• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

A baba: ürügy a fogyasztásra

2006.05.24. /
Megadni mindent, amire csak szüksége van a kicsinek – ezt a szülői vágyat használják ki a bébitermékek iparágai. Babatestre, de felnőtt tudatra komponált fogyasztói igényeket generálnak.

Föltett szándékom volt, hogy elbóklászok a legnagyobb babaáruházban, több forrásból gyűjteni élményt a cikkhez, de az árudömping látványától hamar megfájdult a fejem, vissza kellett fordulnom.

A baba nem tud hátat fordítani. Tiltakozni se, hogy nem kell neki nyugtató cumi, nem szereti a megfázás elleni habfürdő szagát, és esze ágában sincs zenélni a bébikompjában. Megszokja szegény persze, ha nagyon erőltetik, aztán megszereti, majd követeli - amit éppen ő is lát majd a reklámban.

Itt nem térhetünk ki egyesével, melyik termék mennyire káros, szerencsére egyre több szakember tiltakozik a marhaságok ellen. Sok ártalmatlan babatermék is van - de a legtöbbre semmi szükség. Kedvenc angol szakkönyvem világhírű szerzője például nyomatékosan felkéri a szülőket, hogy az első hónapokban a kicsi kiegyensúlyozott és korának megfelelő fejlődése érdekében távolítsanak el mindent a baba közeléből, ami csörög, zörög, csipog, sípol, kattog, villog, rikít. A babaszakboltokban éppen ellenkezőleg, drága pénzért lehet beszerezni az efféle funkciókra kifejlesztett csúf, tipikusan műanyag, könnyen piszkolódó eszközöket. S persze az a szülő, aki nem veszi meg a legkorszerűbb csúcstermékeket, rossz lelkiismerettel tér haza.

Nemcsak a szülők, de rokonaik, barátaik és ismerőseik is ürügyként használhatják fel a babát, hogy megvegyék azt, amit ők maguk szeretnének megvenni, mert a reklám már megkedveltette velük az édes kis cuccot, csak éppen nem volt kinek. Ha végignézzük a polcokat, szembetűnik, hogy a felnőtt fogyasztói struktúrákat „lefordítják babára": a gyártók kitalálják, hogy a felnőttek mit szeretnének venni a kicsiknek. Felebarátodnak vedd, amit magadnak is megvásárolnál - mintha ez lenne az alapparancs. Így az egyik leggazdagabb választék a kozmetikumoké: babaolaj, babasampon, babafürdőolaj, bébifürdősó, babatestápoló tej, folyékony babapúder, babahabfürdő, szélkrém, krémfürdő, szél- és időjárásbalzsam mind a kicsik üdvéért készül. Komoly kérdéseket vet fel a kínálat: szélkrém vagy szélbalzsam?

Félre a tréfával: nekünk, felnőtteknek is problémát jelent allergizálódó világunkban kiküszöbölni azokat az anyagokat, amelyek beleszólhatnak a test reakcióiba. Az újszülött, a csecsemő szervezete sokkal érzékenyebb, és a gyógyszertárban receptre felírt készítmények - fürdetőkenőcs, napraforgóolaj, köldökseb-hintőpor stb. - tökéletesen megfelelnek a célra, jóval olcsóbbak, mint a kereskedelmi termékek, és ami a leglényegesebb: nem tartalmaznak fölösleges kemikáliákat. Nyugodt szívvel írom le, hogy a magyar gyermekorvosok és védőnők is ezt ajánlják...

Elszomorító a „babaápoló tej" kifejezés vakmerő használata egy ipari terméken. Ugyanis rengeteg kiütésre, bőrpírra az egyik legjobb szer az anyatej, a legautentikusabb babaápoló tej - szívem szerint levédetném, ha tudnám, hogyan kell az ilyesmit.

Testközelben maradva: csörgő és zenélő bilik, babaköröm-ápolókészlet és nyugtatóeszközök - illatosított rágóka és társai - gondolkoztatják el a vevőket, mi az, ami feltétlen szükséges a boldog gyermekkorhoz az első perctől fogva. A muzsikáló illemhelyekről egyébként rég megírta a szakirodalom, hogy a felnőtt személyiségre is rányomhatja a bélyegét a használata - nem szabad ilyesmivel kísérletezni! Pfuj.

Nekem bejött - mondják sokan az olyan kényelmi extrákkal ellátott termékekről, mint az önsterilező cumisüveg, a pelenkázótáska (egyszerű hátizsákkal is helyettesíthető), az orrszívó, a mellszívó, a bébiőr. De nélküle se történt volna semmi baj, csak ha már tudjuk, hogy van ilyen termék, akkor kényelmetlenül érezzük magunkat birtoklásuk nélkül.

Kilépve a világba a gyerekkel, babakocsi kiegészítőkre és autósülés kiegészítőkre vágyunk: a nyakpárna, a fejszűkítő, a huzatvédő (cabrio típushoz külön, ó!) mind-mind olyasmi, ami egy-egy alkalmat esetleg megkönnyít, ám a beszerzés, a tárolás, a viszonylag rövid ideig tartó használat csak időnket, életterünket és pénztárcánkat apasztja.

Létezni annyi, mint korlátokkal bírni, mondja a filozófia - nos, a bébiipar ezt az axiómát is végigzongorázza. Gyerekhám, zenélő és telefonos bébikomp, védőrács, fürdetőháló, fürdető-ülőke, sőt fürdőfotel türemkedik a kicsi teste és a szülő érintése közé. Lehet, hogy átmenetileg egyszerűbb, de a közvetlen testkontaktus egy-egy vetületétől fosztanak meg bennünket.

Végére hagytam a kedvencemet, az agyonragozott csúcsterméket - a fogyasztói szempontból farkába harapó kígyó a babaétkészlet-tisztító kefekészletet (rosszallom is, hogy nem önsterilizáló).

Pedig a babának nincs szüksége se drága étkészletre, se a hozzávaló kefekészletre. De nem is róla van szó! A szülők etetnek. A szülők játszanak. A szülők illatosítanak, habosítanak, aromásítanak, sterilizálnak. A szülők fogyasztanak.

Szükségem lesz majd annak idején „vissza a munkába"-szettre? Már kapható.









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében