Jó bő hónapja [A cikk 2011-benkészült. szerk] Bréma utcáin mászkálva feltűnt, hogy üresen konganak a máskor oly népszerű szusibárok. Városnéző társam készséggel világosít fel: a japán földrengés óta nem mernek az emberek szusit enni, a sugárfertőzés veszélye miatt. Nekem merészen távoli a magyarázat, hiszen Bréma csak egyórányira van a tengertől – akadna itt is tekercselnivaló, de a többség láthatólag másképp gondolja. Mindeközben a kanadai mélytengeri halak negyven százaléka veszélyeztetett, s van olyan faj, melyről már ma tudjuk, hogy ha békén hagynánk őket, akkor is közel száz évre lenne szükségük ahhoz, hogy elérjék az intenzív lehalászás előtti számukat.

Húsvét után egy másik eset is rámutatott, hogyan viszonyul az egyre tudatosabb ember a halakhoz. Egy baráti bográcsozás alkalmával P., régi cimborám udvariasan hárította el a pörkölttől csillogó merőkanalat. A házigazda sajnálkozott. Ha tudta volna, hogy P. nem eszik húst, gondoskodott volna halról. Nem vagyok vega, mondta P. derűsen, de halat sem eszem, ha nem tudom, milyen forrásból származik, és hogyan bántak vele, míg élt.

 

Ponty, busa, süllő, csuka

Mindenekelőtt: ha lehet, válasszunk „helyi halat”, vagy legalább a lehetőségeinkhez képest minél „helyibbet”, ami olcsóbb, etikusabb, a helyi halászokat is támogatja, ráadásul a szállítása is kevésbé szennyező. Bajától Szegedig, Pakstól Munkácsig számos gasztronómiai egység kötelezi el magát – saját jól felfogott érdekében is – e szabály mellett. Érdemes saját konyhánk számára is felfedeznünk a pontyot, busát, süllőt, csukát. Ahol csak lehet, keressük a biohal jelzést (a minősítést a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. végzi). A legtöbbet a net figyelése segít. Ellenőrizzük, hogy kedvenc termékünk gyártója vagy forgalmazója fenntartható forrásokból szerzi-e az uszonyosokat! Jó kiindulópont ehhez az egyik legmegbízhatóbb minősítő szervezet, a Marine Stewarship Council (MSC) honlapja vagy a biohalasok oldalai.

 

A változatosság gyönyörködtet!

Ha különféle halakat vásárolunk, azzal a fajtagazdagság fennmaradását is szolgáljuk. Gyakran váltogassuk a tányérra kerülő halak fajtáját, ezzel segíthetjük a jelenlegi halállomány védelmét és a fogyatkozó fajok fennmaradását. Aranyszabály, hogy ha az árusított hal kisebb, mint egy szaporodni képes példány, ne vegyük meg. Apróságnak tűnhet, de ezzel is hozzájárulunk a halállomány újjászületéséhez. Széles a kínálat, mind a piaci halárusoknál, mind a hipermarketek mélyhűtő pultjainál, és lassan a strandi halsütödék is bővítik a kínálatukat, bárki megtalálhatja a kedvére valót.

Bizalmasunk, a halárus

A legfontosabb, hogy lakhelyünk környékén csak az ajánlásokban bízhatunk. Jó az, akiről a jók azt mondják, hogy jó. Ez olyan fontos és mélylélektani kapcsolat, mint a háziasszony-hentes viszonya, és a rendszeres találkozásokon nyugszik. Amíg tehát lehetséges, mindig ugyanannál az árusnál vásároljunk, mert csak így számíthatunk hiteles információkra, legyen szó a halfogás módjáról vagy arról, miként ehetünk és főzhetünk minél változatosabban. Arról szintén a halárusunk fog tájékoztatni, hogy az év adott időszakában mit érdemes vásárolni, melyik halnak van éppen szezonja. Ugyanakkor olyan is ez a viszony, mint ami a fodrászhoz fűz bennünket: az első kiadós csalódás után bátran fordítsunk hátat, és keressünk új halárust.

 

Barátunk lehetne a termékcímke

Ha a mélyhűtő pultoknál ácsorgunk, a címkék rendszeres tanulmányozása segíthetne a jó választásban. De nincs könnyű dolgunk. Magyarországra épphogy elkezdtek beszivárogni a fenntartható halgazdálkodásról tájékoztató címkék, máris kiderült, hogy nem mindegyiknek hihetünk. A ClientEarth környezetvédelmi jogászai számos feliratról bebizonyították, hogy a kereskedők nemegyszer visszaélnek velük, és a környezetvédő szép szavak mögött nem áll más, csak a vevő megtévesztésének szándéka. A gyanús szlogenek közé tartozik például a „fenntartható forrásból”, „védi a tengeri környezetet” és „felelősségteljesen tenyésztett”.

Azért is nehéz kiigazodni, mert származási helyként megtaláljuk ugyan az országot, de cégnév helyett általában csak a magyar forgalmazó neve áll. Így aztán az elkötelezettek a csomagoláson található termékmegnevezés internetes ellenőrzésével, a fagyasztás és a távolsági szállítás hatásainak tanulmányozásával javíthatnak alultájékoztatott helyzetükön. Ami bizonyos: ha már tenyésztett halat választunk, jobb a „vegetáriánus”, mert az kevesebb hallisztet igényel. Ha pedig lazacot akarunk, a ritkuló állományú atlanti helyett keressük a csendes-óceánit.

 

Mire kellene figyelnie P. barátomnak, ha elveit betartva biohalhúst szeretne venni, enni? Jó pár dologra. A tudatos halfogyasztás alapszempontjai a következők:

• a vizes élőhelyek védelme,
• a víz, a táplálékok, a tápanyagok, a tenyésztésre szánt élőlények rendszeres ellenőrzése,
• az állatok tartása, nevelése és tenyésztése során a természetes vagy természetközeli környezet kialakítása és fenntartása, a tavon kívülről származó szennyezések megakadályozása,
• az állatok etetéséhez ökológiai gazdálkodásból származó anyagok felhasználása, tókezelésre és gyógyászati célokra pedig csak természetes szerek alkalmazása.

Mindezeken felül fontos végiggondolni azt is, hogy az egységnyi halfogyasztásra jutó környezetterhelés a szállítással járó levegőszennyezés miatt nem nagyobb-e, mint a húsfogyasztásé. A Magyarországon fogyasztott halmennyiségnek döntő többsége import, tehát lehet, hogy sokszor jobban tesszük, ha egy közeli gazdálkodó házi csirkéjét választjuk, mint egy messziről iderepülő halat.

És ha P. a fentieket mind ellenőrizte, vajon eszébe jut-e a foszfátmentes mosópor és mosogatószer? Hiszen a foszfát a vízbe kerülve a flórát és a faunát egyaránt veszélyeztetheti. Meddig mehetünk el, meddig kell elmennünk a halakra fordított figyelem tekintetében? A környezetszennyezés sohasem ismert államhatárokat. Saját ismereteink határaiért viszont mi magunk vagyunk a felelősek. Személyesen.

Kép [cc] davidascher

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.

***