Az USA – akárcsak Európa – bizonyos területein egyre érezhetőbb mértékben megnőtt a biomezőgazdaság termékei iránti igény. Ennek talán az utolsó pillanatban jött el az ideje, hiszen a korábbi háztáji gazdálkodás háttérbe szorulása a fejlett nyugati világ számos aspektusát, így a környezetvédelmet, egészségügyet, gazdaságot egyre komolyabb mértékben kezdte fenyegetni. És még mindig messze vagyunk a remélt boldogságtól.

Az Egyesült Államok legnagyobb húzóágazata az élelmiszeripar, hiszen évente mintegy 550 milliárd dollárt ölnek bele a vásárlók. Több mint 200 millió éhes szájat próbálnak nap mint nap betömni a lehető legbőségesebben, minél nagyobb profittal, de a nagy átlag számára megfizethető fogyasztói áron (és meglepő módon még így is több millió az éhező amerikaiak száma). Amerikában jól ismert az élelmiszer dömping: a gigantikus mennyiségű, laktató, de többnyire egészségtelen adagok és következményük: a vészes elhízás. Az élelmiszeripar egyre hatalmasabb gyárakkal próbálja kiszolgálni a fogyasztókat, ehhez pedig egyre kevesebb természetes alapanyagot használnak fel. A mélypont nagyjából az 1950-es évektől datálható, amikor milliószámra tűntek el a családi gazdaságok: az állattartás a hatalmas csarnokok katasztrofális, zsúfolt, egészségtelen körülményei közé szorult, a növénytermesztés pedig a kémiai kutatólaborok kedvenc kísérleti területe lett.

Az 1980-as években sokan egyre tarthatatlanabbnak kezdték látni ezt az állapotot. Leginkább a – gazdaság mellett gondolatilag is innovatívabb – keleti és nyugati parton, de főként Kaliforniában kezdték újra előnyben részesíteni a családi gazdálkodások biotermékeit. Ezekben visszaköszönnek a több évszázados mezőgazdasági kultúra tudatos és kevésbé tudatos elemei, amelyek minimalizálják a mesterséges, kémiai összetevők használatát, ügyelnek a környezet megóvására (a biogazdaságok feleannyi energiát is használnak, mint a nagyüzemek), kerülnek minden, az emberre és a környezetre veszélyes anyagot.

Egyre több vásárló és gazdaság jött rá a lényegesen egészségesebb, környezetet kímélő és a családi ipart fellendítő termelés fontosságára. 1988-ban Organic Valley névvel létrejött az első olyan, farmerokat tömörítő szövetség, amely akkor még ugyan ködösebb, saját szempontrendszer szerinti, de biogazdálodást folytatott. Azóta kormányzati szinten is megszületett ennek a gazdálkodási formának a kódexe, amely a biotermékeknek szigorú osztályozás alapján ad védjegyet (USDA), illetve a termelőket kötelezi, hogy a fogyasztóknak teljes körű ismereteket adjanak a termék eredetéről, összetevőiről. A vásárlók pedig tudatosabban, termelési hely, akár a termelő személye szerint keresik a termékeket az egyre népszerűbb biopiacokon, szaküzletekben, specializálódott szupermarketekben, legújabban pedig a gyorséttermekben is.

A biogazdálkodás kezd némi üzleti sikert is elkönyvelni. Az elmúlt évben elért, mintegy 15 milliárd dolláros forgalom ugyan még mindig csak a 2%-át teszi ki az amerikai élelmiszeripar össztermelésének, de a mutatók jelenleg dinamikus fejlődést mutatnak. 2005-ben közel 20%-kal növekedett a bioélelmiszerek iránti kereslet, így egyre több családi gazdálkodás vág bele a már-már kihaltnak ítélt farmok újraélesztésébe. Az említett úttörő Organic Valley mára 750 olyan családi gazdaságot tömörít, ami rendelkezik a szigorú USDA tanúsítvánnyal.

A biotermékek vásárlása természetesen egyfajta szemléletváltást is igényel. Hiszen nem minden szupermarketben megtalálhatók a biotermékek. Áraiban sem tud versenyre kelni a rossz minőségű, kemikáliákkal teletömött tömegélelmiszerekkel. Mivel azonban leginkább Amerikában, de egyre erőteljesebben Európában is megkondították a vészharangot, hogy bizony a táplálkozás óriási felelősséggel bír egészségügyi állapotunkra, így lassan ugyan, de egyre többen próbálnak ügyelni az általuk fogyasztott élelmiszerek jó minőségére. A valódi bioboltok egyre szélesedő kínálatukkal próbálják bizonyítani, hogy az egészséges, természetes termékek is lehetek olyan változatosak, ízletesek, mint a cukrokkal, adalékokkal és ízfokozókkal felturbózott nagyipari élelmiszerek. Erre jó példa az Amerikában oly népszerű gyorsétterem-kultúra biotermékekre való kiterjesztése. Kaliforniában sorra nyitnak az ilyen jellegű éttermek, bár e két műfaj párosítása kétségtelenül furcsán hat.

A legautentikusabb beszerzési hely változatlanul a piac. Abszurd, de kellemes meglepetésként hat a Baywatch-ból ismert Santa Monica (mint kiderült, Amerika úttörő öko-városa) bevásárló utcáján hetente többször megrendezésre kerülő biopiac. Itt a vásárlók közvetlenül találkozhatnak a termelőkkel, akik számos kóstolóval próbálnak minket meggyőzni, hogy bár látszatra nem minden biotermék oly vonzó, mint nagyüzemi társaik, de ízben méltó ellenfélnek bizonyulnak. Az itt vásárlók határozottan a helyi termelést részesítik előnyben, az akár személyesen is megismert gazdákat, a nagy, jóval erőteljesebben profitorientált multi-cégekkel szemben, akik átlagban jó 1500 mérföldet is utaztatják „friss” termékeiket a gyár és a vásárló között.

Az amerikai Meatrix című animációs kisfilm szórakoztatóan tárja elénk, illetve a „piros tablettát” választó Leo nevű háztáji malacka elé a sötét valóságot, majd szólít fel a vásárlói összetartásra, arra, hogy a biogazdálkodás fellendítése jórészt rajtunk, a vásárlókon áll. És az sem mindegy, hogy az a bizonyos „vidám” csirke valóban sokkal ízesebb volt nagyüzemi társainál.

 

Képek [cc] ElliotBack, DanMaudsley