fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

16 milliós büntetés a Pannonnak

A GVH a Pannon GSM reklámjaiban is talált kivetnivalót.

A Pannon GSM Távközlési Zrt. az elmúlt évek folyamán több alkalommal is olyan magatartást tanúsított, amely alkalmas volt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezúttal a szolgáltató 2006 első negyedévének egyes reklámjaival kapcsolatban állapította meg ezt, amelyekben a szolgáltató elhallgatta, hogy a fogyasztók új számlás előfizetés vásárlásakor csak 2 éves hűségnyilatkozat megtétele esetén vehettek részt az adatkártyát 0 Ft-ért kínáló akcióban.

A Pannon 2006. január 16. és március 17. közötti akciójában ugyanis 0 Ft-os áron kínált egyes, a hordozható számítógépekbe helyezve Internet hozzáférést biztosító adatkártyákat. Az akció rádióban és nyomtatott sajtóban megjelent reklámjaiban, a beltéri reklámokban és szórólapokban ennek feltételéül azt közölték a fogyasztókkal, hogy vagy új számlás előfizetést kell vásárolni, vagy 1 éves Mobile Data 500 vagy 1000 csomagot kell megrendelni.

Azt azonban elhallgatta a Pannon GSM, hogy az akcióban való részvételnek az is feltétele, hogy ha a fogyasztó új számlás előfizetést vásárol, akkor 2 éves hűségnyilatkozatot kell tennie.

A GVH szerint az adott reklámokban gond nélkül közzé lehetett volna tenni a pontos információkat, amint azt a vállalkozás nem is mulasztotta el az internetes honlapján megjelentetett tájékoztatás esetében.

A Pannon GSM Távközlési Zrt. jogsértő magatartásáért 16 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

 

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás