• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Fair trade, másodszor!

2006.12.04. /
A méltányos kereskedelemről megjelent cikkünkhöz sarkos és provokatív ellenvélemény érkezett. Szerkesztőségünk úgy gondolta, érdemes az ebben megfogalmazott felvetésekre külön cikkben reagálni.

Több-e, más-e a fair trade, mint jótékonykodás?

A fair trade, a méltányos kereskedelem a kezdetektől fogva deklaráltan egyfajta jótékonysági kezdeményezés: a szűken vett kereskedelmi szempontokon túllépve a szegény országok kistermelőinek és rajtuk keresztül a helyi közösségeknek igyekszik segíteni. Elképzelhető, hogy valóban nem tett, tesz mást, mint hogy magához szippantja azt a meglévő „jótékonysági potenciált", amely így is, úgy is megnyilvánulna. Vagyis, hogy az emberek csak azt a pénzt költik el fair trade termékekre, amit amúgy is eladományoztak volna. Elképzelhető, bár ez nem bizonyított, és nehéz is lenne bizonyítani.

Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a segítség adományként vagy pedig tisztességes munka ellenértékeként érkezik a rászorulókhoz! A fair trade nem csupán anyagi értelemben segíti a kistermelőket: a pszichológiai hasznai legalább ilyen számottevőek. A legszegényebb országok csekély jövedelmű kistermelői úgy érezhetik, munkájukra, termékükre szükség van. Az önbecsülés alapjainak biztosítása egzisztenciális értelemben legalább olyan fontos, mint a kenyér, amit megeszünk. Azt csak a mindent pénzben mérő közgazdászok gondolják, hogy 1 dollár ugyannyit ér, ha jövedelemként, mintha adományként érkezik. Valójában sokkal többet. Nem véletlen, hogy a fejlődő országok már a hatvanas években azt hangoztatták: Kereskedj, ne segélyezz! (Trade, not aid!)

 

Ez csak a biznisz új formája lenne, amiből egyesek meggazdagodnak?

A fair trade kereskedelem, amelyben - szerencsés esetben - hasznok képződnek. Ez önmagában nem baj. Mint a neve is mutatja, olyan kereskedelem kíván lenni, amely a hasznok méltányos elosztására törekszik Valós gazdasági súlyánál sokkal nagyobb a jelentősége, hiszen a gazdálkodás alternatív modellje - olyan modell, ami nem csupán elméletben létezik, hanem nagyon is valóságos, sőt, az utóbbi évtizedekben exponenciális növekedést mutatott. A fogyasztók átlagosan 30-50%-kal többet fizetnek a termékekért, de ezért az esetek többségében az átlagosnál jobb minőségű termékhez jutnak, és tudják, hogy a többletkiadásuk társadalmi célokat szolgál. A termelők a piaci árnál magasabb áron tudják értékesíteni a terméküket, ráadásul biztos, kiszámítható piacon, komoly kedvezményekkel (előre fizetés stb.). Mindezért nem kell a végletekig kizsákmányolniuk magukat, éppen ellenkezőleg: a szociális, munkaügyi minimumokat kötelező betartaniuk. Ha úgy tetszik, tehát a társadalom is megkapja, ami neki jár. Sőt, mivel újabban a környezetvédelmi elvárások is egyre fontosabbak a fair trade-ben, a környezet is méltányos elbánásban részesül. És végül a forgalmazó is szert tesz a hasznára. Különböző vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a haszon egyáltalán nem extrém, jóllehet kétségtelen, a fair trade termékek forgalmazása meglehetősen költséges. Az ok az, hogy a beszerzés nem az árutőzsdéken, tömegtermékekből történik, a forgalmazott mennyiség még mindig elég kicsi (azaz, közgazdásznyelven fogalmazva a növekvő skálahozadék nem érvényesül). Ha a fair trade modellje tovább terjed, várható, hogy az árak is csökkenni fognak - ez egyébként máris megfigyelhető.

 

Piactorzító hatású-e a fair trade?

Ehhez persze azt kellene tisztázni, hogy mitől lesz valami piactorzító hatású. Mondjuk attól, hogy nem a valós teljesítményre ösztönzi a termelőket, félrevezető jelzéseket küld neki: nem a minőségre és az árak leszorítására ösztönöz. Nos, ha ez így van, akkor a mai fogyasztói társadalom mint olyan rémesen piactorzító hatású. A fogyasztók azért vesznek drága termékeket, mert világhírű sportolók reklámozzák őket; vagy mert a vállalatnak jó sok a pénze, és kétszer annyit tud reklámra költeni, mint kisebb versenytársai.

Ha egy termék olcsó, akkor viszont lehet, hogy ennek az az oka, hogy az előállító multinacionális vállalat a beruházási értékének 20%-át elérő támogatást kapott a házigazda államtól (ahogy ez például hazánkban is történni szokott); nem kell adót fizetnie; vagy a fejlődő országokban működő beszállítóit olyan kemény versenyre kényszeríti, hogy azok már a saját országuk nem túl szigorú munkaügyi törvényeit sem tudják/akarják betartani (hadd utaljunk itt a Nike, a Mattel vagy az IKEA gyermekmunka-botrányaira). De az is lehet, hogy az olcsóság oka az, hogy a termék az Európában is jelen lévő mintegy 80.000 (!) ellenőrizetlen egészségügyi és környezeti hatású, régen engedélyezett vegyi anyagból készült; hogy az előállító vállalat a fejlődő országokban hatékonyan lobbizott a környezetvédelmi előírások enyhítéséért (így a költségek csökkentéséért), mint azt például a bányászat, vagy a faipar legújabb kori története illusztrálja. És még sorolhatjuk.

A piac torz: ostoba, egészségtelen termékek gyártására, költséges és egyre agresszívabb marketingkampányokra, a termelési költségeknek akár a hatalmi visszaélések révén történő csökkentésére, a társadalom és a környezet kizsarolására ösztönzi a termelőket.

Mint tudjuk, a piac elméletileg is csak akkor működik tökéletesen, ha a piaci szereplők informáltsága tökéletes. A mai világban, amely környezeti szempontból rég túl van a környezeti fenntarthatóság határain (lásd a klímaváltozás tényét), ahol a termelés társadalmi és környezeti negatív hatásainak sora (az ún. externáliák) nem kivétel, hanem szabály, ott hatalmas komplex információmennyiséget kellene mindnyájunknak kezelni tudni ahhoz, hogy a piac ne működjön torz módon. A létező gyakorlathoz, a piacok mai működéséhez képest a fair trade bizonyára torzít. De lehet, hogy csak megpróbál visszaegyenesíteni valamit a mai világ elképesztő görbületéből.

 

Befagyasztja-e a fejlődést a fair trade?

Ne kerüljük meg a kérdést: a fair trade kapcsán valóban el szokott hangzani, hogy a termelőket mintegy elkényezteti, így azokat senki és semmi nem ösztönzi fejlesztésre. A felvetés merőben elméleti. A fair trade piacának mintegy felét a kávé, másik felének is nagy részét a kakaó, a tea, a déligyümölcs teszi ki. Pontosan milyen technológiai fejlesztésre kellene gondolnunk ezeken a területeken? A fejlett országok számára ezek importtermékek, a kereskedelmük fennmarad még sokáig, és a piacuk is jelentős. A kérdés csak annyi, hogy kik fogják uralni ezt a piacot, kinél csapódnak le a hasznok. Csak a multinacionális vállalatok és a bérmunkásokat fillérekért foglalkoztató latifundiumok - vagy megmaradnak a piacon a kisebb termelők is? Nem mennek-e tönkre, földjüket nem vásárolja-e fel az agrobiznisz? A fair trade nekik, családjuknak, közösségeiknek próbál segíteni.

 

Mikor fogja megérni Magyarországon is méltányosan kereskedni?

A fair trade a legfejlettebb országokban is évtizedekig alternatív rendszer maradt, a legutóbbi időkben indult komoly fejlődésnek. Nyilván hazánkban is idő kell az elterjedéséhez, de ennél azért minden bizonnyal jóval kevesebb. Ne felejtsük el, Magyarország már a fejlett országok közé számít, és a társadalom 20-30%-ának máris megvannak, meglennének a lehetőségei arra, hogy bio, fair trade és környezetbarát termékeket vásároljanak. Olyasmiket, amelyek egyelőre még mindig fura, „alternatív" dolgoknak számítanak, de meggyőződésünk szerint egy normális, élhető világ ígéretét hordozzák.

És azt se felejtsük el, hogy bár a fogyasztói társadalom nagy erővel tört ránk, a kezdeti lelkesedést talán lassan felváltja valami egészséges szkepticizmus. Talán lassan rájövünk: ha már életfogytiglan fogyasztásra vagyunk ítélve, még abba is belecsempészhető valami értékes és értelmes.

 

 

Képek [cc] withonef







  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében