fbpx

| Tudatos Vásárló

Beszélgetés a közösségi mezőgazdálkodás magyar példáiról

Európában egyre inkább erősödik a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma: gazdálkodók és vásárlóik alkotnak közösséget, hogy így segítsék egymást. A hosszú távú elköteleződésért cserébe a termelők biztos megélhetést, a fogyasztók pedig megbízható helyről származó, jó minőségű élelmiszert kapnak.  

A közösségi mezőgazdálkodás mára már Magyarországon is ismert fogalom lett. A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal olyan magyar közösségi kezdeményezésekkel szeretné megismertetni az érdeklődőket, amelyek követendő példát nyújthatnak sokak számára.

Időpont: 2013. december 13. (péntek), 16.30-19.00

Kérjük, a kezdés előtt érkezz legalább negyed órával.

Helyszín: MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.), Galagonya terem

A részvétel ingyenes, de a terem befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet: http://tudatosvasarlo.hu/hu/civicrm/event/info?reset=1&id=13

Eladóink lesznek: 

  • Aldea Benedek, az Ökotársulás Közösség egyik alapító tagja

Az önellátást szerették volna a gyakorlatban megvalósítani azok a budapesti családok, akik a nógrádi Herencsényben közösen földet vásároltak és a falusiak bevonásával ökológiai gazdaságot alakítottak ki. Mára a kezdeményezés olyan sikeres, hogy sokan igyekeznek tőlük tanulni. >>>

  • Füzi Imola, a Birs Vásárló Közösség főszervezője

Egy baráti társaság és egy lelkes biogazda hívta életre idén tavasszal a Birs Vásárló Közösséget Budapesten. Kiderült, hogy a tyúkhúr finom és a közösségi mezőgazdálkodás működőképes rendszer. Az első év sok-sok tapasztalata mindenkinek hasznos, aki saját közösség szervezésén gondolkodik. >>>

  • Perényi Zsófia, Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa

A Tudatos Vásárlók Egyesülete több éve népszerűsíti a közösségi mezőgazdálkodást. Annak érdekében, hogy ezek a kezdeményezések Magyarországon is elterjedjenek, helyi közösségeknek szervezett képzéseket, kiadványt készített, és rendszeresen szervez rendezvényeket a téma iránt érdeklődőknek. >>>

Pető Áron, a szigetmonostori Biokert gazdálkodója

A szigetmonostori Biokert az első fecskék között van: három éve teljes egészében a közösségi mezőgazdálkodás francia modellje, az AMAP-rendszer szerint értékesít. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az érdeklődők idén már csak egy 10 fős várólistára iratkozhattak fel. >>>

 

Az előadások után lehetőség nyílik majd a beszélgetésre. 

 

Bővebben a közösségi mezőgazdálkodásról>>>

További információk: Perényi Zsófia (zsofi@tve.hu)

 

„A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg.”

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás