fbpx

| Tudatos Vásárló

Cascina Santa Brera, avagy biogazdálkodás olasz módra

A 1,5 millió lakosú Milanót nem éppen a fenntarthatósággal azonosítjuk. A külvárosában mégis több éve virágzik Cascina Santa Brera, egy permakultúrával, állattenyésztéssel, méhészkedéssel és oktatással foglalkozó gazdaság. Minket elvarázsolt a helyszín. Képes beszámolónk következik. 

A CSAct! projekt keretében került megrendezésre a „Farmer to farmer” nemzetközi gazdatalálkozó január végén, amelynek a Cascina adott otthont Észak-Olaszországban. Minket elvarázsolt a hely, ismerjétek meg Ti is!

A nem mindennapi helyszín Milánó külvárosában terül el 34 hektáron, ahol kicsik és nagyok, laikusok és agroszakemberek egyaránt találnak érdekességeket. A Cascina Santa Brera valódi közösségi gazdaság, amely mindig szeretettel várja és hívja látogatóit. Bárki ingyenesen körbejárhatja a kertet, folyamatosan helyet biztosítanak önkéntesek és diákok számára a világ minden tájáról (a gazdaság tagja a WWOOF hálózatnak).

Vezetett túrákon is részt vehetnek az érdeklődők, gyermekek és családok számára oktatást szerveznek a környezeti és társadalmi felelősségvállalásról. A mezőgazdaság iránt érdeklődőknek pedig lehetőségük van a gazdaságban szervezett gyakorlati képzés keretében elsajátítani az elmúlt években kipróbált permakultúrás technikákat és alapelveket.

A terület tulajdonosa Irene di Carpegna, boldogan osztotta meg velünk az alapítás óta megszerzett tapasztalatait. Évekkel ezelőtt örökölte a földterületet és hosszas töprengés után jutott arra a döntésre, hogy nekilát a ma már igazi öko-komplexumként működő gazdaság létrehozásának.

Központban a permakultúra

A projektet a permakultúra etikai alapelvei inspirálták és inspirálják ma is minden fejlesztését:

  • vigyáz a földre (Earth-care),
  • vigyáz az emberekre (people-care),
  • a cél az erőforrások méltányos megosztása (fair-share).

A fentiek szellemében, a helyi adottságok figyelembe vételével alakult ki a gazdaság infrastruktúrája. Helyi adottság például a Lambro folyó, amely határolja a területet és különös ismertetője, hogy Európa legszennyezettebb vizei között tartják számon. Ehhez alkalmazkodva került kiültetésre több, mint 30 000 facsemete a kezdeti időszakban és a folyó melletti 6 hektáros területet azóta is pufferként kezelik.

További adottsága volt a területnek a régi parasztház és egyéb épületek, amelyeket zöld építőanyagokkal újítottak fel és ma már gazdasági és lakóépületként élnek tovább. A gazdaság kertjében sétálva látható, hogy fontos számukra a biológiai sokféleség maximalizálása. Évről évre több száz fajta termény kerül betakarításra a kertből. Változatos zöldségek, gyümölcsök és búza. Valamint sétánk során szembe találkozhatunk méhekkel, szamarakkal, Varzese szarvasmarhákkal, tojótyúkokkal, sertésekkel, csirkékkel és Charlie-val is, a lelkes házőrzővel.

Kapcsolat a gazdaság és a fogyasztók között

A gazdaságban megtermelt finomságokhoz különböző csatornákon juthatnak hozzá a fogyasztók. A leglelkesebbeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy maguk szüreteljék le a kertben a nap érlelte kincseket és az adott szezonra befizetett tagsági díj ellenében hetente összeállítsák a saját zöldségkosarukat.

Ezen kívül Milánó nagyobb termelői piacain is jelen vannak, illetve a gazdaságban található kisboltban is meg lehet vásárolni a terményeket és a feldolgozott finomságokat. A fentieken túl a gazdaság étteremében is a kertből gyűjtött alapanyagokat dolgozzák fel. Az esetleges hiánycikkeket közeli termelőktől szerzik be. Saját búzából készül az étterem melletti kemencében a kenyér és a pizza is.

Az étterem mellett kialakított közösségi tér pedig lehetőség kínál képzések, közösségi események, rendezvények lebonyolítására, amely mellé akár ellátást is biztosítanak. Ha pedig több napig szeretnénk élvezni az olasz vendégszeretetet, a felújított parasztház lakószobáiban szállást is kaphatunk.

Köszönjük a cikket Simoncsik Juditnak.

Fotók: Rachle Harries, Végh Árpád, Cascina Santa Brera, Ecobnb


  A cikk a Zöld Forrás PTKF/625/2017 jelű pályázat támogatásával készült.

 

 A projektet az Európai Bizottság támogatta. A CSAct! képzés tartalma nem szükségszerűen tükrözi az Európai Bizottság nézeteit.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás