok. Vállatam azt is, hogy minden ajándékot az otthon található textilekkel, papírokkal fogom becsomagolni, ez is sikerült.

Ajándékok

Szárított gyömölcsöt minden fára

Egyetlen díszt sem vettünk, még csak alapanyagokat sem, ha a narancsot nem számoljuk, bár azt valószínűleg egyébként is megvettem volna. Készítettünk tobozdíszt, szárított almát és narancsot, habkarikát, aranydiót és szereztünk fenyőágakat. Egy fenyőárustól kértük. Ezeket a tavaly készített díszekkel tettük a belső ablakpárkányra. A nappali egy sarkában „angyalkuckót” készítettünk, ide hozzák az angyalok az ajándékokat.

Alulra fenyőágakat terítettünk le, oda jönnek az ajándékok

Leginkább egy waldorfos évszakasztalhoz hasonlít, negyon szeretjük. A fenyőágak, a természetes dekoráció mind-mind egyszerűséget és meghittséget kölcsönöznek a lakásnak, megfogadtam, hogy soha nem fogok másképp tenni. Nekünk ez az igazi.

Karácsonyfának öltözött a fenyőfánk

Nem veszünk karácsonyfát, ez volt a vállalásom. A kertben lévő öreg fenyőt díszítjük, ott fogunk énekelni egy kicsit szenteste, majd a nappaliban lévő „kuckóba” várjuk az ajándékokat. A fát már elkezdtük díszíteni az általunk készített díszekkel, most így néznek ki az ágai. Vannak rajta olyanok is, amelyeket tavaly alkottunk a fiammal. Ez a szódabikarbónás karácsonyfadísz, csak mi be is festettük.

Hála az adventi cetliknek és annak, hogy mindent magunk készítettünk, sokkal meghittebben telt az adventi időszak, bár az idegeskedést azért így sem lehetett megúszni. Mert leadási határidők vannak, beteg lesz a gyerek, vagy valami miatt nem a tervek szerint sikerül valami. Megfogadtam, hogy a nyugalom most a legfontosabb, de azért volt pár feszült órám ebben az időszakban is.

Viszont ahogy most végigtekintek ezen a négy héten, vagy előre nézek a karácsonyig tartó néhány napra, jó érzésem van. Nem érzem azt a mértéktelen pazarlást, örülök, hogy miattunk nem vágtak ki fát, és ma, amikor az adventi dalokat énekeltük az ovis karácsonyon a gyertyafénynél, hosszú évek óta először éreztem meg a karácsony igazi természetét. Még hátra van egy bejgli és egy kis nemezelnivaló, de ebben a pár napban lesz még rá időm. A kihívást sikeresnek tekintem, jövőre sem csináljuk ezt másképp.

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


 

      ​ 
Készült a Nemzeti Kulturális Alap 201201/00196 jelü pályázat támogatásával. 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás