• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Gazdaság, fogyasztás, globalizáció - Beszélgetés Tamás Pál szociológussal

2004.03.22. /
Az utóbbi tizenöt évben nem csak életmódunk változott meg gyökeresen, átalakultak fogyasztási szokásaink is. A kezdeti féktelen vásárlási lázat, úgy tűnik, valamiféle kijózanodás váltotta fel. Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézetének igazgatóját arról kérdeztük, miként hatott a globalizáció az átalakuló társadalomra.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy Magyarországon a hatvanas években elindult egy mélyreható modernizáció – mondja Tamás Pál. – Ez megteremtette azt a társadalomszerkezetet, munkaerő-struktúrát, amelynek következtében hasonlítani kezdtünk a nyugat-európai társadalmakra. Ez a modernizáció felkeltette a fogyasztási igényeket is, ám a gazdaság az igények kielégítésére szolgáló árukkal nem tudott szolgálni. Felhalmozódtak a kielégítetlen szükségletek, amelyek kumulálva jelentkeztek a 88-89-es rendszerváltozáskor. Ilyen körülmények közepette jelentek meg a rendszerváltozás első éveiben a nyugati fogyasztási cikkeket kínáló hazai és nemzetközi vállalatok, s megjelent az az áruválaszték, amit ezek a cégek a világban mindenütt kínálnak. Megnyíltak a szupermarketek, az élelmiszer-fogyasztásnak azok a színterei, amelyek jellemzően nyugat-európai, sőt amerikai mintára épültek. Felépültek a belvárosokban – ez inkább Amerikára jellemző, nem Nyugat-Európára – a bevásárlóközpontok. Vagyis keresztülmentünk egy furcsa, hibrid amerikanizáción is.

Mi pedig elkezdtünk beletanulni a globális fogyasztói társadalom tudnivalóiba.

A közszolgálati televízióban sugárzott reklámok, majd a kereskedelmi csatornák közvetítésével megjelent a modern médiavilág. Ezen keresztül pedig a fogyasztásnak egy új, mesterségesen gerjesztett típusa került előtérbe. Ebben az időszakban az emberek szomjaztak a fogyasztásra. Nem nézték, mit kapnak inni, örültek, hogy kínálnak nekik valamit.

S az újságok elkezdtek cikkezni arról, lehet-e szenvedélybetegség a vásárlás.

A fogyasztási láz egy része az emberek önképéből következett. Hiszen a rendszerváltozás hatására túlnyomó többségük összezavarodott, sokan azt sem tudták, kicsodák ők valójában. Korábban világosan látszott, hogy ki, hol helyezkedik el a társadalmi hierarchiában. Mindez hirtelen elolvadt, felszívódott, eltűnt. Mindenkinek magának mellett megtalálnia azokat az ismérveket, amelyek alapján ismét el tudta magát helyezni a környezetén belül. Legkönnyebben a fogyasztási szokások alapján tudta besorolni magát az ember, hiszen így jutott legkönnyebben gyors visszajelzéshez. Azt lehetett mondani, ha én bizonyos fogyasztásra képes vagyok, akkor nagy baj nincs, hiszen rendelkezem azokkal a javakkal, amelyekkel a sikeres emberek. Tehát nem pusztán árukat, elsősorban identitást vásároltunk. Eközben azt láttuk, hogy aki nagyobb zavarban volt, mint mi, az még inkább szimbólumok vásárlására adta-adja a fejét. Azért vásárol, mert ez ad neki biztonságot. Ezt ki is használták a világcégek. Az első években nem árut reklámoztak, hanem márkákat, mint életmódelemeket.

A reklámok mellett megjelentek a televíziós csatornákon az új szappanoperák, elöntötték a mozikat az akciófilmek.

A tömegfilmeknek nagy az értékük a fogyasztóvá nevelés szempontjából. A hazai szórakoztató ipar jóvoltából tucatjával jelentek meg olyan filmek, regények, amelyek kifejezetten a családi melodráma típusokat mutatják be. Ezekben a magyar néző is láthatja a lakásbelsőket, vannak életmódminták. E filmek, regények hősei azonban nem hivalkodóan fogyasztanak. Vagyis megjelent egy olyan fogyasztói minta, amelyet követni tud a magyar középosztályhoz tartozó polgár is. Nem érzi úgy, hogy találkozott egy felsőbbrendű fogyasztói civilizációval. A kórház-filmek orvosainak például nincsenek szuper autóik, nem különböznek lényegesen a magyar orvosoktól. E tanulási folyamatban fontos volt, hogy a magyarok előtt is kinyílt a világ. Mindenki Thaiföldre, Tunéziába zarándokolt. Csakhogy egy igazán gazdag nyugat-európai vagy amerikai nem ilyen helyen tölti a szabadságát, hanem egy csöndes és méregdrága svájci faluban. Thaiföldre a német könyvelő viszi a társát, esetleg egy ifjú, vékonypénzű házaspár választja nászútja helyszínéül. Vagyis itt sem találkozott a magyar turista az övétől lényegesen eltérő mintával. Mindez megnyugtatta, lehűtötte a magyar fogyasztói frusztrációt, a korai kilencvenes évek vásárlási hisztériáját. Különösen ott, ahol a gazdaság stabilizálódott. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a magyar jövedelemkülönbségek ugyan drámaian nőttek, de lényegesen kisebbek, mint tőlünk keletre vagy délre. Igaz, kicsit nagyobbak, mint tőlünk nyugatra. Ez szintén józanítóan hatott, hiszen az átlagpolgárnak nem kell mindennap szembetalálkoznia a számára elérhetetlen luxusfogyasztással.

A piackutató cégek felmérései azt mutatják, hogy a hűtlen vásárlók kezdenek visszatérni a közelükben található kis élelmiszerboltokba. A multinacionális cégek pedig kénytelenek számolni azzal, hogy Magyarországon mérsékelt a márkahűség, de virágzanak a hasonmás vagy egyenesen hamisított termékeket kínáló távol-keleti boltok.

Ma már látszik, hogy bizonyos sávok egyszerűen kimaradtak a fogyasztásból. Hiányoznak például a drága, minőségi árut kínáló butikok, és hiányoznak a modernizált nagyáruházak, amilyenek Németországban, Franciaországban mindennaposak. Ott ezek számítanak az alsó középosztálybeli fogyasztás templomainak. A mi régiónkban azonban egyetlen ilyen áruházlánc sem jelent meg, a korábban működő magyar áruházak pedig vagy eltűntek, vagy a fennmaradásért küzdenek. A jelenség egyik oka, hogy nem nőtt úgy a jövedelmünk, ahogyan korábban gondoltuk. Egyelőre tehát meg kell elégednünk annyival, hogy az élelmiszer-fogyasztás szerkezete leképezi a nyugati mintát, ám más területen, főleg a ruházati vásárlási szokásaink alakulásában még komoly változások előtt állunk.

Köszönjük a beszélgetést.

forrás: Fogyasztóvédelem, 2004. március, Nagy Ida









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében