fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A bank nyereségének a 10%-ról szavaztak az ügyfelek

80 civil szervezet részesült abból a közel 23 millió forintból, amit a MagNet Bank ügyfelei osztottak szét a bank elektronikus felületein keresztül az általuk kiválasztott civil szervezetre leadott szavazataikkal. Közel 30 ezer ügyfél rendelkezhetett. 

Másfél hónapon át rendelkezhettek a MagNet Magyar Közösségi Bank ügyfelei arról, hová kerüljön a Bank előző évi tiszta nyereségének közösségi célokra felajánlott 10%-a. Idén hatodik alkalommal dőlt el több millió forint sorsa úgy, hogy a MagNetes ügyfelek a pénztárcájuk kinyitása nélkül segíthettek alapítványoknak, egyesületeknek. 29.949 ügyfélnek volt lehetősége rendelkezni, a 80 szervezetből 27 civil szerveződés kapta meg az általa igényelt összeg 100%-át a szavazatok nyomán, míg 7 szervezet nagyon közel került hozzá.

 

A MagNet ügyfelei az átláthatóság jegyében minden évben, postai levélben értesülnek arról, mennyi a Bank adózott, tiszta nyeresége, és ők pontosan hány forinttal járultak ehhez hozzá – e nyereség 10%-ának rájuk eső része felett rendelkezhettek az általuk választott civil szervezet javára idén is. A 6 év alatt így összesen 157.100.989 forinttal segítettek több, mint 160 különböző alapítványon és egyesületen.

A MagNet közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba az eredményekkel kapcsolatban elmondta: „Mi itt a MagNetnél az idén is izgalommal vártuk a KAP szavazás kezdetét, a rendelkezési időszakban pedig naponta többször néztük meg, melyik szervezet hogyan áll a gyűjtéssel, és nagyon szurkoltunk, hogy minél többen elérjék a célul kitűzött összeget. Boldogok vagyunk, hogy egyedülálló kezdeményezésünkkel tehetünk valamit a hazai civil szféráért, és első magyar közösségi bankként hatékonyan segíthetünk, állhatunk ki közösségi célok mellett.”

Az eredmények a http://www.magnetbank.hu/kap2015 oldalon láthatók, a rendelkezések alapján összegyűlt támogatásokat a MagNet már átutalta a szervezeteknek. A jövőben a programban résztvevő civil szervezetek listája szabadon bővülhet: a Bank a kap@magnetbank.hu címen folyamatosan várja a javaslatokat olyan civil szervezetekre, amelyeket a jövőben érdemes lenne bevonni a támogatandók körébe.

Forrás: Magnet Bank

 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás