fbpx

| Berei Bence

A berlini csomagolásmentes bolt kritikus szemmel

Egy olvasónk személyesen is ellátogatott a berlini csomagolásmentes boltba. Habár az alapötlet nagyon jó, mégis úgy tűnik a csomagolásmentesség inkább marketingeszköz, valahogy hiányoltuk a radikális hozzáállást.

Itthon is több hírportál felkapta a témát, amikor tavaly ősszel megnyílt az Original Unverpackt nevű üzlet a berlini Kreuzberg kerület underground hangulatú részén. Az üzlet neve és marketingje is a csomagolásnélküliségről szól. Saját bevallásuk szerint az alapítók indítóoka az volt, hogy csökkentsék a csomagolóanyagot a beszerzés és az értékesítés során. Ám a gyakorlatban ez korántsem jelenti azt, hogy minden terméket csomagolás nélkül árusítanak, sőt!

Az árukészlet főleg élelmiszerekből áll, de lehet venni például gyertyát, kozmetikumokat és ajándéktárgyakat is. Nem mindenhez szükséges azonban csomagolást hozni vagy helyben vásárolni hiszen más, hagyományos boltokban is megtalálható hideg italok, joghurtok és egyéb tejtermékek már itt is üvegben és műanyag dobozban sorakoznak az üvegfalú hűtőszekrények polcain. Gyümölcsöt, zöldséget, friss pékárut pedig általában nem csomagolnak előre máshol sem. Így az egészben pusztán annyi az ötlet, hogy az adagolókban és tárolókban tartott tésztát, lisztet, magokat stb otthonról hozott csomagolásban is (!) meg lehet vásárolni. Kétségtelen, hogy egy kommersz szupermarkethez képest nagy előrelépés, de valahogy mégis többet vártunk volna  a bolttól.

Ugyanis az otthonról hozott doboz/zacskó csak egy lehetőség a nagyon elkötelezett tudatos vásárlóknak, de emellett üveg, textil, fém, papír vagy műanyag csomagolóanyagok, dobozok, zacskók, tasakok széles választékával csábíthatók fogyasztásra olyanok is, akik nem vittek magukkal otthonról dobozt, szatyrot. A legolcsóbb egy kisméretű (0,1 literes) papírtasak, amely szükség esetén 10 centbe kerül, a legdrágább pedig egy majdnem 1 liter űrtartalmú fémdoboz, amelyért kis híján 30 eurót kell fizetni. Kérdés, hogy vajon az ár hány vásárlót tart vissza attól, hogy minden alkalommal helyben megvegye a csomagolást is.

A termékek közül néhány biominősített, de nem kizárólag bio termékeket lehet kapni. A kínálatot végignézve sajnos nem úgy tűnik, hogy a vállalkozásnak kifejezett célja lenne a helyi termelők támogatásával vagy kizárólag szezonális gyümölcs- és zöldségkínálattal fórumot teremteni a környezettudatosság népszerűsítésére. A zöldségespulton a szezonális gyümölcsök mellett, áprilisi látogatásunkkor ugyanúgy megtaláltuk a banánt, az avokádót és a dinnyét is – akár egy szupermarketben.

A bolthelyiség kissé rusztikus enteriőrje, családias hangulata valamint a termékek elrendezése vásárlásra ösztönző lehet ugyanúgy, mint a nem csomagolt élelmiszerek az esztétikus adagolókban. Az Original Unverpackt tehát például egy közérttel összehasonlítva  intimebb légkört áraszt ugyan, és az igazán tudatos vásárló számára lehetőséget jelent a csomagolási hulladék csökkentésére, mégis főleg a tér dekorációja, a design, azaz egyfajta ízlés tekintetében különbözik attól. A beharangozók alapján valahogy többet, radikálisabb hozzáállást vártunk volna. 

Kép: Original Unverpackt

 

A cikk a Földművelésügyi Minisztérium PTKF/467/2014-es számú Zöld Forrás pályázat keretében készült. 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás