| Tudatos Vásárló
Bojkott az Auchan ellen
A Tudatos Vásárlók Egyesülete számos civil szervezettel együtt országos bojkottra szólít fel, mert az Auchan Magyarország Kft. kérésükkel ellentétben nem állt el természetromboló áruház-bővítési szándékától.
Az Auchan dunakeszi áruházát olyan módon kívánja bővíteni, illetve fejleszteni, amellyel természeti értékeket veszélyeztet. Osztva a beruházással kapcsolatos aggodalmakat, a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) is csatlakozott a beruházás elleni, 2009 végén kibontakozott tiltakozáshoz. A TVE kezdeményezésére február közepén 19 környezetvédő, fogyasztóvédő és helyi civil szervezet kérte nyílt levélben az áruházlánc magyarországi vezetését, február végéig nyilvánosan álljon el bővítési terveitől. Kilátásba helyezték, ellenkező esetben tagjaikat, szimpatizánsaikat és a közvéleményt mozgósítva országos méretűvé fokozzák az Élőlánc Dunakesziért! által 2009. december 12-én meghirdetett Auchan elleni bojkottot.
A vállalat válaszában csupán felelős vállalati magatartásáról biztosította a levélírókat, a beruházástól azonban nem lépett vissza – jóllehet, a szervezetek erre kérték. Ennek megfelelően a nyílt levelet aláíró, valamint a kezdeményezéshez időközben csatlakozott civil szervezetek, 2009. március 4-én meghirdették országos bojkottjukat.
Bár a vállalat azóta is rendre igyekszik eloszlatni az építkezéssel kapcsolatos kételyeket és törvénytisztelő magatartását hangsúlyozza, a bojkott felhívást közzé tevő 26 társadalmi szervezet továbbra is aggályosnak találja a terveket. A civilek az érintett terület természetvédelmi, illetve élőhely típus szerinti besorolásával (azaz, hogy láp-e a láp) kapcsolatos értelmezési viták ellenére is úgy vélik: a tervezett áruház- és parkoló bővítés komoly természetvédelmi károkat okozna. Az áruháztól keletre fekvő – a vállalat birtokába került – teljes terület a Nemzeti Ökológiai Hálózat része, ahol még a legkisebb beavatkozás is súlyos következményekkel járhat. Példának okáért már a Dunakeszi tisztított és tisztítatlan szennyvizét levezető Óceán-árok lápon való átvezetése is kétség kívül kiszámíthatatlan ökológiai kockázattal bír.
Bár az áruházlánc korábban, és azóta is arra hivatkozott, hogy tervei nem sértik a törvényes rendet, a bojkottot hirdető szervezetek hangsúlyozzák, hogy a felelős vállalati működés túlmutat a jogszabályok betartásán. Amennyiben az Auchan valóban olyan felelős vállalat, mint ahogyan állítja magáról, nem épít új áruházat sem érzékeny természeti területen, sem pedig bármilyen természetvédelmi érték veszélyeztetésével.
Bojkottáld Te is az Auchant mindaddig, amíg le nem mond természetromboló tervéről!
Csatlakozás és további információk: www.tudatosvasarlo.hu/auchan>>>
A dunakeszi tőzegláp értékeiről, az eddigi civil ellenállás eseményeiről a www.tozegto.freeweb.hu oldalon tájékozhatsz részletekbe menően.
Utoljára módosítva 2010. március 10-én.