fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Az autógyártók nem teljesítik a szén-dioxid kibocsátására vonatkozó uniós előírásokat

Az autógyártók nem tesznek eleget azért, hogy megfeleljenek a széndioxid – kibocsátásra vonatkozó uniós előírásoknak. Nagy kihívás előtt állnak a német és a japán márkák gyártói egyaránt.

Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az összes autógyártó
kilométerenként 120 grammra csökkentse az átlagos kibocsátást 2012-re. Az uniós
tervek szerint a gyártóknak olyan motorokat kellene gyártaniuk, amelyek
kilométerenként 130 grammnál nem juttatnak több szén-dioxidot a légkörbe, a
maradék 10 gramm csökkentés pedig a tisztább üzemanyagok felhasználásából
származna.

Tavaly az átlagos kibocsátás 158 gramm volt kilométerenként
– derül ki a tanulmányból,
amelyet az Európai Közlekedési
és Környezetvédelmi Szövetség
(European Federation for Transport and
Environment, EFTE) készített. A gyártók tavaly 17%-kal maradtak el a
célkitűzéstől, és a korábbi évhez képest mindössze két százalékkal tudtak
javítani a kibocsátáson. A legnagyobb mértékű javulás a német BMW-nél volt
megfigyelhető (7,3%). A rivális francia gyártók (Peugeot-Citroen és a Renault),
valamint az olasz Fiat által gyártott kisebb kocsik kibocsátása azonban jobban
közelített tavaly a 2012-es előirányzathoz, noha a javulás mértéke kisebb volt
náluk, mint az BMW-nél. A jelentés szerint ez utóbbiak állnak legközelebb
ahhoz, hogy teljesíteni tudják a 2012-es szabványokat. A japán Toyota és Honda
a negyedik-ötödik helyen állnak az alacsony kibocsátású autók gyártóinak
rangsorában, viszont a Suzuki, a Nissan és a Mazda a sor végén kullognak.

A német autók az Európában gyártott legnagyobb teljesítményű
modellek, és a német gyártók attól tartanak, hogy az új szabványok őket jobban
sújtanák, mint Franciaországot vagy Olaszországot, ahol több kisebb gépkocsit
gyártanak.

 

Forrás: MTI

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás