• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Egy vásárlás nélküli nap nem sok tőlünk

2005.11.21. /
A világ különböző tájain több mint tíz, Magyarországon pedig már hatodik éve rendezik meg különböző civilszervezetek a Ne Vásárolj Semmit napi akcióikat. A nap üzenetének, amely mára közel hatvan fejlett fogyasztói kultúrával rendelkező országban talált követőkre, épp olyan sokféle értelmezése lehetséges, mint ahány elnevezése van.
A „Ne Vásárolj Semmit!”-napot a kanadai Adbusters (Reklámirtók) nevű szervezet indította útjára a kilencvenes évek elején. Céljuk, hogy  a fogyasztói társadalom, a jelenlegi termelési rendszerek és fogyasztási szokások kritikáján keresztül felhívják a figyelmet természeti, szellemi és kulturális környezetünk pusztulására. Az alapítók, mielőtt 1989-ben létrehozták a szervezetet, évtizedekig a reklámszakmában dolgoztak, de egy idő után úgy érezték, hogy nem tudnak többé azonosulni annak céljaival, módszereivel.
Az Adbusters évről évre újabb kampány- és antireklám-ötletekkel áll elő, melyekben professzionális reklámozási technikákat használnak fel fontos társadalmi üzeneteik közvetítésére. Egyik ilyen kampányötlet volt a ma már nemzetközi szinten is ismert és gyakorolt kezdeményezésük, a „Ne Vásárolj Semmit!”-nap, melyet először 1993-ban rendeztek meg, az ötletgazdák szándéka szerint egyfajta lázadásként a fogyasztói kultúra ellen.
Mára több tucat ország civilszervezetei és fogyasztói vesznek részt az akciókban, vagy egyszerűen csak kerülik el a boltokat ezen a napon. A szervezők munkáját több internetoldal segíti, ahol különböző országokból származó kampányötletek, grafikai tervek, matrica-, póló- és plakátminták cserélnek gazdát, majd a nagy nap elmúltával élménybeszámolók olvashatók.

Pár éve láttam egy rövid videóklippet, ami a „Ne Vásárolj Semmit!”-napot hirdette. A film üzenete a következő volt: „A világ lakosságának egyötöde fogyasztja el az erőforrások 80%-át. Egy vásárlás nélküli nap nem sok tőlünk.” Ez a két mondat mindennél jobban összefoglalja, mit szimbolizál ez a november végi különös nap, miért fontos, hogy egy napra mi is kilépjünk fogyasztói létünkből.

Egy vásárlás nélküli nap egyrészt azért nem sok tőlünk, mert nem valószínű, hogy hatalmas erőfeszítést jelentene számunkra egy napra mellőzni a vásárlást. Másrészről nem sok abból a szempontból sem, hogy egyetlen nap alatt természetesen nem tudjuk megoldani a fogyasztói társadalom problémáit – akármilyen sokan veszünk is részt. Mégis, ha csatlakozunk, azzal üzenünk a fogyasztási cikkek tömegét előállító vállalatoknak: ha úgy tartja kedvünk, nem vásárolunk. Nem vagyunk függők. Nem kényszeríthetnek minket fogyasztásra. Bármikor megtagadhatjuk a környezet- vagy egészségkárosító termékek vásárlását. Nem veszünk meg olyan árukat, amelyeket embertelen körülmények között gyártottak a harmadik világ országaiban, vagy állatokon teszteltek. Nem járulunk hozzá a globális felmelegedéshez. Kérjük a vállalatokat, hogy olyan termékekkel és szolgáltatásokkal keressék a kedvünket, amelyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak.

Ugyanakkor ezen a napon vásárlás helyett adhatunk azoknak, akik nélkülözésben élnek környezetünkben. Egy jó szót, odafigyelést azoknak, akiknek erre van szükségük; megunt ruháinkat, tárgyainkat azoknak, akik alapvető szükségleteik kielégítésében szenvednek hiányt. Mert erről is szólhat a „Ne Vásárolj Semmit!”-nap.

A kilencvenes évek végén Magyarországon is megjelentek az első olyan kezdeményezések, amelyek kapcsolódtak a nemzetközi mozgalom eseményeihez. Már a „Ne Vásárolj Semmit!”-nap - eredetileg Buy Nothing Day - elnevezésére is több frappáns ötlet született: hívtuk már fogyasztásszüneti napnak, fogyasztói böjtnek és semmitvevő napnak is. Lévén, egy alulról szerveződő, önkéntes mozgalom, a napnak nincs „hivatalos” elnevezése – mindenki a számára legszimpatikusabbat használja.
Természetesen ötletes akciókban sem volt hiány. 1999-ben az Ökotárs Alapítvány szervezésében utcaszínház működött a budapesti Vörösmarty téren, ugyanitt vizsgálták az ember konzumitiszét és mérték a fogyasztói lázat. 2000-ben Veszprémben és Szegeden is fogyasztói önismeretet gyakorolhattunk, vásárlás helyett választhattuk az adalékanyagokkal való ismerkedést. Nyíregyházán, az E-misszió Egyesület szervezésében több éve működik ezen a napon az ajándékasztal, aminek segítségével arra adnak ötleteket, hogyan készíthet otthon bárki saját kezűleg ajándékokat. 2003-ban pedig időutalványokat osztottak, amiket átnyújthattunk a számunkra fontos embereknek, megjelölve, hogy mikor milyen közös programot valósítunk meg. Ugyanebben az évben a Lehet Más a Világ! hálózat budapesti rendezvényeinek jelszava „Vegyél levegőt, kapsz hozzá egy ingyen ölelést!” volt. A Hulladék Munkaszövetség pedig több éve rendezi meg a „Ne Vásárolj Semmit!”-napon a cserebere-börzét, ahol a feleslegessé vált, de még értékes tárgyak cserélhetnek gazdát.
A „Ne Vásárolj Semmit!”-napot minden évben a nagy karácsonyi bevásárlási láz előtt, november utolsó péntekjén szervezik.

2005-ben is változatos programokra számíthatunk ezen a napon, melyekről a tudatosvasarlo.hu-n és a nevasaroljsemmitnap.hu-n mi is folyamatos tájékoztatást nyújtunk - de te is keresheted a környezetedben lévő helyi kezdeményezéseket.

Persze ezen a napon nem az a legfontosabb, hogy melyik rendezvényhez csatlakozol, hanem az, hogy egyáltalán részt veszel. 







  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében