fbpx

| Tudatos Vásárló

A fruktóz nem megoldás a cukorbetegeknek

Német szakértők nem tanácsolják nagy mennyiségű fruktóz fogyasztását cukorbetegeknek, mivel ez is fokozza a koleszterinszintet.




A németországi  BfR (Bundesinstitut
für Risikobewertung – Kockázatértékelési Intézet) közleménye
szerint a cukorbetegség, főként a II. típusú diabétesz nem kizárólag „cukorbetegség”,
hanem a fehérje- és zsír-anyagcsere zavarával is összefügg. Éppen ezért fontos
vizsgálni azt, miként hat a fruktóz az anyagcserére.

Egy korábbi közleményében a BfR már jelezte, hogy a
hagyományos cukorhoz képest a fruktóznak nincs előnye cukorbetegség esetén, így
alkalmazása nem javasolható. Ennek megfelelően az élelmiszerek
“cukorbetegek által is fogyasztható” jelölését is elhagyhatónak
tartja.

A téma nemzetközi szakirodalmát tanulmányozva arra a
következtetésre jutott, hogy a fruktóz nagy mennyiségű bevitele ipari
élelmiszerek, pl. fruktózzal édesített limonádé révén hátrányosan hat az
egészségre. Növeli az elhízás kockázatát, miután a fruktóz befolyásolja a
hormonális testsúlyszabályozást, valamint a metabolikus szindróma kialakulását,
mely összefüggésbe hozható a II. típusú cukorbetegséggel.

Állatkísérletek igazolták, hogy nagy mennyiségű fruktóz
felvétele a vér inzulin-, zsír- és húgysav szintjét egyaránt növeli. Humán
vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a magas fruktózbevitel fokozza a zsírok
újraképződését és zsírszövetben, valamint májba történő beépülést. Ezáltal
összefüggésbe hozható a nem alkoholfogyasztás okozta zsírmáj kialakulásával,
ami metabolikus szindrómát, fokozott LDL-koleszterint és magas vérzsírt
eredményezhet, ami a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázati tényezőinek
is tekinthető. Emiatt a BfR ellenzi, hogy az iparilag előállított
élelmiszerekben fruktózt használjanak cukorpótló szerként. A cukorbetegeknek
azt tanácsolja, hogy rost- és vitaminban gazdag élelmiszereket fogyasszanak,
naponta sok gyümölcsöt, zöldséget, hüvelyes, valamint teljes kiőrlésű
termékeket.

A BfR értékelte a kanadai Jenkins
tanulmányt
is és megállapította, hogy az abban foglaltak nem mondanak
ellent saját következtetéseiknek.

 

Forrás: MEBIH

Kép [cc] captainorange

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás