fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Esetenként nagyon drága lehet a mobilinternet

Érdemes óvatosnak lenni a mobilinternet szolgáltatás választásakor és használatakor, mert a különböző csomagok és szolgáltatások közötti árkülönbség igen jelentős lehet.

Közel egy hónapja működik a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)
tájékoztató-, szolgáltatáskereső- és tarifakalkulátor honlapjának új szolgáltatása. Bevezetését
azzal indokolták, hogy a napjainkban joggal mind népszerűbb
mobilinternet-szolgáltatások igénybevételekor előforduló váratlan helyzetekhez
kívánnak segítséget nyújtani. Mivel a mobilinternet új technológia, az ügyfelek
elégedettségéhez fokozottan fontos az előzetes tájékozódás, az alapos
tájékoztatás, azaz a tudatos fogyasztói magatartás mellett a felelős
szolgáltatói magatartás is.

A mobiltelefon-előfizetéshez járó „Start” csomagok forgalmi
díjai nagyon magasak. Így ha nem figyelünk, az árak akár száz vagy ezerszeresek
is lehetnek más mobilinternet-csomagokban meghatározott díjakhoz képest.

Például az index.hu nyitóoldalának letöltése mindhárom szolgáltató
5 GB-os csomagját választva mintegy 1,5-2 forintba kerül, a forgalmi korlátot
túllépve viszont a letöltés 10-15 forint, előfizetés nélkül pedig ugyanennek az
oldalnak a letöltése akár 2000 forintba is kerülhet – áll az NHH
sajtóközleményében.

A nyári, utazási időszak közeledtével belföldön a határok
mentén oda kell figyelni a szándékolatlan
barangolás
elkerülésére, hogy megelőzhessük a későbbi kellemetlen
meglepetéseket.

Egyelőre a mobilinternetezés roaming-környezetben
meglehetősen drága, de várhatóan nyártól, az Európai Uniós szabályozás
életbelépéstől, az Unión belül a jelenleginél alacsonyabb árak megjelenésére
lehet számítani. (Ld. Olcsóbb
lesz a roaming hívás és az SMS az EU-ban >>>
) Ugyanakkor nagyon
fontos, hogy a belföldi mobilinternet-előfizetések nem vonatkoznak a külföldi
használatra, így külföldi utazás előtt mindig célszerű a tarifákat ellenőrizni
a szolgáltatóknál, vagy a TANTUSZ honlapon.

A honlap 2005-ben a mobiltarifa-kalkulátorral indult, de ma már
szinte a teljes hírközlési piacot lefedi. Az „Internet” alkalmazás részeként
megjelennek a mobilszolgáltatók 3G-s ajánlatai, a „Televízió” alkalmazás
kibővült a csatornakínálattal, és elindult a „Több az egyben” is. Ez utóbbi alkalmazás
az összecsomagoltan kínált double/triple play szolgáltatásokat, illetve az egy
földrajzi helyen, egy szolgáltató által külön kínált, de akár együtt is igénybe
vehető szolgáltatásokat vonultatja fel, megkönnyítve a fogyasztóknak a
választást.

 

Forrás: Nemzeti Hírközlési Hatóság

Kép [cc] netbusiness

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás