fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

BK Rot, a zöld és szociális komposzt biznisz

Egy egyedi üzleti modell, amelyben komposztot termelnek, valamint közösséget és munkahelyet hoznak létre Brooklyn egy lepukkant városrészében.

Az amerikai Bushwick-ben a 31,4 %-os a szegénységi ráta (míg a nemzeti átlag 15,8 %), a lakosság 65,4 %-a spanyol ajkú, és  37%-a külföldi származású. Itt hozta létre Sandy Nurse és Renee Peperone 2013 nyarán a BK Rot komposztközösséget.

Sandy egy helyi lakos, aki korábban egy étterem futára volt, és a megrendeléseket kerékpáron szállította ki. Innen jött az ötlet, hogy kerékpárral lehetne begyűjteni a komposztálható ételmaradékot. A program létrehozásával az volt a célja, hogy helyi fiataloknak munkát teremtsen, elfogadható fizetéssel, amely az adott környéken igen ritka. Renee helyi aktivista és „komposztguru”, aki a szakmai tudását és lelkesedését hozta az úttörő vállalkozásba.

 

Az induláskor hét háztartás csatakozott hozzájuk, és egy kerékpárral gyűjtötték be a komposztálható hulladékot. Ma már több mint 40 helyi háztartással dolgoznak együtt, akik havi 15 dollárt fizetnek a tagságért. Ezért cserébe a BK Rot munkatársai hetente egyszer begyűjti tőlük a komposztálható hulladékot, előre kiosztott gyűjtő zacskóban. Ezen felül minden tag kap egy adag érett komposztot is szezononként egy alkalommal.

Van lehetőség arra is, hogy lakóházanként 4, 6 vagy akár több család is becsatlakozzon, és az ő komposztjukat kedvezményes áron viszik el. A BK Rot együttműködik a helyi The Bushwick Food Coop nevű bevásárló közösséggel is, ahol szintén le lehet adni komposztálható hulladékot 3 dollár támogatás fejében.

 

 

Sandy és Renee célja az, hogy idővel átadják az egész irányítást a fiataloknak. A legidősebb munkatársuk most 20 éves a legfiatalabb 16 éves.  Gabrielle 16 éves, ő a komposztálásért felel. Van két biciklis futáruk, akik a szállításért és begyűjtésért felelnek Trevor (20)  és Victor (17), és egy lány (19), aki a működtetést koordinálja. Ők átlagosan 3-10 órát dolgoznak hetente. Jelenleg két helyen üzemeltetnek komposztálót. Az  egyik egy  közösségi kertben található, míg a másik Know Waste Land nevű helyen, amelyet a BK Rot  2 év lobbizás után a várostól kapott meg a közösségi programjához.

Sandy és Renee célja egy olyan komposzt közösségi modell kidolgozása volt, amit mások is könnyen adaptálhatnak. A bushwicki viszonyokhoz igazodva nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy helyi, színes bőrű fiatalokat alkalmazzanak, és hosszú távon egy közösségi helyet alakítsanak ki.  A városrész nagy változásokon megy át, egyre több a fejlesztés, és az ingatlan tulajdonosok gyakran szólítják fel még a régi bérlőiket is távozásra. Ilyen környezetben felértékelődik a közösségi tér és a közösség szerepe.

 

 

A BK Rot nagyszerű példa egy globális probléma helyi kezelésére, hiszen zöld munkahelyet hoz létre fiatalok számára, növeli a helyiek környezettudatosságát és komposztálási ismereteit, emellett közösségi teret hoz létre. A BK Rot mindössze 4 helyi fiatalt foglalkoztat, de a kezdeményezés az egész városrészben ismert már. Komposztjukat a helyi közösségi kertekben is használják, és különböző kiszerelésben is megrendelhető.

 

Forrás: Yes Magazine, BK Rot

Képek: BK Rot

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás