fbpx

| Kovács Gyula

Biopiac a XII. kerületben

A volt Marcibányi téri biopiac utódja Bp. XII. kerületi művelődési házának (a volt MOM Müvelődési Ház) udvarán működik – csupán sokkal kulturáltabb környezetben.

Aki járt a régi helyen, megérti, ez mekkora előrelépés. Szombat délelőttönként fél héttől félegyig-egyig szerezhetjük itt be heti bioholminkat. A piacszervező Biokultúra Egyesület részéről Miklay Gáborral, a piac felügyelőjével beszélgettünk, aki egyben a Biokontroll Hungária Kht. ellenőreként a termelők gazdaságait is rendszeresen látogatja.

– Úgy hallottam, némi ellentétek feszülnek az utóbbi időben egyes fővárosi biopiacok üzemeltetői és a Biokultúra Egyesület között…  Mondhatni nem felhőtlen az állapot, de ezzel kapcsolatban csak a saját véleményemet tudom elmondani. Amikor megszűnt a Marcibányi téri piac, a mi feladatunk volt új helyet keresni. Ez némi késlekedéssel történt, de végül teljesítettük. Voltak azonban, akik ez idő alatt saját utakat kerestek, véleményem szerint tisztán üzleti alapon. A vezetőségünk aztán hozott egy olyan határozatot, amely kimondja, hogy a Biokultúra Egyesület területén nem árulhatnak olyan személyek, akik Budapesten egyéb, a szervezet által nem engedélyezett biopiacot üzemeltetnek. Ismétlem, ez csak az üzemeltetőkre vonatkozik, és nem az árusokra! Szeretnénk ezzel elejét venni a profitközpontú, szakmailag nem megfelelően kontrollált kezdeményezéseknek is.

– Miért éppen a MOM Házra esett a választás? – A régi helyen megszüntették a bérleti szerződésünket. Ezt követően a XII. kerület alpolgármestere, Lovas Pál úr megkereste az Egyesületet, mondván, hogy az önkormányzat szívesen látná a piacot jelenlegi helyén. Sok segítséget kaptunk tőlük, lehet azt mondani, hogy közösen alakítottuk ki a mostani formát. Egyébként tárgyalásokat folytatunk a terület bővítésével kapcsolatban.

– És milyen ez a mostani forma?– Átlagosan 50-80 termelő vesz részt az árusításban. Huszonöt fából-nádból épült pavilont láthatunk, amiket a termelők vásároltak maguknak, és ezek mellett még hat zárt boltot. Azért lényeges a különbség, mert ez utóbbiak – az előírásoknak megfelelően – gazdagabb lehetőségekkel rendelkeznek a termékkínálat összeállítása során.

Termékek?– Élelmiszerekből csak biotermékeket lehet kapni, de a választék színesítése végett kézműves termékeket is beengedünk, melyek alapanyaga pl. fa, bőr, cserép, vessző, és szőttes. Hozzá kell tennem, ilyen portékáknak csak addig tudunk helyet szorítani, amíg ez nem az élelmiszerek rovására megy, hiszen ez a fő profilunk. Ezen a téren egyébként szinte minden kategória beszerezhető nálunk. A zöldségek-gyümölcsök teljes skálája, melyek főként szezonális termékek. Sok olyan árut is találunk, amelyet Magyarország csak importálni tud – bár ha a feladó uniós ország, manapság már nem minősülnek „importnak”. Ilyen a narancs, datolya, ananász, banán, kivi stb. Ezek mellé egy kinti ellenőrző szervezet teszi az igazolást, hogy valóban biogazdálkodásból származó terméket kapunk, amit nekünk feltétel nélkül el kell fogadnunk. Van konzerv, gyümölcslé, lekvár, kávé. Az ilyen, ún. feldolgozott termékekből megtaláljuk az itthon készültet, és akad külföldi származású is. Célunk, hogy csak olyan külföldi cikkeket engedjünk be, ami nálunk nem előállítható. Ez az elsődleges szempontok közt szerepel. Az utóbbi hetekben megjelent például a honi bioparadicsom. A még raktáron lévő import árukészletet eladhatják az árusok, de kintről újabb adagot ide már nem hozhatnak. Ott vannak azután a húskészítmények, füstölt hús, füstölt szalonna, zsír, no meg a tejtermékek, amelyek mind uniós jogosítványokkal rendelkező üzemekben készülnek. Ezeket az őstermelők, gazdák hozzák föl hozzánk. Tőkehúst, amit túl bonyolult lenne előírásszerűen árulni, jelenleg nem tartunk, de tervbe van véve ennek árusítása is, továbbá egy biohal boltot is szeretnénk nyitni.

további infó:www.biokultura.org; www.biokontroll.hu

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás