Egészséges, fogyaszt, gyógyít. Tisztít, feszesít, fiatalít. Méregtelenít, kalóriaszegény, antioxidál. Szuperkajával vannak tele a külföldi és hazai blogok, főzős oldalak, tévéműsorok, instagram-posztok. Pedig ha nagyon leegyszerűsítjük, a szuperkaja (angolul superfood) nem más, mint olyan alapanyag, amit 10 ezer kilométerre innen termesztettek, és prémium áron adják el nekünk.

Enni jó, és ha ráadásul ehetünk olyat is, ami közben jó a szervezetünknek, tisztulunk, gyógyulunk tőle, arra vevők vagyunk. Megnyugszik a lelkiismeretünk, tettünk az egészségünkért. És hogy miért hisszük el könnyebben, hogy egy ismeretlen bogyó, mag vagy gyökér többet tud ilyen téren, mint bármelyik hazai rokona? Miért gondoljuk, hogy léteznek keleti csodanövények, egzotikus gyümölcsök, amiktől sokkal egészségesebbek leszünk, mint a hazai céklától, babtól, körtétől? Talán pont az ismeretlenségük miatt. Mert szeretnénk hinni, hogy a chia, ami valójában az azték zsálya magja, tényleg segít fiatalnak maradni, míg a nálunk is megélő orvosi zsálya leszerepelt: esszük-esszük, de bizonyítottan nem tud ilyet.

Nézd meg a Felelős Gasztrohős Magyarországi Superfood térképén mi az, ami helyben, az adott szezonban terem és felér egy import superfood-dal! 

Az életmód-magazinok, blogok és egyéb véleményformáló fórumok igyekeznek bemutatni a legújabb trendeket, s ezzel egy-egy szuperkaja robbanásszerű népszerűségre tehet szert. Aki kimarad, az lemarad – egy pillanat, és mire felkelsz, totális lúzernek érezheted magad, ha nem chia magos avokádós lime-tortácskát tolsz be reggelire.

A téma ironikus oldala, hogy miközben tájékozottságunk a szuperkaják világában nyitottságunk, haladó szemléletünk, „tudatos” táplálkozásunk mércéje, legkevésbé sem foglalkozunk azzal, mi az ára, mármint a borsos bolti áron felül a valódi ára annak, hogy a kőrözött helyett most épp az avokádókrémet tartjuk trendinek.

Az etikai probléma azzal, hogy egzotikus élelmiszereket importálunk a világ másik végéből nem csupán az, hogy a megtett távolság miatt ezeknek a termékeknek hatalmas a szénlábnyoma. A hirtelen támadó nyugati étvágy hatalmas károkat okoz a termelő országokban: többszörösére emeli a helyi árakat, tönkreteszi a helyi közösségeket, pusztítja a természetes élővilágot.

Mit adnak, és közben mit vesznek el a szuper-alapanyagok?

Quinoa

Bár gabonának néznénk, a quinoa a Chenopodium növénycsalád gyümölcse. Gluténmentes, ezért manapság soha nem látott népszerűségnek örvend. Magas a fehérje tartalma, gazdag káliumban, kalciumban, magnéziumban, vasban, rézben és foszforban, valamint nagyobb mennyiségű B-, C- és E-vitamint tartalmaz.

Az inkák a gabonák anyjának nevezték, és vallási szertartásoknál is használták.

Ahogy a quinoa nyugaton keresett élelmiszerré vált (ebben nem kis szerepe volt például az ENSZ-nek, amely 2013-mat A Quinoa Nemzetközi Évének nyilvánította), az ára annyira megemelkedett, hogy a 2010-es évekre a perui fővárosban, Limában drágább lett a csirkénél. A szegényebb peruiak és bolíviaiak, akiknek 700 évig hétköznapi eledelük volt, búcsút mondhattak ősi gabonájuknak. (A quinoa-lázról részletesebben a The Economist cikkében olvashattok.)

Chia mag

Kísértetiesen hasonló az azték zsálya (Salvia hispanica), ismertebb nevén a chia mag története. A mag eredetileg az azték és a maja civilizáció fontos terménye volt, innen ered a neve is – „chian”, azaz „olajos”. Nyugati népszerűségét jótékony élettani hatásainak köszönheti. Magas rosttartalma miatt sokan fogyókúrás csodaszernek tartják, pedig klinikai próbák bizonyítják, hogy fogyasztása, életmódváltás nélkül nem vezet fogyáshoz.

Fontos tudni róla, hogy a mag érettsége/éretlensége befolyásolja élettani hatását. Az érett magok – a fajtától függően – feketék vagy fehérek, de a kereskedelemben sokszor barna, azaz rosszabb minőségű magokat is találunk.

Messziről érkezik hozzánk, tehát hatalmas a szénlábnyoma, mivel Mexikóban, Guatemalában, Bolíviában, Argentínában, Ecuadorban, Nicaraguában és Ausztráliában termesztik.

Avokádó

Az avokádó klasszikus szuperkaja. Vágjuk, kenjük, kutyuljuk, és örülünk, hogy valami újat és egészségeset eszünk.

Kiugró és tartós nyugati népszerűsége miatt hatalmas területen irtják az erdőket Michoacán államban – itt termesztik a legtöbbet belőle Mexikóban, a világ legnagyobb avokádót termelő országában. Ráadásul, egy avokádóültetvény rendkívüli vízigényű – egyes számítások szerint 272 liter öntözővíz fogy el, mire egy fél kiló (2-3 darab) avokádó leszüretelhető. Az ültetvények kétszer annyi vizet vonnak el a környezetükből, mint a korábban ott honos erdők, ami nagy terhet ró a víztartalékokra, és hosszú távon a vidék kiszáradásához vezet. És a bónusz: mivel sok pénz van benne, a mexikói avokádó-biznisz sok helyen drogbárók irányítása alá került, akik védelmi pénzt szednek a termelőktől. (Az avokádó-ügyről további részletek a The Guardian cikkében.)

Hosszasan sorolhatnánk a szuperkaják népszerűsége által okozott károkat a szójától a gojibogyón át a mangóig. Az az igazság, hogy bármennyire is szeretnénk, ételeinkkel nem tudjuk egy csapásra bebiztosítani magunknak az örök életet. Ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, sok nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, és mellé rendszeresen sportolunk, semmi szükség másra. Ha viszont nem, nincs az a szuperkaja, ami megmentene.

Képek: pixabay.com

      ​ 
Készült a Nemzeti Kulturális Alap 201201/00196 jelü pályázat támogatásával.