fbpx

| Tudatos Vásárló, Vincze Barbara

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Hazai jácint, ecuadori rózsa és holland tulipán egy csokorban – a nagybanin jártunk

Miközben az Európába, így hazánkba is importált vágott virág egyre nagyobb része érkezik Kelet-Afrikából, és felfutóban van a Fairtrade virágpiac, úgy tűnik a hazai virágtermesztésben is vannak még kiaknázatlan lehetőségek. 

Magyarországon a Flora Hungaria szigetszentmiklósi nagybani piacán összpontosul a vágott virágos szakmai erő. Ez a húszezer négyzetméteres intézmény európai mércével mérve is jelentős piac. Miután egy csütörtök reggelen körbesétáltuk a színekben, formákban és illatokban tobzódó piacot, Treer Andrással, a piac ügyvezető igazgatójával igyekeztük feltérképezni a hazai vágott virág helyzetét.

Alig költünk virágra

A vágott virág piaci forgalmáról nincsenek pontos adatok, de az eggyel nagyobb kategóriát képező dísznövényre vonatkozó összpiaci forgalom évente mintegy százmilliárd forintot tesz ki – tudtuk meg Treer Andrástól.

Vágott virágra vonatkozóan sem kereskedelmi forgalmi adatok, sem pedig fogyasztási adatok nem állnak a Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésére. A KSH a virágfogyasztást együtt számolja az összes kertészeti kiadással, amiből az körvonalazódik, hogy minél iskolázottabb és minél idősebb valaki, annál többet költ dísznövényekre, kertészkedésre. Az egy főre jutó kiadások összege egyébként még a legtöbbet fogyasztóknál is legfeljebb 7.000 forint évente.

Kelet-Afrika a virágparadicsom

Elsősorban az évszaktól függ, hogy honnan érkezik a vágott virág Magyarországra. Míg nyáron a nagybanin megforduló – és innen a boltokba kerülő – vágott virág több mint fele hazai, addig télen a nagy része importból származik. Ennek az oka egyszerű: éghajlatunk miatt több magasabb energiaigényű növénykultúra esetében nagyon energiaigényes lenne az egész éven át tartó termesztés.

Ugyanakkor jó hír, hogy az egynyári és a balkonvirág-kínálat szinte teljes egészében hazai termesztésből származik (ebben persze helyet kapnak a cserepes virágok is).  

És honnan érkeznek a hazai boltokba a virágok? Treer András szerint néhány éve átrendeződés zajlik a világban. Mivel az európai előállítás nagyon energia- és bérköltséges, egyre inkább előtérbe kerül az afrikai termesztés. Elsősorban Kelet-Afrikában az energia-és bérköltségek alacsonyak, itt egyedül a szállítási költség szignifikáns – nyilván Európához viszonyítva.

A csavar az egészben az, hogy a virágnagyhatalom Hollandia az import virágok esetében még így sem megkerülhető: még olyankor is legtöbbször a holland virágtőzsdén át érkeznek hozzánk a vágott virágok, amikor Afrikából vagy Latin-Amerikából – például Kolumbiából vagy Ecuadorból – származnak.

„Sajnos a virágüzletben a termékekről lekerül a csomagolás, és emiatt nem mindig lehet tudni, hogy valóban honnan származik egy virág. Ezért simán elképzelhető, hogy a virágárustól majd olyan csokrot visz haza az ember, amelyben egymás mellett van egy hazai jácint, egy ecuadori rózsa és egy holland tulipán” – ad szemléletes példát a szakember.

Nehezen követhető a termékek eredete

Akad köztük Fairtrade is? – firtatom. Treer András szerint előfordulhat, de nem lehet nyomon követni, mivel a nagybani piacra bekerülő csomagolt árun ugyan sokféle származásra és előállításra utaló logó van, de onnantól, hogy a virágkötegről lekerül a csomagolás, már semmit sem lehet tudni a származásról. „A legtöbben egyébként úgy gondolkodnak, hogy a virág nem ehető – minek rá egy plecsni, amitől csak drágább lesz?” – magyarázza.

Újszászi Györgyi,a Védegylet Egyesület munkatársa, Fairtrade szakértő szerint noha a virág nem ehető, fontos, hogy legalább vegyszermentes földben nőjön, hiszen a vegyszer a virágszüret után is ott marad a talajban, ami fölösleges terhelés a helyi környezetnek. Összességében ő is úgy látja, hogy Magyarországon kevesen tudják, hogy létezik egyáltalán Fairtrade minősítésű virág, így nincs is iránta kereslet.

Akinek ez fontos, annak megér 4-10 százalékos felárat a Fairtrade virág

„Itthon szerintem ez azért nincs benne a köztudatban, mert nem látjuk a termelésben közvetlenül résztvevő embereket és az életkörülményeiket” – mondja Miklós Csaba, a Wines n’ Roses nevű üzlet vezetője. Ő az, aki – nagy valószínűséggel – egyedüliként foglalkozott Fairtrade vágott virággal Magyarországon. Zambiából, Zimbabwéból és Kenyából hozta be a Fairtrade minősítésű virágokat, elsősorban rózsát.

A borral és virággal kereskedő kertészmérnök jelenleg más jellegű fejlesztéseken dolgozik, ezért átmenetileg szünetelteti a virágküldő oldalát, de tervei szerint visszatér ehhez a műfajhoz. Az árakról ezt tudtuk meg tőle: „Jelentősen nem drágábbak a Fairtrade virágok, különösen, ha rendszeresen vásárolsz egy-egy Fairtrade minősítésű farmról. Három-négy, maximum tíz százalék a különbség a hagyományos virághoz képest, szóval nem kell megijedni. Aki erre érzékeny, rájön, hogy mindenképpen őket kell erősíteni, én 49 kelet-afrikai farmot jártam végig, ahol kaptam hideget-meleget.”


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


Külön logót kaphatnak a hazai termesztésű virágok

Ugyanakkor egyre erősebb trend, hogy sok vásárló részesíti előnyben a helyben termesztett, magyar virágokat. Éppen ezért a Flora Hungaria már tervezi, hogy 2018-tól bevezet egy hazai származást hitelesítő azonosítót, ami azt igazolja, hogy az adott virág honi kertészetben nevelkedett.

A nagyobb hazai kertészetek egy-három hektár közti területen gazdálkodnak, de vannak ennél nagyobb kertészetek is. Treer András szerint kb. húsz ilyen üzem létezik országszerte. A sok közép- és kis méretű kertészet száma már nehezebben megbecsülhető; annyi biztos, hogy ilyenekből több száz is lehet.

Mint a KSH-tól megtudtuk, a virágtermesztés termőterülete 2016-ban szabadföldön 523 hektár, üvegházban pedig 129 hektár volt. A kertészetek között akad olyan, amelyik exportra is termel vagy a világ legnagyobb virágtőzsdéjére, a már említett holland virágtőzsdére szállít, ahol naponta több mint húszmillió szál virág cserél gazdát, és röppen tovább a világ minden pontjára. Egyébként a szigetszentmiklósi virágpiacra is érkeznek az ország határain túlról vásárlók, elsősorban Szlovákiából és Romániából.

Van még kiaknázatlan potenciál a hazai virágtermesztésben

Még ha az éghajlatunk miatt nem is valószínű, hogy valaha vágott virág-nagyhatalom leszünk, van egy európai szinten is kiemelkedő adottságunk: ez pedig a termálvíz. Sok magyar kertészet használ geotermikus energiát az üvegházaiban, száz fokos termálvízért nálunk csak 800-1000 méteres mélységig kell lefúrni, ami Treer András szerint még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget hordoz magában.

Fejlődőképes a biológiai növényvédelem is – például a gerbera nagyon alkalmas erre – így egyes vágott virágok akár vegyszermentesen is előállíthatók.

És melyek itthon a legkedveltebb vágott virágok? Trónjáról letaszíthatatlannak tűnik a rózsa, majd őt követi a gerbera, a liliom, az inkaliliom. A szegfű ugyanakkor sokat veszített a népszerűségéből.

Nálunk csak alkalmi dísz

Mennyire kelendő a vágott virág nálunk? A 2005-ben sokéves csúcsot döntött a hazai virágforgalom, de a 2008-ban beköszöntött gazdasági válság óta ismét emelkedik a kereslet.

A magyar piac is követi a nemzetközi trendeket, apró eltérésekkel: nálunk a virág még mindig elsősorban a kiemelkedő alkalmak és ünnepek hagyományos kísérője. A Svájcban, Hollandiában, Németországban és Dániában teljesen természetes jelenséget, vagyis, hogy a hétköznapokon is mindig ott virít valami a vázában, itthon sokan még luxusnak tartják. A régióban ugyanakkor Treer András szerint egészen előkelő helyen állunk virágfogyasztásban.

Kép: pixabay.com


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


 

      ​ 
Készült a Nemzeti Kulturális Alap 201201/00196 jelü pályázat támogatásával. 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás