• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Budapesten jártak a földjükért küzdő brazíliai indiánok

2008.10.30. /
Mi köze a dél-amerikai őslakosok egyre sanyarúbb helyzetéhez az egyszerű és egyszeri európai fogyasztónak? Egész sok! – hozták az üzenetet Brazíliából.
A bioetanol és a többi növényi eredetű üzemanyag szénsemleges hatású, környezetbarát termékként vált népszerűvé a nemzetközi kereskedelemben, ám nem sok idő kellett hozzá, hogy felszínre kerüljenek az előállítását kísérő negatív szociális és gazdasági jelenségek. A gyártás alapanyagául szolgáló növények (cukornád, cukorrépa, repce, pálmaolaj stb.) termesztése akkora földterületeket köt le, hogy sokszor nem marad elég hely a hagyományos élelmiszernövények számára.

A Brazília Mato Grosso do Sul államában élő guarani-kajova indiánok őseik területének mára már csak 10%-át mondhatják magukénak. A bioetanol-gyártáshoz szükséges cukornád termesztésével foglalkozó nagybirtokosok földigényének köszönhetően helyzetük egyre súlyosabbá válik. Az utóbbi években több mint ötven gyermek halt éhen, és sokan lettek gyilkosság áldozatai. Az indiánok képviselői a Foodfirst Information & Action Network (FIAN) szervezet támogatásával a hetekben Európába utaztak, hogy nemzetközi színtéren próbáljanak nyomást gyakorolni a brazil kormányra, és tegyenek kísérletet a jogsértések megállítására.

A küldöttség tagjai Amilton Lopes, a guarani-kajova közösség és Egon Heck, a CIMI (Őslakosok Missziós Tanácsa) képviselője. Céljuk, hogy a Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát és Magyarországot érintő körútjuk során kapcsolatba lépjenek a helyi politikusokkal és a civil lakossággal. Október 21-én a FIAN-nal együttműködő Gaia Alapítvány segítségével petíciót nyújtottak át Brazília magyarországi nagykövetének, majd a Csiga kávézóban tartott sajtóbeszélgetésen számoltak be a guarani közösség megrázó helyzetéről.

Amilton Lopes elmondta, hogy az 1920-as évek végén a brazil kormány 3500 hektárban állapította meg a guaranik földjét, ám a negyvenes években ennek egyes részei nagybirtokosok kezére jutottak, akik őserdőirtással akarták megnövelni mezőgazdasági területeiket. A nyolcvanas években fellendülő szójatermesztés újabb kisajátításokhoz vezetett, jelenleg pedig a bioetanol-gyártáshoz szükséges cukornádültetvényekkel foglalkozó haciendák tulajdonosai vonnak további területeket művelés alá.

A guaranik összezsugorodott földjükön képtelenek elegendő mennyiségű élelmiszert termelni, a folyók szennyezettsége miatt pedig a halászattal is fel kellett hagyniuk. Sokan közülük már csak az országutak mentén felállított sátortáborokban találnak maguknak életteret, s bár a kormány élelmiszersegéllyel támogatja őket, ennek mértéke nem elegendő az életben maradáshoz. Néhányan, akik megpróbáltak ellenállni a korrupt helyi politikusok által szentesített terjeszkedésnek, gyilkosság áldozataivá váltak, és a közelmúltban az öngyilkosságok száma is megnövekedett.

A brazil kormány 1988-ban ígéretet tett arra, hogy öt éven belül véglegesen meghatározza és védetté nyilvánítja az őslakosok saját használatra kijelölt területét, ám ez a mai napig sem történt meg. A munkacsoportok jelentős késéssel láttak neki a feladatnak, és a nagy agrárcégek semmilyen eszközöktől sem riadnak vissza, hogy érvényesítsék saját akaratukat. A közeljövőben újabb bioetanol-desztilláló üzemek építését és egymillió hektár cukornád ültetését tervezik, ami a guarani közösség teljes megsemmisülését eredményezné. Az őslakosoknak olyan információ is a birtokába jutott, hogy egy kormányterv alapján ki akarják telepíteni a teljes népességet.

A brazil kormány amellett, hogy erélytelen és korrupt politikájával hozzájárul az indiánok élelmiszer-önrendelkezéshez való jogának semmibe vételéhez, pénzügyi támogatást nyújt a cukornádtermesztésre specializálódott befektetőknek. A bioetanol-előállítás káros környezeti és társadalmi hatásait figyelmen kívül hagyva fejti ki propagandáját a nemzetközi piacon, és a valós helyzet eltussolásával az Európa Tanáccsal folyó tárgyalásokon a monokulturális termelés fenntarthatóságát hangsúlyozza.

Mi az az élelmiszer-önrendelkezés?

Az élelmiszer-önrendelkezés koncepciója új keletű, nemzetközi konszenzus híján eddig konkrét törvényi szabályozást nélkülöző jogkövetelés, amely a mezőgazdasági kistermelők mozgalmának, a Via Campesinának köszönheti létrejöttét. Magában foglalja az élelemhez való jog, a termelőeszközökhöz való hozzáférés, a családi gazdaságokon és helyi közösségeken alapuló agrárgazdálkodás, valamint az egyenrangú viszonyokra épülő kereskedelempolitika fogalmát, és a kistermelők védelmében elutasítja a totális piaci liberalizációt.

Az egyén vagy a közösség élelmiszer-önrendelkezése több módon is sérülhet, például amikor

  • a vásárlók nem kapják meg a szükséges információkat az általuk fogyasztott élelmiszer előállításának körülményeiről,
  • nincs választási lehetőségük a kívánt minőségű vagy etikus kereskedelem útján forgalmazott termékek beszerzésére,
  • multicégek tarják kezükben a termelést és a kereskedelmet (ezek a problémák a jóléti államokra jellemzőek), vagy
  • megfosztják őket a hagyományos élelmiszer megtermeléséhez szükséges erőforrásoktól (amint ez a guaranik esetében is történik).

Mivel az EU klímavédelmi okokra hivatkozva tervbe vette a bioüzemanyag-irányelvek módosítását, amely szerint arra kötelezné a nagy olajtársaságokat, hogy a fosszilis üzemanyagokat 10%-ban bioüzemanyaggal vegyítsék, az Ázsiából és Dél-Amerikából származó haszonnövények importja nemsokára jelentős méreteket ölthet. A keresletnövekedés arra ösztönzi a helyi gazdálkodókat, hogy újabb és újabb területeket hódítsanak el a természettől; így válnak az esőerdők és a hagyományos létmódot feladni nem tudó és nem akaró népcsoportok a monetáris haszon, illetve az európai üzemanyag-piac áldozatává.

A globalizációnak köszönhetően tehát a jóléti társadalmak döntéshozói és fogyasztói is felelősek lehetnek a harmadik világban bekövetkező negatív változásokért. Ez esetben ugyanis a brazíliai őslakosok válságos helyzetének egyik legfőbb okozója az uniós importtevékenység, amely fokozott termelésre ösztönzi a dél-amerikai nagybirtokosokat. Simonyi Bori, a Szövetség az Élelmiszer-önredelkezésért koordinátora szerint „Az élelmiszer-önrendelkezés mint jog csak a nemzetközi szolidaritás keretei között lehet legitim. Az EU-nak nincs joga olyan agrár- és kereskedelmi politikát alkalmazni, amely sérti más népek, jelen esetben a guarani-kajova indiánok élelmiszer-önrendelkezését."

A közelmúltban több európai civil szervezet is kampányt indított annak érdekében, hogy az EU hivatalosan is foglaljon állást a bioüzemanyagok Unión belüli használatáról, mivel a tárgyalásokon eddig még nem esett szó az előállítás társadalmi hatásairól. Az indiánok küldöttsége Budapesten annak a reményének adott hangot, hogy sikerül megszereznie az európai lakosság morális támogatását, és a médiavisszhangnak köszönhetően nagyobb nyomást képes gyakorolni hazája döntéshozóira. A brazil nagykövetségen átnyújtott petícióban arra kérik Luis Inácio Lula da Silva elnököt, hogy állítsa le a guarani terület hivatalos kijelölését, támogassa az őslakosok hagyományos életmódhoz való visszatérését, és fékezze meg a kormány hallgatólagos beleegyezésével történő jogsértéseket.

 

Kép [cc] Peter Mulligan









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében