fbpx

| Kerekes Anna

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Bringa, buli, sütés-főzés – közösségben segíteni jó!

Miközben milliók éheznek a fejlődő és fejlett országokban egyaránt, csak az EU-ban előállított élelmiszer harmada a kukában landol. Sokan vannak, akik tesznek ez ellen az egyenlőtlenség ellen. Az Élelmezés Világnapja apropóján összeszedtünk néhány pozitív hazai kezdeményezést, amelyhez lehet csatlakozni.

Budapest Bike Maffia

A 2011 végén alakult civil szervezet egyedi módon ötvözi az adományozást, a szociális munkát és a bicajozást. Alapvetően adományokat gyűjtenek, amelyeket – nevük után nem meglepő módon – biciklivel szállítanak ki a rászorulóknak.

Vasárnaponként a Szimpla Piacon találod meg őket. Kérj egy vászon táskát tőlük, és töltsd meg zöldséggel-gyümölccsel vagy bármilyen tartós élelmiszerrel, amelyeket a piacon éppen találsz, ők pedig eljuttatják a rászoruló családoknak. Alkalmanként a piac „Közös Lábos” főzésén is részt vesznek, ahol a befolyt összegből élelmiszert vásárolnak, majd visznek el a rászorulóknak.

Havonta többször szerveznek közösségi főzést, ahol az adományozott alapanyagokból közösen főznek, majd dobozokba rakják, és kiszállítják a hajléktalanoknak, nagycsaládosoknak. Egy-egy ilyen alkalommal akár 120-150 adag ételt is kiosztanak.

Ha úgy gondolod, te is szívesen főznél a rászorulóknak, esetleg biciklivel ételt szállítanál Budapesten, jelentkezz önkéntesnek a Budapest Bike Maffiánál!

Legújabb akciójuk a „Gerilla piknik”, amelynek keretében meglepés pikniket szerveznek hajléktalanoknak, saját házi készítésű ételekből. Céljuk, hogy csökkentsék a hajléktalanokkal szembeni negatív attitűdöt.

Budapest mellett már Debrecenben is segíthettek. A hétvégi főzésekről és kiszállításokról a Debrecen Bike Maffia facebook oldalán tájékozódhattok.

 

Heti betevő

Mottójuk elég egyszerű – „Rászorulóknak főzünk. Beszállsz?”. Budapesten a Klauzál téren, valamint már Székesfehérváron és Makón is osztanak ételt és italt a rászorulóknak minden héten. A pesti bulinegyedben kihelyezett perselyekbe te is adományozhatsz, a befolyt összegből pedig a környék éttermei főznek.  A perselyek listáját a Heti betevő facebook oldalán találod.

Ha pedig többre is van kapacitásod, egyszerűen csatlakozz hozzájuk, és segíts a heti ételosztásokban. 

 

Food Not Bombs

A Food Not Bombs aktivistái hétvégenként végigjárják a budapesti piacokat, hogy összegyűjtsék azt a zöldséget-gyümölcsöt, amelyet már nem adnának el másnap, mert épp sérültek vagy nem szépek, tehát a kukában végeznék. Ezekből vasárnap vegetáriánus és vegán ebédet főznek közösen, amit azután szétosztanak a rászorulóknak. A gyűjtésről és a főzésről a facebook oldalukon tudsz tájékozódni, és bármikor csatlakozhatsz.

 

NapiJó – Süss sütit a rászorulóknak!

Biztos Te is sokszor tapasztaltad, hogy egy rossz nap után egy kis édesség mennyire fel tudja dobni a hangulatod. Ezzel a hajléktalanok is pont így vannak. A Napijó – Süss sütit a rászorulóknak!  célja, hogy szebbé tegye a fedél nélkül élők napját egy kis édességgel, az adományozó pedig közvetlenül megtapasztalhassa, milyen nagy örömet jelent másnak az, ami számára szinte mindennapos.

Budapesten jelenleg 7 hajléktalanszállón segíthetsz hetente egyszer, egy szelet finom házi süteménnyel. A szállók listáját, és hogy melyik nap várják a süti adományokat, a NapiJó honlapján olvashatod.

 

Ha ismersz még hasonló kezdeményezést, kérjük írd meg nekünk a szerk@tudatosvasarlo.hu címre, és közzétesszük a cikkben. 

Kép: bbm, heti betevő, food not bombs, napijó

 

 Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

               

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás