fbpx
A pénzed szavazat - ezt ne feledd az idei Ne vásárolj semmit! napon sem

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A pénzed szavazat, ezt ne feledd az idei Ne vásárolj semmit! napon sem

A Tudatos Vásárlóknál évek óta a Fekete pénteken tartjuk a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel a túlzott fogyasztás veszélyeire szeretnénk felhívni a figyelmet. Nem ok nélkül: 2021-ben már csak július 29-ig tartottak ki a Föld egész évre való erőforrási, míg Magyarország „része” június 8-án fogyott el.

A hagyományosan az Egyesült Államokban a Hálaadás utáni első péntekre, azaz idén november 26-ára eső Black Friday évek óta Magyarországon is elérhető és számos vásárlót vonz kecsegtető akciókkal. Az Euronics boltlánc magyar vásárlók körében végzett kutatásából például az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele tervez valamit vásárolni idén a Black Friday során.

A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a Fekete pénteknek. Ez volt az első olyan év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) az eladások tekintetében a november volt az év második legerősebb hónapja. Viszont a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat.

Ahogy itt részletesen leírjuk, idén az elmúlt évekhez képest teljesen új helyzet várhatja a vásárlókat a fizikai és az online boltokban. Egyrészt az akciók egyre inkább az online térbe költöznek a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin által idézett szakértők szerint: a pandémia jelentősen felgyorsította az átállást. Szerintük annak ellenére, hogy idén többen lehetnek majd a fizikai boltokban mint 2020-ban,

a pandémia előtti tömegjelenetek már nem valószínű, hogy valaha visszatérnek.

Másrészt járványhelyzet hatására többek között kialakult alapanyaghiányok, a globális ellátási gondok, az üzemanyagárak emelkedése idén jelentősen átírják a szokásos forgatókönyvet.

Ez a Black Friday más lesz, mint a többi

Túlméretezett háztartási gépet választunk a jobb minőségű helyett

Az Extreme Digital tavalyi tapasztalatai szerint a legtöbben még mindig a mennyiségre mennek. Ez elektronikai, háztartási cikkeknél azt jelenti, hogy rászánnak egy adott összeget a termékre, mondjuk egy hűtőgépre 100-120 ezer forintot, és ezért a pénzért a lehető legnagyobbat veszik meg – a legnagyobb hűtőtérrel rendelkező hűtőt, a legnagyobb kapacitású mosógépet. Még akkor is, ha esetleg akkora méretű gépre nincs is szükségük, azaz elég lenne egy kisebb, de jobb minőségű termék.

Ne vásárolj semmit nap 2021

Fekete péntek helyet Ne vásárolj semmit!

Hazánkban az első Ne Vásárolj Semmit! napi akciót az ETK (Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület) szervezte 22 évvel ezelőtt, majd a 2000-es évtized közepétől a TVE karolta fel az eseményt. Az utóbbi években a Magyar Természetvédők Szövetsége  (MTVSZ) és tagszervezetei is szerveztek akciónapokat ebből az alkalomból, tavaly pedig az e-Figyelő (Make ICT Fair) kampány keretében az Fenntarthatóság Felé Egyesület és az MTVSZ indított kampányt ezen a napon a tervezett elavulás ellen.

Felfaljuk a Földet

Sokszor valós szükségleteinken messze felül, nyakra-főre vásárlunk. A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid úton a kukában kötnek ki. A Ne vásárolj semmit! nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozásunk.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja. Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”, idén már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási, vagyis az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel. A Ne vásárolj semmit! nap kitűnő alkalom arra, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat átgondoljuk, és stratégiát váltsunk.

Környezettudatosságra fel! – Videón a Tudatos Vásárló 12 pontja

A Tudatos vásárló 12 pontja a Black Friday-re és a karácsonyi vásárláshoz is jól jön:

A tudatos vásárló 12 pontja 1. pont

1. A pénzed szavazat

Te döntöd el, mit és kit támogatsz. Nem kell támogatnod a kizsákmányolást, a gyermekmunkát, környezetszennyezést, a káros és felesleges dolgok tömeges gyártását. 

 

A tudatos vásárló 12 pontja 2. pont2. A kevesebb több! 

A mennyiség helyett a minőségre figyelj! Kevesebb vásárlás, kevesebb fűtés és hűtés, kevesebb autózás, kevesebb utazás – és fellélegzik a természet.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 3. pont

3. Írj listát! 

Vásárlás előtt írd össze, mire van szükséged. A nagy üzletek profi módszerekkel csábítanak felesleges pénzköltésre. Ne hagyatkozz ‘polctrükkökre’.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 4. pont4. Helyben, helyit 

Vásárolj közvetlenül a gazdától, piacon vagy helyi kisboltban. Kutasd fel a jó helyeket. Támogasd a helyi termelőket, kisiparosokat, gyártókat. Válaszd a szezonális élelmiszert.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 5. pont5. Mondj nemet a csomagolásra! 

Vigyél magaddal táskát/szatyrot, ne fogadj el zacskót. Válaszd a csomagolásmentes vagy fenntarthatóan csomagolt árut, a visszaváltható, illetve újrahasznosított csomagolást. 

 

A tudatos vásárló 12 pontja 6. pont6. Egyél klímabarát módon! 

A hús és tejtermékek lényegesen jobban terhelik bolygónkat a növényi élelmiszereknél. Egyél több zöldséget, kevesebb húst, iktass be hetente vega vagy vegán napokat! 

A tudatos vásárló 12 pontja 7. pont

7. Láss tisztán! 

Tanuld meg, hogyan hatnak a reklámok.Ne dőlj be a vonzó külsőnek, láss át a szitán, ha túlfogyasztásra ösztönöznek. Így tudsz majd tényleg ellenállni.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 8. pont8. Olvasd el a címkét! 

Keresd a fenntartható és etikus termékeket tanúsító címkéket. Ne tévesszen meg a zöld szín és a sok kamu logó. Csak a hiteles minősítéseknek higgy, hogy tudd, mit vásárolsz. 

 

A tudatos vásárló 12 pontja 9. pont9. Erőszakmentes jólét 

Válassz olyan termékeket, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, amelyeket természetes élőhelyeik károsítása nélkül készítenek el.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 10. pont10. Használd, amíg bírja! 

Kerüld az eldobható dolgokat, ezek tömeges előállítása és kidobása energiapazarlással és környezetszennyezéssel jár. Vegyél használtat, ha elromlott, javíttasd. 

 

A tudatos vásárló 12 pontja 11. pont

11. Nem mindegy! 

Ha nincs is tökéletes megoldás, keresd mindig a jobbat. Jelezd a cégeknek: fontos a fenntartható és etikus működés. Ha többen mondjuk, komolyan veszik.

 

A tudatos vásárló 12 pontja 12. pont12. Közösen könnyebb

Sose gondold, hogy céljaiddal egyedül vagy! Csatlakozz kihívásainkhoz, tagságunkhoz, zöldülő közösségekhez, mert együtt, kis lépésekkel nagyot tudunk változtatni.

Fotó: Unsplash.com

FV-19 pályázat logoEz a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-21/C jelű pályázata támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás