| Tudatos Vásárló
Autógyártó cégek szerint komoly igények lesznek alternatív üzemanyagú járművekre
Az amerikai General Motors is kirukkolt hidrogén-meghajtású autójával: a Las Vegas-i CES expón bemutatták a Cadillac Provoq járművet, amely 160 km per órás végsebességre képes.
A Provoq egy tanknyi hidrogénnel 480 kilométert tesz meg (450 kilométert hidrogénnel, 30 kilométert akkumulátorral), 100 kilométer/órás sebegességre 8,5 másodperc alatt gyorsul fel. A hidrogéncellák egy lítium-ion akkumulátort töltenek, amely egy elöl és egy hátul elhelyezett motort hajt. A tetőn elhelyezett napelem szolgáltatja a belső világításhoz és a rádió működtetéséhez szükséges energiát. A típus a korábbi V-8-as év V-6-os hibrideket válthatja fel néhány éven belül.
A GM újítása és más cégek környezetbarát hibridjei és alternatív autói is hozzájárulnak, hogy az autógyártó cégek vezetői világszerte optimistábbak az autóipar jövőjét illetően, mint az elmúlt években – mutatta ki éves felmérésével egy nemzetközi könyvelő és tanácsadó cég, a KPMG. Az autógyártó cégek igazgatói 86 százalékban a minőséget jelölték meg mint a vásárlókat befolyásoló fő tényezőt az elkövetkező öt évben. Ám 84 százalékuk szerint az üzemanyag-takarékosság a legfontosabb szempont. A biztonságot 70 százalékuk, a jó árfekvést pedig 69 százalékuk vélte a legfontosabbnak. A vezetők úgy gondolják, hogy alternatív üzemanyaggal működő motorok, olcsó autók és hibrid technológiák kifejlesztésére is égető szükség van.
2006-ban a vezetőknek csak 53 százaléka vélte úgy, hogy az alternatív üzemanyaggal működő autókra komolyak lesznek az igények, ezzel szemben 2007-ben már 65 százalékuk osztja ezt a nézetet. A KPMG összesen 113 rangidős igazgatóval készített interjút a világ minden táján az Egyesült Államoktól Ausztráliáig.
Forrás: MTI