alap kinézet

System Messages

Tavaly 800 ezren vásároltak a Fekete pénteken, amikor is megközelítőleg 40 milliárd forintot költöttek. A szakemberek arra számítanak, hogy idén ennél is többen, várhatóan több mint egymillióan vásárolunk a Black Friday akciók kapcsán, és a tavalyi dupláját, akár 80 milliárd forintot is elkölthetünk.

Habár az akciók hatására már a Fekete péntek előtti hetekben is megugrik a vásárlási kedv, a fogyasztás pénteken, november 29-én csúcsosodik ki. Magyarországon 2018-ban ezen a napon az eladások 1377 százalékkal ugrottak meg, egy átlagos forgalommal bíró naphoz képest a Black Friday Global adatai szerint.

A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a Fekete pénteknek. Ez volt az első olyan év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) az eladások tekintetében a november volt az év második legerősebb hónapja. Viszont a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat.

 

Vesszük, mint az őrült

Az elmúlt évek adatai szerint a ruhaneműk, elektronikai felszerelések, cipők és kozmetikai termékek a fogynak a legjobban ilyenkor. A legnagyobb értékben TV-t, kávéfőzőt és mosógépet vettek a magyarok 2018-ban. A 47. héten a TV forgalom 5,3 milliárd volt, a mosógépeké valamivel több, mint egy milliárd és a kávéfőzők esetében több mint félmilliárd forint -- mutatják a GfK adatai.

 

Túlméretezett háztartási gépet választunk a jobb minőségű helyett

Az Extreme Digital tapasztalatai szerint a legtöbben még mindig a mennyiségre mennek. Ez elektronikai, háztartási cikkeknél azt jelenti, hogy rászánnak egy adott összeget a termékre, mondjuk egy hűtőgépre 100-120 ezer forintot, és ezért a pénzért a lehető legnagyobbat veszik meg - a legnagyobb hűtőtérrel rendelkező hűtőt, a legnagyobb kapacitású mosógépet. Még akkor is, ha esetleg akkora méretű gépre nincs is szükségük, azaz elég lenne egy kisebb, de jobb minőségű termék.

Idén a a Tudatos Vásárló Egyesülete a Ne vásárolj semmit! napot és vele együtt a Black Friday-t a Globális klímasztrájhoz csatlakozva "vészeli át". Ha Budapest vagy Debrecen környékén élsz, tarts velünk november 29-én! Részletek a Facebook-on az eseményleírásában.

 

Fekete péntek helyet Ne vásárolj semmit! nap

Hazánkban az első Ne Vásárolj Semmit! napi akciót az ETK (Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület) szervezte 22 évvel ezelőtt, majd a 2000-es évtized közepétől a TVE karolta fel az eseményt. Az utóbbi években a Magyar Természetvédők Szövetsége  (MTVSZ) és tagszervezetei is szerveztek akciónapokat ebből az alkalomból, tavaly pedig az e-Figyelő (Make ICT Fair) kampány keretében az Fenntarthatóság Felé Egyesület és az MTVSZ indított kampányt ezen a napon a tervezett elavulás ellen.

 

Felfaljuk a Földet

Sokszor valós szükségleteinken messze felül, nyakra-főre vásárlunk. A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid úton a kukában kötnek ki. A Ne vásárolj semmit! nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozásunk.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja. Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”, idén már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási, vagyis az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel. A Ne vásárolj semmit! nap kitűnő alkalom arra, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat átgondoljuk, és stratégiát váltsunk.

 

10 tippünk a Black Friday-re és a karácsonyi vásárláshoz

1. Csak akkor vásárolj, ha tényleg muszáj. Csak azért, mert akciós egy mosógép vagy más elektronikai kütyü, még nem biztos, hogy szüksége van rá a megajándékozottnak vagy nekünk, főleg, ha már van belőlük otthon.

2. Ha szükségünk van egy konkrét dologra, ne hagyjuk magunkat eltéríteni. A Black Friday akcióknál könnyen belefuthatunk abba, hogy mire a boltba érünk, „elfogy” az adott termék. Mivel ekkora már kialakult bennünk a vásárlási szándék, a boltban könnyen rávehetők leszünk arra, hogy a kiszemelt termék helyett egy kevésbé jót, drágábbat vagy nem szükségeset megvegyünk. Ne dőljünk be ennek a trükknek! Ha már nem kapható a kiválasztott akciós termék, inkább adjunk magunknak pár nap haladékot, és nyugodt körülmények között gondoljuk át a felkínált „soha vissza nem térő” lehetőséget. Lehet, hogy higgadt fejjel már nem is fog olyan kihagyhatatlannak tűnni.

3. Ha tehetjük, válasszunk használt terméket, így nem csak olcsóbban kijövünk, de a környezetnek is jót teszünk.

4. Ha mindenképpen vásárolunk, gondoljuk át, megéri-e az olcsóbb terméket választani, amelyik
• használat közben falja az áramot, és az év során tetemes villanyszámlát generál,
• eleve túlméretezett a háztartásunkhoz, szükségleteinkhez képest,
• nem jó minőségű - a mosógép nem mos jól, a porszívó szűrője több port enged vissza a levegőbe takarítás közben, mint amennyi előtte volt, a kávéfőző gyenge kávét készít, a fagyasztó egy hosszabb áramszünet esetén hamar átmelegszik.

5. Vásárlás előtt tájékozódjunk gyártóktól független forrásból. A TVE gyártóktól független, egységes módszerrel végzett tesztjeivel, több ezer termék teszteredményeivel segíti a fogyasztókat, hogy ha már vásárolnak, megbízható információk alapján döntsenek. Több mint 25 termékcsoport több ezer eredménye között böngészhettek: kávéfőző, konyhai robotgép, mosógép, mosogatógép, hűtőszekrény, porszívó, szagelszívó, mikro, autós gyerekülés, stb.

6. A pénzünk szavazat, válassz etikus, azaz Fairtrade terméket: nem mindegy, hogy milyen gyártót támogatunk a vásárlásunkkal. Ha decemberi slágerterméket, csokoládét veszünk, válasszunk például méltányos kereskedelemből származó, Fairtrade minősítésű terméket, ezzel hozzájárulunk, hogy a harmadik világbeli termelők tisztességes jövedelemhez jussanak, a gyerekeik iskolába járhassanak. A méltányos kereskedelem lényege, hogy az általános világpiaci áraktól függetlenül olyan árban állapodnak meg a résztvevők, amely valóban kifejezi az előállítók anyagi és munkaráfordításait.

A méltányos kereskedelmi termékek forgalma globálisan is egyre nő, a magyar növekedés pedig a nemzetközi trendeket is meghaladja: a TVE éves Piaci Jelentése szerint 2017-ben már meghaladta a 3,6 milliárd forintot - A növekedés közel nyolcszoros volt az előző évhez képest.

Az etikus, Fairtrade termékeket néhány évvel ezelőtt még nagyítóval kellett keresni az üzletekben, ma viszont már a legtöbb élelmiszeráruház-lánc polcain megtalálható, így a Lidlben, az Aldiban, a Sparban is és a drogéria-láncokban is. 

7. A pénzed szavazat: vásárlásoddal támogathatsz egy jó ügyet. Számos olyan élelmiszer, ruházati kiegészítő, lakásdekoráció kapható, amelyeket olyan cégek gyártottak, akiknek a célja a megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalók integrálása a munkaerőpiacra. Ilyenek például az autista fiatalok által készített Kockacsoki csokoládéi, a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány termékei, gyerekrajzokkal díszített táskái, ruházati kiegészítői. A Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás honlapján olyan élelmiszerek, lakáskiegészítők, dísztárgyak vagy játékok közül választhatunk, amelyeket hazai formatervezők, designerek terveztek, és fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztató szociális műhelyek készítenek.

8. Ajándékozz tárgy helyett szolgáltatást, így kisebb az esélye, hogy a megajándékozott kétszer kapja ugyanazt. Ráadásul kitolódik az örömszerzés ideje is, hiszen például egy uszodabérlet vagy koncertjegy a karácsony utáni időszakban is örömet szerez a megajándékozottnak. És a bónusz: biztos, hogy a megajándékozottnak nem kell kerülgetnie még egy kacatot a lakásban.

9. Vásárláskor, lehetőség szerint, alaposan vizsgáljuk meg és próbáljuk ki az árut! Ha a próbára nincs lehetőség, vásárlás után minél hamarabb tegyük meg, még ha ajándékba szánjuk is a terméket. Amennyiben ugyanis a vásárlás időpontjában ismertük vagy ismernünk kellett a hibát, akkor szavatossági igénnyel nem léphetünk fel – ez főleg akciós termékeknél gyakori jelenség.

10. Legyünk tisztában a fogyasztói jogainkkal. Internetes vásárlásnál is érvényes a 14 napos elállási jog, vagyis a szerződéskötéstől számított 14 napon belül írásban jelezhetjük a webáruháznak, ha mégse tartunk igényt a termékre, döntésünket nem is kell megindokolnunk, de a visszaküldés postaköltsége már minket terhel. Fontos tudni, hogy ez alól vannak kivételek, nem küldhetjük vissza például, ha kifejezetten a mi megrendelésünkre készült az adott termék, vagy ha higiéniai vagy gyorsan romló termékről van szó.

+1 Őrizd meg a számlát, blokkot!

 


A TVE-nél semmilyen formában nem fogadunk el cégektől támogatást, hogy függetlenek maradjunk. Adományaitok segítségével tudunk működni.

Így tudsz támogatni minket:
 

Rendszeres havi 1.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000 Ft adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint - kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

 

Bármennyit adhatsz, minden apró hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve:    Magnet Bank
Számlaszám:    16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB

Köszönjük!


 









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink