fbpx

| Tudatos Vásárló

Fej- és kézmosás – céges reakciók tusfürdő-tesztünkre

Itt közöljük az érintett cégektől kapott reakciókat a tusfürdő-tesztünk mikrobiológiai tisztaságot illető eredményével kapcsolatban.

A TudatosVásárló.hu legutóbbi terméktesztjében (ld. Termékteszt: Tusfürdők) tusfürdők kerültek nagyítónk alá. Mivel arra is kíváncsiak voltunk, a piacon kapható tusfürdők tiszták-e mikrobiológiai értelemben, 27 – véletlenszerűen kiválasztott – tusfürdőt az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) Mikrobiológiai Főosztályának laboratóriumával is megvizsgáltattunk.

A vizsgálat során 3 termék fennakadt a rostán. Ezekben magasabb volt az összes mikrobaszám a megengedettnél, az egyik tusfürdőben pedig az enterobaktériumok jelenlétét is kimutatták. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az adott cég vagy márka minden terméke szennyezett lenne. A szennyezésnek ugyanis számtalan oka, forrása lehet, amelyekért nem feltétlenül a gyártót terheli a felelősség.

Elképzelhető például, hogy egy adott termék a boltban szennyeződik be azáltal, hogy a vásárlók szagolgatják. A tusfürdőket a legtöbb esetben nem védi semmi sem az ilyen jellegű beszennyeződéstől. Ezért a forgalmazóknak is fontos lenne mérlegelnie, milyen eszközökkel tudnák az ilyes eseteket megelőzni.

 

De ettől függetlenül a probléma adott. Ha egy adott terméktől betegszik meg valaki, vajon érdekes-e, hogy „mellényúlt”; hogy szerencsétlen módon pont egy szennyezett tusfürdőt tett a kosarába?

Mint azt cikkünkben is leszögeztük, nem elrettentő vagy lejárató céllal közöltük a vizsgálati eredményeket. Helyet kívánunk adni a gyártó cégek reakciójának is, s reméljük a jövőben – többek között a forgalmazókkal együttműködve – sikerül megelőzni, hogy szennyezett termékek kerüljenek forgalomba.

A vizsgálati eredményekről készült jegyzőkönyvet 2007. április 6-án mind a három gyártónak, illetve egy esetben – mivel itt „sajátmárkás” termékről van szó – a termék forgalmazójának is elküldtük. Az alábbiakban az ő reakcióik olvashatók, változtatás nélkül, beérkezési sorrendben.

 

A Charlotte Cosmetic Magyarország Kft. nyilatkozata

 

Kedves Ujhelyi Kata!

 

Hivatkozva telefonon történt egyeztetésünkre kérem, hogy termékünk vizsgálatát érintő cikk közzétételében az alábbi állásfoglalásunknak helyt adni szíveskedjen!

 

Cégünk immár 13 éve elkötelezett híve a minőségi kozmetikumok gyártásának. Ennek megfelelően a gyártás-higiéniai szempontok vezető szerepet játszanak a cég életében.
Saját, házon belüli higéniás feltétel rendszerünk nagyon szigorúan szabályozza a termékekkel érintkező gépek, eszközök és csomagolóanyagok fertőtlenítésére vonatkozó előírásokat.
A gyártás során ezeket maradéktalanul betartjuk, ennek köszönhetően termékeink mikrobakterológiai állapota makulátlan.

 

A kérdéses teszttel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az Önök által küldött vizsgálati jegyzőkönnyv adatai alapján jól láthatóan az enterobaktérium szintje az egyetlen határértéket átlépő tétel. Az összes egyéb vizsgált tétel eredménye negatív.
Sok éves tapasztalatunk alapján kijelenthető, hogy az ehhez hasonló felülfertőződéseket sajnálatos módon – bár akaratlanul – maga a fogyasztó idézi elő. Az áruházak polcain kihelyezett kozmetikumokat a vásárlók előszeretettel szagolják meg a kupakok felnyitásával, esetenként újjal történő mintavétellel a kupak tetejéről. Sajnos ez elkerülhetetlen. Amennyiben a vásárló izzadt kézzel, uram bocsá tömegközlekedés után kézmosás nélkül teszi meg mindezt, könnyen megtörténik egy felülfertőződés. Innen már egyenes út vezet a baktériumok elszaporodásához illetve ezen keresztül az összcsíraszám megnövekedéséhez. Tégelyes termékek esetében még rosszabb a helyzet. A tégelytető eltávolítása után a vásárló gyakorlatilag a teljes beltartalomba tud nyúlni. Ilyenkor is elegendő egy nem kielégítően elvégzett kézmosás a toalett után, és máris kész a baj.
Innentől kezdve az addig hibátlan higiéniai állapotú termék máris fertőzötté válik úgy, hogy a gyártó semmilyen hibát nem követett el.

 

Cégünk rendelkezik az összes gyártási tétel ellenmintáival visszamenőleg 1 évre. Ennek megfelelően a reklamált tétel ellenmintájának vizsgálatát független laboratóriumban azonnal el fogjuk végezni, a vizsgálat eredményéről Önöket is tájékoztatni fogjuk. Amennyiben igénylik, örömmel biztosítunk további termékeket bevizsgálás céljára, ezzel is bizonyítva jó szándékunkat a fogyasztók magas szintű kiszolgálásának tekintetében!
 

Ezúton kérjük, hogy fenti állásfoglalásunkat a cikkben megjelentetni , illetve megjelenés előtt a végleges verziót átolvasás céljából megtekintésre bemutani szíveskedjenek!
Ezzel érzésünk szerint elkerülhető egy ártatlan rágalmazás megtörténte, valamint az ebből fakadó hitelrontás következményei.

 

Szíves együttműködését megköszönve,

Üdvözlettel:

Király Zsolt
cégvezető

Charlotte Cosmetic Magyarország KFT.
 

 

A CFA Hungária Kft. nyilatkozata

 

Tisztelt Ujhelyi Kata Főszerkesztő!

 

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-tóI kapott információ szerint bevizsgáltatták a cégünk által gyártott és a SPAR által forgalmazott SPAR Karibi éjszakák tusfürdő 1 példányát 2006 novemberében. Örömmel vettük volna, ha nem hónapokkal a vizsgálat után értesülünk az eredményéről, hanem már közvetlenül a vizsgálat után. Így nem áll módunkban a kifogásolt termékből más példányokat begyűjteni és bevizsgálni (pld: raktárunk, áruházak), mivel ezen idő alatt elfogytak ezen gyártás termékei. Kifogásoljuk, hogy a mintavétel szabályai nem az általánosan elfogadott és gyakorolt módon történt. Egy minta alapján nem lehet általánosítani (a minta vételezést sem az OÉTI végezte).

Levelük szerint a terméken nincs feltüntetve a gyártás ideje. Az ide vonatkozó jogszabály szerint a felhasználhatósági időt kell feltüntetni a terméken (ennek alapján visszakereshető a gyártás időpontja).

A gyártás technológiája olyan, hogy a charge szám, illetve kód mellett a tintasugaras nyomtató egyszerre feltünteti a felhasználhatóság idejét is. A tintasugaras nyomtató által felvitt jeleket csak erős oldószerrel lehet lemosni.

A jegyzőkönyv szerint ép csomagolású terméket vizsgáltak be. Az ép csomagolás nem zárja ki, hogya gyártás után kerülhetett bele valamilyen szennyező anyag. A kozmetikai termékek nem garanciazárral vannak lezárva, nyitható kupakkal, mivel a vásárlók szeretik szaglás után kiválasztani a terméket (bárki beletüsszenthetett, belenyúlhatott úgy, hogy annak nincs nyoma). Hiába teremtünk higiénés feltételeket a gyártásnál, ha bárhol belekerülhet a szennyezö anyag. Az általunk gyártott minden kozmetikai termék, minden egyes gyártását független laboratóriummal (ANTSZ Baranya Megyei Intézetének mikrobiológiai laboratóriuma) bevizsgáltatunk. 2006. évben novemberig 4 alkalommal gyártottunk SPAR Karibi éjszakák tusfürdőt (vizsgálatunk szerint ezen gyártásokból származik a vizsgált termék). Ezen gyártásokhoz tartozó mikrobiológiai vizsgálat jegyzőkönyveit mellékelten küldjük. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyetlen esetben sem tudtak kimutatni élő csíraszámot (a jegyzőkönyveken külön megjelöltük a SPAR Karibi éjszakák tusfürdő minta eredményét). Ebből az következik, hogy a szennyeződés nem a gyártás során történt.

Az Önök által bevizsgáltatott termék mikrobiológiai eredményei szerint kórokozó és feltételes kórokozó mikrobákat nem mutattak ki, ezekre negatív eredményeket közölnek.

Napi gyakorlatunk és a cégünknél működő ISO 9001 minőségbiztosítási és ISO 14001 környezetközpontú integrált irányítási rendszer működése okán a gyártás során termék mintát veszünk, amelyet 6 hónapig megőrzünk kontrollmintaként. Amennyiben időben értesültünk volna a vizsgálat eredményéről, rendelkezésünkre állt volna a kontrollminta.

Cégünk 1990 óta gyárt kozmetikai termékeket és ezen idő alatt egyetlen alkalommal sem volt termékeinkkel kapcsolatban mikrobiológiai kifogás. Úgy érezzük, hogy rajtunk kívülálló okok miatt hátrányos helyzetbe kerülünk a fogyasztók, Önök, illetve termékeink forgalmazójával, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-vel szemben, amennyiben a készillő cikkben indokolatlanul elmarasztalnak bennünket, illetve az általunk gyártott terméket, melynek eredményeként gazdasági kárunk is keletkezhet.

Figyelemreméltó tény, hogy mi a mai napig nem kaptunk tájékoztatást Önöktöl közvetlenül ezen vizsgálatról és a készülő cikkről, annak ellenére, hogy a termékeinken feltűnő helyen szerepelünk mint gyártók, feltüntetve elérhetőségeinket is. Amennyiben Önök valóban a vásárlók érdekeit képviselik, akkor miért vártak több hónapot a vizsgálat eredményeinek közlésével, ahelyett hogy tájékoztatták volna az érdekelteket a szükséges intézkedések megtétele érdekében?

Fentiekre való tekintettel ragaszkodunk hozzá, hogy amennyiben jelzett cikkük megjelenik, akkor jelen levelünket teljes tetjedelmében közöljék le a cikkel együtt.

 

Melléklet: 4db ÁNTSZ mikrobiológiai vizsgálati eredmény.

 

Görcsöny, 2007. április 12.

 

Tisztelettel:

 

 

Csernik István
ügyvezető
CFA-Hungária

 

 

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. levele

 

Tisztelt Ujhelyi Kata főszerkesztő!

 

Az Ön által 2007. április 6. napján írt és társaságunk részére tárgyhó 10. napján kézbesített levelére az alábbi tájékoztatást adom.

A CFA Hungária Kft. által gyártott Spar Karibi Éjszakák tusfürdő minden szempontból megfelel a hatályos jogszabályi előírásoknak. Ezt a tényt rögzíti a gyártó ügyvezetője által 2007. április hó 12. napján írt levél, amelyből – amellett, hogy teljes mértékben egyetértünk annak tartalmával – csupán az alábbiakat emeljük ki:

·        Az Önök mintavételezése nem volt szabályszerű, a mintát nem az OÉTI vette;

·        A vonatkozó jogszabályok szerint nem a gyártási időt, hanem a fogyaszthatóság idejét kell feltüntetni a terméken;

·        Tekintettel arra, hogy a vásárlók szeretik szaglás alapján kiválasztani a terméket, a termék nyitható kupakkal rendelkezik, ezért az egyébként ép csomagolás nem zárja ki, hogya gyártást követően nem került a termékbe szennyező anyag (pl. egy vásárló belenyúlt, beletüsszentett);

·        A gyártó az Önök által kifogásolt terméket 4 alkalommal, független laboratóriummal bevizsgáltatta (ezzel kapcsolatban a CFA Hungária Kft. Önöknek írt leveléhez csatolta az ÁNTSZ vizsgálati eredményeit);

·        A kifogásokról csak a mintavételt követően, több hónappal értesítették agyártót, emiatt nem lehet a hibát ellenőrizni a többi raktári/áruházi készlet alapján, mivel azok időközben elfogytak;

 

A fenti körülmények alapján megállapíthato, hogy az Önök levelében közölt kifogások nem megalapozottak, a fogyasztók semmilyen veszélyeztetése, megkárosítása, megtévesztése nem bizonyítható, a tények éppen ezzel ellentétes tényállást támasztanak alá.

A leírt okok miatt felhívjuk arra, hogy tartózkodjanak a Spar Karibi Éjszakák tusfürdővel kapcsolatos, nem megalapozott kifogásaikat tartalmazó cikk megjelentetésétől!

Ezúton közöljük, hogy abban az esetben, ha mégis közzéteszik a tényekkel ellentétes kritikát, valamennyi ezzel kapcsolatos kárunkat érvényesíteni fogjuk Önökkel szemben.

Amennyiben az Önök által közzétenni kívánt cikk mégis megjelenik, ragaszkodunk hozzá, hogy jelen levelünket teljes terjedelemben közzétegyék, a megjelentetni kívánt cikkel együtt.

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét!

 

Bicske, 2007. április 17.

 

Tisztelettel:

 

Saltzer Kornél, ügyvezető igazgató

Dr. Káldor Attila Zsombor, jogtanácsos

 

 

 

A harmadik érintett termék gyártójától mindeddig nem érkezett reakció.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás