• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Átverték a beszállítókat a boltok

2011.11.08. /

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a beszállítókkal szemben tanúsított tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt 5 kereskedelmi láncot összesen 345 millió forintra büntetett. A megbírságolt cégek között van az Auchan, a Tesco, az Aldi, a Real és a Rossmann.

A megbüntetett kereskedelmi egységek között szerepel két multinacionális kereskedelmi lánc – az Auchan és a Tesco –, két kisebb kiskereskedelmi élelmiszerlánc – az Aldi és a Reál –, valamint a Rossmann. A hatóság az ellenőrzéseket hivatalból, illetve állampolgári bejelentés alapján végezte.

Az Auchan Magyarország Kft. és a Reál Élelmiszer Kft. büntetésének oka többek között, hogy a két cég nem tett eleget fizetési kötelezettségének a szabályos, 30 napos határidőn belül. Ezzel hátrányos helyzetbe hozták beszállítóikat. Ezen kívül hosszabb időn keresztül kérték egyes partnereiktől, hogy termékeiket olcsóbban adják el, mint azt az üzleteikben meghirdetett akcióik időtartama indokolta volna. Az akciókkal kapcsolatos másik szabálysértés, hogy nagyobb árengedményt kértek a beszállítóktól, mint amit később a vevőknek biztosítottak. A két élelmiszerlánc ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért is díjat számolt fel.

A hatóság megbírságolta a Rossmann Kereskedelmi Kft.-t is, többek között a 30 napon túli kifizetésekért, és a beszállítók által nyújtott engedmények nem teljes körű továbbadásáért, illetve azért, mert tiltott szolgáltatásokért számítottak fel díjat.

A Tesco és az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-t beszerzési ár alatti forgalmazás miatt kapott büntetést.

A hatóság indoklása szerint azért milliós nagyságrendűek a bírságok, mert a szabálytalanság nagyon sok beszállítót érintett és folytatólagos volt. Mindegyik milliós bírsággal sújtott cég kérte a bíróságtól az MgSzH határozatának felülvizsgálatát. Az ellenőrzések tovább folytatódnak.

 

Forrás: VM

Kép [cc] davydubbit

 

***
Tetszik a TudatosVásárló.hu, és szívesen olvasod a cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!








  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében