fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Budapest nyerte a környezetkímélő közlekedésért járó EU-díjat

Budapest kapta az Európai Unió Mobilitási Hetének tavalyi fődíját, miután egy független szakértőkből álló bírálóbizottság szerint a magyar főváros tett a legtöbbet azért, hogy ráirányítsa a lakosság figyelmét a közlekedés légszennyező hatására és a környezetkímélő közlekedési alternatívákra.




A döntést február 23-án Brüsszelben jelentette be az Európai
Bizottság
, és emlékeztetett arra, hogy Budapest a fenntartható közlekedés ügyét
számos, hosszú távra szóló intézkedéssel is támogatja. Ezek között említette a belvárosi
sétálóövezet kiterjesztését, a városközpontban a parkolási díjak megemelését, a
városi sínpályás közlekedés fejlesztését, a kerékpárút-hálózat bővítését vagy a P+R – tömegközlekedési csatlakozáshoz
igazított parkolási – lehetőségek kiépítését.

A bírálók külön méltatták, hogy a fővárosban, 2008-ban
művészekkel és civil szervezetekkel karöltve színes programkínálattal
népszerűsítették a fenntartható városi közlekedést: két egymást követő napot
autómentessé nyilvánítottak, neves közreműködők részvételével eljutási versenyen
igazolták a tömegközlekedés hatékonyságát, szabadtéri kiállításon tiszta és
energiahatékony közlekedési járműveket mutattak be, konferenciát tartottak a
levegőminőségről és a zajtérképek készítéséről, valamint megrendezték a
sétálóutcák napját, belvárosi és Duna-parti sétára buzdítva a városlakókat. Az Európai
Mobilitási Hét
en Budapest lezárta a forgalom elöl több belvárosi útját, ezzel
mintegy negyedével csökkentette az átmenő forgalmat – emlékeztetett a brüsszeli
bizottság.

Gonczlik Tamás, a főváros környezetvédelmi ügyosztályának
vezetője a díjátadás után Brüsszelben úgy nyilatkozott, az elismerés annak is
köszönhető, hogy a város lakossága is nagy figyelmet fordított a rendezvénysorozatra.
Mint mondta, ez a siker is alátámasztja azt, hogy a közlekedés fejlesztésének a
kötöttpályás irányba kell elmozdulnia.

Budapest mellett a portugáliai Almada és Zágráb volt még
esélyes a fődíjra, de a magyar főváros olyan pályázókat is megelőzött, mint a
spanyolországi Burgos, Murcia és Ponferrada, az írországi Cork és Galway megye,
Krakkó és a franciaországi La Rochelle.

Az Európai Mobilitási Hét tavaly 2102 településen közel 218
millió főt mozgatott meg a Tiszta levegőt mindenkinek! mottó jegyében. Mint
Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi EU-biztos a hétfői díjátadás alkalmából fogalmazott,
„az Európai Mobilitási Hét kézzelfogható eredményeket hoz a városainkban és
falvainkban tapasztalható légszennyezés, valamint az egyéni közlekedéssel járó
forgalmi dugók és zajártalmak kezelésében”.

Hétfőn jelentették be Brüsszelben az Európai Unió Zöld Fővárosa
című újonnan alapított díj első nyerteseit is. Ezt Stockholm és Hamburg kapta,
így jövőre a svéd főváros, 2011-ben pedig a német kikötőváros lesz az unióban e
cím tulajdonosa. Olyan díjról van szó, amely arra bátorítja a városokat, hogy a
környezetvédelmet a várostervezésbe illesztve növeljék a városi élet minőségét
és színvonalát.

 

Forrás: MTI

Kép [cc] Környezetünkért
Közalapítvány

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás