fbpx

| Tudatos Vásárló

Egy egészséges Megasztár: Palcsó Tamás

A Megasztár ismert figurája, Palcsó Tamás énekes a zene mellett
jelenleg tanul, számvitelt és közgazdaságtant, most is éppen
statisztika, európai történelem, és európai filmtörténelem vizsgákra
készül. Az elfoglalt fiatalember mégis örömmel beszélgetett velünk,
ugyanis Tamás az egészséges életmód népszerűsítését egyre inkább
szívügyének tekinti.

„Amikor én gyerek voltam, akkor még ismeretlen fogalom volt
a tudatos étkezés. Én például bármit megettem, ami az utamba került, igaz, a
húst kisebb koromban sem igen szerettem – főleg ha mócsingos vagy inas volt, nos,
akkor kifejezetten menekültem előle.” Ez ma sincs másként, Tamás hús helyett
gyakran inkább zöldséget és gyümölcsöt vásárol, azt mondja, neki egyenesen
felüdülést okoz, ha olyasmit ehet, ami egészséges. „C-vitamint sem szedek, paprikát
eszem helyette. A zöldséglevesekért pedig egyenesen rajongok.”

Egy valami nem változott: Tamás kiskora óta szereti az
édességet, szülei nem tiltották, de nem is tömték nyalánkságokkal. A marcipán a
nagy kedvence – de nem viszi túlzásba a nassolást. A lelkiismerete azóta pedig
igazán nyugodt, amióta felfedezte magának a biocsokoládét. „Egyébként is egyre
több bioterméket fogyasztok. Szeretek mindenféle újdonságot kipróbálni, nem
félek az új ízektől.”

Tamás az egészséges életmódnak felnőttként lett híve, ez
például abban nyilvánul meg, hogy alaposan megnézi, mit vásárol. „Az E betűket
például mindig figyelem, ha négynél többet látok, már teszem is vissza az árut
a polcra. Gyümölcsléből sem veszek olyat, amely tartósítószert tartalmaz.” A
fiatal énekes a fehér kenyérnek sem nagy híve, inkább a teljes kiőrlésű, barna
kenyereket kedveli.

„Nagyon ügyelek a folyadékbevitelre is. Ásványvízből kizárólag
szénsavmenteset iszom, és nagyon szeretem a különféle teákat.” Tamásnál mindig
van otthon tea, kedvence a gyümölcstea, de újabban a különféle kínai teákat is
megszerette. „A teát nem feltétlenül az íze miatt iszom, hanem azért, mert
számtalan jótékony hatása van. Gondoljunk csak a zöld teában található
anti-oxidánsokra, amelyek a rák megelőzésében igen fontos szerepet
játszanak.”

Az egészséges étrend mellett Tamás életében a sport is igen
fontos szerepet tölt be. „Gyerekkorom óta sportolok, régebben fociztam aztán
rátaláltam a harcművészetre. A mozgás az életem része, ha nem csinálnám,
borzasztóan hiányozna. Egyszer egy rövid időre leálltam, utána érzetem, hogy
vissza kell mennem, mert szükségem van rá.” Az énekes kung-fu edzésekre jár, a
harcművészet szerinte nem csupán a teherbíró képességet javítja, de a stressz
jelentős részét és segít neki levezetni.

Tamás talán ezért sem szorul rá, hogy vásárlással derítse
jobb kedvre magát. „Nem mondom, néha rámjön az ötperc, de azért többnyire a
józan eszem győzedelmeskedik, nem veszek meg akármit, végiggondolom, hogy
valóban szükségem van-e rá.”

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás