A Brazília Mato Grosso do Sul államában élő
guarani-kajova indiánok őseik területének mára már csak 10%-át mondhatják
magukénak. A bioetanol-gyártáshoz szükséges cukornád termesztésével foglalkozó
nagybirtokosok földigényének köszönhetően helyzetük egyre súlyosabbá válik. Az
utóbbi években több mint ötven gyermek halt éhen, és sokan lettek gyilkosság
áldozatai. Az indiánok képviselői a Foodfirst
Information & Action Network (FIAN) szervezet támogatásával a hetekben
Európába utaztak, hogy nemzetközi színtéren próbáljanak nyomást gyakorolni a
brazil kormányra, és tegyenek kísérletet a jogsértések megállítására.

A küldöttség tagjai Amilton Lopes, a guarani-kajova
közösség és Egon Heck, a CIMI (Őslakosok Missziós Tanácsa) képviselője.
Céljuk, hogy a Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát és Magyarországot érintő
körútjuk során kapcsolatba lépjenek a helyi politikusokkal és a civil
lakossággal. Október 21-én a FIAN-nal együttműködő Gaia Alapítvány segítségével petíciót
nyújtottak át Brazília magyarországi nagykövetének, majd a Csiga kávézóban
tartott sajtóbeszélgetésen számoltak be a guarani közösség megrázó helyzetéről.

Amilton Lopes elmondta, hogy az 1920-as évek végén a brazil
kormány 3500 hektárban állapította meg a guaranik földjét, ám a negyvenes
években ennek egyes részei nagybirtokosok kezére jutottak, akik őserdőirtással
akarták megnövelni mezőgazdasági területeiket. A nyolcvanas években fellendülő
szójatermesztés újabb kisajátításokhoz vezetett, jelenleg pedig a
bioetanol-gyártáshoz szükséges cukornádültetvényekkel foglalkozó haciendák
tulajdonosai vonnak további területeket művelés alá.

A guaranik összezsugorodott földjükön képtelenek elegendő
mennyiségű élelmiszert termelni, a folyók szennyezettsége miatt pedig a
halászattal is fel kellett hagyniuk. Sokan közülük már csak az országutak
mentén felállított sátortáborokban találnak maguknak életteret, s bár a kormány
élelmiszersegéllyel támogatja őket, ennek mértéke nem elegendő az életben maradáshoz.
Néhányan, akik megpróbáltak ellenállni a korrupt helyi politikusok által
szentesített terjeszkedésnek, gyilkosság áldozataivá váltak, és a közelmúltban
az öngyilkosságok száma is megnövekedett.

A brazil kormány 1988-ban ígéretet tett arra, hogy öt éven
belül véglegesen meghatározza és védetté nyilvánítja az őslakosok saját
használatra kijelölt területét, ám ez a mai napig sem történt meg. A
munkacsoportok jelentős késéssel láttak neki a feladatnak, és a nagy agrárcégek
semmilyen eszközöktől sem riadnak vissza, hogy érvényesítsék saját akaratukat.
A közeljövőben újabb bioetanol-desztilláló üzemek építését és egymillió hektár
cukornád ültetését tervezik, ami a guarani közösség teljes megsemmisülését
eredményezné. Az őslakosoknak olyan információ is a birtokába jutott, hogy egy
kormányterv alapján ki akarják telepíteni a teljes népességet.

A brazil kormány amellett, hogy erélytelen és korrupt
politikájával hozzájárul az indiánok élelmiszer-önrendelkezéshez való jogának
semmibe vételéhez, pénzügyi támogatást nyújt a cukornádtermesztésre specializálódott
befektetőknek. A bioetanol-előállítás káros környezeti és társadalmi hatásait
figyelmen kívül hagyva fejti ki propagandáját a nemzetközi piacon, és a valós
helyzet eltussolásával az Európa Tanáccsal folyó tárgyalásokon a monokulturális
termelés fenntarthatóságát hangsúlyozza.

Mivel az EU klímavédelmi okokra hivatkozva tervbe vette a
bioüzemanyag-irányelvek módosítását, amely szerint arra kötelezné a nagy
olajtársaságokat, hogy a fosszilis üzemanyagokat 10%-ban bioüzemanyaggal
vegyítsék, az Ázsiából és Dél-Amerikából származó haszonnövények importja
nemsokára jelentős méreteket ölthet. A keresletnövekedés arra ösztönzi a helyi
gazdálkodókat, hogy újabb és újabb területeket hódítsanak el a természettől;
így válnak az esőerdők és a hagyományos létmódot feladni nem tudó és nem akaró
népcsoportok a monetáris haszon, illetve az európai üzemanyag-piac áldozatává.

A globalizációnak köszönhetően tehát a jóléti társadalmak
döntéshozói és fogyasztói is felelősek lehetnek a harmadik világban bekövetkező
negatív változásokért. Ez esetben ugyanis a brazíliai őslakosok válságos
helyzetének egyik legfőbb okozója az uniós importtevékenység, amely fokozott
termelésre ösztönzi a dél-amerikai nagybirtokosokat. Simonyi Bori, a Szövetség
az Élelmiszer-önredelkezésért koordinátora szerint „Az
élelmiszer-önrendelkezés mint jog csak a nemzetközi szolidaritás keretei között
lehet legitim. Az EU-nak nincs joga olyan agrár- és kereskedelmi politikát
alkalmazni, amely sérti más népek, jelen esetben a guarani-kajova indiánok
élelmiszer-önrendelkezését.”

A közelmúltban több európai civil szervezet is kampányt
indított annak érdekében, hogy az EU hivatalosan is foglaljon állást a
bioüzemanyagok Unión belüli használatáról, mivel a tárgyalásokon eddig még nem
esett szó az előállítás társadalmi hatásairól. Az indiánok küldöttsége
Budapesten annak a reményének adott hangot, hogy sikerül megszereznie az
európai lakosság morális támogatását, és a médiavisszhangnak köszönhetően
nagyobb nyomást képes gyakorolni hazája döntéshozóira. A brazil nagykövetségen
átnyújtott petícióban arra kérik Luis Inácio Lula da Silva elnököt, hogy
állítsa le a guarani terület hivatalos kijelölését, támogassa az őslakosok
hagyományos életmódhoz való visszatérését, és fékezze meg a kormány
hallgatólagos beleegyezésével történő jogsértéseket.

Kép [cc] Peter
Mulligan