fbpx

| Léderer Sándor

Hódít a zacskós tej

Magyarországon egyre inkább visszaszorulóban, Angliában viszont most kezd hódítani a zacskós tej. A brit szigeteken az utóbbi hónapokban több élelmiszerlánc kínálatában is megjelent az ott egyelőre újdonságnak számító zacskóba csomagolt tej.

A zacskós tej
reneszánsza a környezetkímélő csomagolásnak köszönhető: brit vélekedések
szerint
a tej csomagolásából eredő hulladék 75%-kal csökkenthető volna, ha
az emberek műanyag kannás, illetve dobozos helyett zacskós tejet vásárolnának. A
műanyag kannás tej kiváltásával évente akár 100.000 tonnával kevesebb
háztartási hulladék kerülne az angol szemétlerakókba.

Az új csomagolás bevezetésével egyidejűleg megjelentek a
boltok polcain a nálunk is ismert tejtartók, különböző honlapokon pedig videók
segítségével mutatják be a tejes zacskók használatát.

A zacskós tej egyébként az angolszász világban sem számít
újdonságnak, Kanadában és Dél-Afrikában évtizedek óta használják ezt a
csomagolási módot. Sőt, maguk az angolok is próbálkoztak vele a 70-es években,
de sikertelenül. A Sainsbury’s üzletlánc 2001-ben ismét fontolóra vette a
zacskós tej bevezetését, de végül elvetették az ötletet.

A gyártók szerint a brit fogyasztók számára egyre fontosabb
a környezettudatos magatartás, ezért biztosak benne, hogy ezúttal hamar
népszerűvé válik az új csomagolási forma. Jelenleg évente 9 milliárd műanyag
tejes kanna végzi a szemetesekben, és ennek csupán 7%-a kerül újbóli
feldolgozásra.

Számos más országban is fogyasztanak zacskós tejet, így
Lengyelországban, a skandináv országokban, Argentínában és Uruguayban is. Az
Izraelben forgalmazott tejek 90%-a zacskós tej.

Szomorú, hogy Magyarországon viszont egyre kevesebben vásárolnak
zacskós tejet. A GfK
2005
-ös körképéből kiderül, hogy 2002 és 2005 között 38%-ról 24%-ra
csökkent a zacskós tej piaci részesedése, miközben a dobozos tejé (UHT és friss
tej) folyamatosan növekedett.

A zacskós tej előnyei:

  • a dobozos-műanyagos kannás megoldáshoz képest 75%-kal kevesebb hulladék
    származik a csomagolásból (ráadásul egyes brit forgalmazók biológiailag lebomló
    zacskóba töltik a tejet);
  • az üres zacskó minimális helyet foglal, szemben a műanyag
    flakonos, dobozos csomagolással;
  • kevesebb anyag, energia szükséges az előállításához;
  • a tejes zacskó műanyag hulladékként reciklálható (a tejes
    dobozok újrafeldolgozása körülményes, mivel többféle anyagból készülnek – pl. Angliában
    ezek csupán 7%-át reciklálják).

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás