• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Fair trade séfek lettek

2015.10.28. /

A Tudatos Vásárlók Egyesületének felhívására több olvasónk is küldött fényképes beszámolót fair trade alapanyagból készült süteményéről. Köszönjük, hogy a jó ügy mellé álltatok! Képes beszámolónk következik. 

Ahogy érkeztek a fotók és a beszámolók, egyre jobban beláttuk, hogy kemény meló lehet gasztro magazint szerkeszteni. Merő önsanyargató nyálcsorgatás. Miután lassan felülemelkedtünk ezen, öröm volt olvasni a felhívásra érkezett lelkes beszámolókat. Ezúttal is köszönjük mindegyiküknek, és külön köszönet azoknak, akik még a „fogyasztók” fotóját is bevállalták, bár ilyen finomságokkal nem lehetett nehéz meggyőzni őket.

Alapvetően fair trade csokit vagy kávét használtak az olvasóink, de többen mindezt még bio vagy termelőtől beszerzett helyi alapanyaggal is megspékelték. Úgy tűnik nem kezdő tudatos vásárlók, szinte mindegyiküknek bejáratott beszerzési helye van.

Íme, nézzétek, és legyetek Ti is fair trade séfek!

 

 

Alexandra csokis, mazsolás banánkenyérrel készült a felhívásra

„Lehetőleg minél több bio és fair trade alapanyagból készítek mindent, nekünk nagyon fontos az egészséges táplálkozás és a környezetvédelem. Ez az egyik kedvenc receptem, egy csokis, mazsolás banánkenyér, ami glutén- és tejtermékmentes. A kedvenc csokoládémmal készítettem (Alce Nero kakaóbabos). Bio gyümölcsöt legtöbbször a Csörsz utcai bio piacon veszünk, de gyakran járunk ki a Bosnyákra és a Cédrus piacra is, nagyon ritkán ott is ki lehet fogni bio/fair trade termékeket. Igazából vadászni kell rájuk...”

 

Neszrin családja ezzel a kávés kiflivel séfeskedett

„A Tesco Finest Columbia kávéjával készítettük, ami nem csak ízletes, de fair trade minősítéssel rendelkezik.  A tojás és a vaj pedig a piacról van, ahol vasárnaponként egy kedves idős házaspár árul finomabbnál finomabb házi fűszerezésű sajtokat, joghurtot, tejfölt... Egy finom hársfateával kellemes uzsonna volt!”

 

Imola ezt a tortát születésnapra készítette, a családja nagy örömére

„Már körülbelül 2 éve csak organikus és fair trade élelmiszereket vásárolok, illetve magyar őstermelők, kisgazdaságok alapanyagaiból sütök, főzök. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre több budapesti és vidéki városban elérhetők ezek a termékek, sok helyen pedig a tudatos vásárló kedvezménykártyámmal kedvezményesen jutok hozzá.   

Hozzávalók: tojás (a 6. kerületi Hunyadi téri piacon szerzem be, egy őstermelő házaspártól), kakaó (a Culinarisban vettem, ez a kedvenc kakaóporom, a csokoládéik is verhetetlenek), rétesliszt (a Mamut - Biosétány), finomliszt (a Zöldboltban vettem, és a kedvezménykártyámat is használtam), kávé (ezt az EZA kávét egy külföldi nyaraláson vettem), tejszín (a Hunyadi téri piacon lévő Boci Tejboltban vásároltam, amely egy gödöllői családi vállalkozásé), cukor (DM)."

 

Dóra a családjának készítette ezt a csokoládés, mogyorós szilvacsodát házi banánfagylalttal. Külön értékeljük, hogy megszánt minket (ld. lent)

Dóra a TVE önkéntese, már több izgalmas külföldi kezdeményezésről írt beszámolót a tudatosvasarlo.hu-ra. Ezúttal cukrászként mutatta be a kreativitását. "A süteményt saját recept alapján készítettem, lehetőség szerint a legegészségesebben. Édesítésre datolyát használtam, így cukrot nem tettem a tésztába (igaz a csokoládé ital tartalmaz némi fair trade cukrot, de ennek mértéke elhanyagolható). Igyekeztem az alapanyagokat a lehető legközelebbről beszerezni, már amennyiben erre volt lehetőség. A süteményt Esztergomban készítettem, éppen ezért sok alapanyag a környékről származik. A datolyát egy Barcelona melletti csomagolásmentes boltban vásároltam, és az utazásom során hoztam haza. A mogyorót és diót családi körből szereztem be, a fagylalt pedig teljes mértékben házi készítésű. Ugyan használtam tejet, de ez kiváltható növényi tejre is, így akár vegán süteményt is készíthetünk a recept alapján. Amúgy nagyon finom lett a sütemény, sajnálom, hogy nem tudtátok megkóstolni." [Hát még mi, hogy sajnáljuk. Szerk. L]

 

Adrienn desszertje az utolsó pillanatban érkezett, de kár lett volna kihagyni, igazán kreatív alkotás

 

„A kiírást olvasva, gondoltam vicces lehet, ha az általatok választott képi illusztrációhoz hasonló fizimiskájú édességet készítek :) Tulajdonképpen egy saját találmányt kreáltam: csokis kekszre építettem fel kávékrémet.

A fair trade kávét, kekszet és csokit a Lidl-ben szereztem be, valamint még bio tojást és nyers, barna cukrot használtam az elkészítéséhez. Nagyon fincsi lett, mint ahogyan a fotók is mutatják Mártinak és Áronnak nagyon ízlett." [Nekik is köszönjük! Szerk].

 

Piroska sütije is még az utolsó pillanatban szerencsésen befutott, igazi vizuális élmény volt ez is

„Mivel az utolsó pillanatban kaptam észbe, ezért abból alkottam, amit találtam, illetve ma be tudtam szerezni. Kávés-fahéjas muffint készítettem, fair-trade kávéval, teljes kiőrlésű tönkölybúza-, zab- és búzaliszttel. A fair-trade termékeket általában a Tescoban vesszük, sajnos kakaópor nem mindig van. Anyunak nagyon ízlett, neki köszönhető a sok bio és fair trade termék itthon.”

 

Fair trade séfeknek egy TVE-s fair trade bögrét és 3 hűtőmágnest adunk ajándékba. Köszönjük, hogy a jó ügy mellé álltatok!

 

 

 Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 
 

 

Ezt a projektet az Európai Unió finanszírozza.

 









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében