fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Holnap – a César-díjas film a szívügyeinkről már nálunk is

Február 14-től országszerte 20 helyszínen vetítik a Holnap című filmet, amely 2016-ban elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Césár-díjat, és több mint egymillió nézőt vonzott Franciaországban. A filmben olyan hétköznapi embereket, közösségeket ismerhetünk meg, akik egy boldogabb, zöldebb, igazságosabb jövőért cselekszenek. 

Február 14-e a szívügyeinkről szól, a változ(tat)ás lenyűgöző emberi képességéről; az álmokról melyek mára számos helyen a hétköznapok részévé váltak. A Holnap című film ezekről az álmokról szól, melyeket a film ‘hősei” szívükben hordtak és kemény munkával, másokkal összefogva valóra váltottak. A film a  Védegylet Átalakuló Közösségek és az Ökofilmklubnak köszönhetően látható Magyarországon. 

Szívügyeink Napján megnézhetjük a filmet és azt, hova juthatunk el, ha a Holnapra úgy tekintünk, mint legértékesebb örökségünkre.

Országszerte 20 helyszínen ünnepeljük azokat az embereket, akikkel a filmen keresztül találkozunk. Nincs varázslat, nincs recept. Csak A HOLNAP története, amit mi írunk: a film meghívó abba a világba, ahol együtt, összefogásban, civil kurázsival minden nép megtalálhatja saját lehetőségeit.

helyi vetítéseket “a holnap bajnokai” szervezik, akiknek szívügyük, hogy saját környezetükben minél több embert inspiráljanak egy reményteli magyar holnap irányába, aminek létrejöttéért szívesen tesznek is.

Itt megnézheted, hogy hozzád közel, hol lesz vetítés >>>

Forrás: Átalakuló Közösségek


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


  A cikk a Zöld Forrás PTKF/625/2017 jelű pályázat támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás