fbpx

| Tudatos Vásárló

Békejel 2007 – a teljes nukleáris leszerelésért

Az első Békejel szervezői aligha sejtették, hogy négy év alatt a
Békejel ekkora karriert fut be. Idén már 5 kontinensen, 30 országban,
több mint 60 – Magyarországon 8 – helyszínen lesznek élő fáklyás
békejelek.

A Békejel az iraki háború
elleni tiltakozásnak indult. 2004-ben az iraki offenzíva egyéves évfordulójára
szervezték az első fáklyás élőképet. A későbbiekben minden év egy-egy újabb
üzenetet is jelentett: a háborúk, majd az erőszak valamennyi formája elleni
általános fellépést, az idei rendezvény fő üzenete pedig a teljes nukleáris
leszerelés sürgetése.

A Békejel minden évben
több embert mozgat meg, s egyre nagyobbá válik. 2004-ben 750 ember kezdte,
tavaly már 3500-an tartották a fáklyát a Hősök terén. Ha szeretnél Te is részt
venni valamelyik hazai Békejel létrehozásában, csatlakozz a Békejel.net
weboldalon, vagy a jelentkezes@bekejel.net
email címen!

Az alábbiakban a
szervezők üzenetét közöljük.

 

 

A lényeges problémákat

nem oldhatjuk meg
ugyanazon


a gondolkodási szinten,


mint ahol megteremtettük
őket.


– Albert Einstein

 

Teljes nukleáris
leszerelést követelünk!

Tények
*Jelenleg a bolygón több mint 30 háború
zajlik.
*Évente 500 000 ember halálát okozzák
fegyverek, ez 1300 embert jelent naponta, egy embert percenként!
*Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó
tagja tartja ellenőrzés alatt a globális fegyverpiac 88%-át.
*30 000 nukleáris robbanófej van szerte a
világban, ami az egész bolygó elpusztításához elegendő mennyiség 25-szöröse.
*A katonai kiadások 10%-a elegendő lenne ahhoz,
hogy elkezdődjön a világméretű éhínség felszámolása.

Nagyon sok látszólag
ésszerű magyarázat születik arra vonatkozóan, hogy miért nem lehetséges a
világméretű és teljes nukleáris leszerelés. Ám az egyetlen valódi magyarázat a
következő: senki nem törekszik erre. Éppen ellenkezőleg, a nukleáris leszerelés
helyett intenzív nukleáris fegyverkezés folyik szerte a világon.

A növekvő feszültségek, a
terrorizmus, az iraki háború, az iráni helyzet, az Amerikai Egyesült Államok
évek óta folytatott háborús birodalmi politikája, az ezt kiszolgáló európai
kormányok politikája, valamint a fokozódó nukleáris fegyverkezés közepette
világos, hogy egy nukleáris katasztrófa esélye is növekszik.

Mi lehet fontosabb ebben
a helyzetben, mint minden erőnket latba vetni és a társadalom minden rétegét
felhívni arra, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt egy ilyen katasztrófa
elkerüléséért? Mi lehet ma fontosabb, mint végre komolyan feltenni a kérdést:
hova vezet a szemet szemért elv, kinek kedvez az, ha erőszakra erőszak a
válasz? Mi lehet ma fontosabb, mint egyszer és mindenkorra elutasítani az
erőszakot mint a konfliktusok kezelésére szolgáló eszközt? Mi lehet ma
fontosabb, mint eldönteni, készek vagyunk-e legyőzni az erőszakot saját
magunkban is?

Az emberiségnek egy új
közös álomra van szüksége és olyan emberekre, akik készek tenni ezért. A
budapesti mintára immáron világszerte szerveződő élő, fáklyás Békejelek
résztvevői 2007. március 17-én eljuttatják ezt az üzenetet a világ minden
pontjára. Ezen a napon szerte Afrikában, Európában, Dél-Amerikában,
Észak-Amerikában és Ázsiában a Humanista Mozgalom és szervezetei
kezdeményezésére számos élő békejelet formálunk, és egy egyetemes emberi nemzet
előhírnökeiként a következőket követeljük:

  • Szüntessék be az új atomfegyverek gyártását!
  • Az atomhatalmak kezdjék el az arányos
    leszerelést az ENSZ felügyelete alatt!
  • Az idegen területeket elfoglaló országok
    hívják vissza csapataikat!
  • A különböző kormányok, köztük a magyar
    kormány, foglaljanak állást a nukleáris újrafegyverkezés ellen, álljanak
    ki a teljes nukleáris leszerelésért, és helyezkedjenek szembe az Egyesült
    Államok háborús politikájával!

 

Küldd el a béke élő
jelét!

A 2007-es Békejelek a
globális nukleáris leszerelésért folytatott nemzetközi kampány részei.

Tudj meg többet a
kampányról, és csatlakozz!

 

Forrás, képek: Békejel.net

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás