fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Átjárók egy párhuzamos világba – közös dobozainkról

| Szemerey Samu

A szupermarket kultúra nem csak fogyasztói szokásainkra, életvitelünkre van hatással, de építészeti megoldásai a városképet is átalakítják.




Ha a magyarországi városok elmúlt tizenöt évének
átalakulásait vizsgáljuk, a legjelentősebb változásokkal egészen biztosan a
városhatárokon fogunk találkozni. Ez – bár hajlamos az ember elsőre a kiemelt presztízsű
városrészekre, reprezentatív terekre, a belvárosra gondolni – nem meglepő,
hiszen a város terjeszkedésének többnyire ez az egyetlen lehetséges iránya. Az
igazán feltűnő jelenség azonban nem a már korábbról is ismert családi házas lakónegyedek
terjeszkedése, hanem az a minőségében is egészen más környezet, ami a
bekötőutak mentén fogadja az érkezőket: parkolók tengerétől övezett
szigetvilágként hatalmas dobozok ülnek sorban, melyeken nem fedezhetők fel a „hagyományos”
építészet ismertetőjelei, vagy csak egészen sajátos, léptéket váltott formában.
Megszűnőben van – ha még nem tűnt el egészen – a közép-európai városok
évszázadok óta fennálló határozott kontúrja: a világos határ a táj, vagyis a
kint, valamint a város, azaz a bent között. Ez az írás az átmeneti zónában, az
új városi tájakon szemlélődik, az alkotóelemek néhány jellemzőjét kiemelve.

A helyszín tehát a periféria, ahol tíz éve még mezőket
bámult az utazó a vonat ablakából, most pedig egy azokhoz hasonlóan absztrakt,
az épített környezet megszokott léptékétől különböző, ismétlődő mintával
találkozik: a big box, a dobozépítészet egységei sorakoznak a budaörsi
bevezető autópálya-szakasz mentén kilométereken keresztül anélkül, hogy bármi
más jel utalna valamilyen urbánus közeg jelenlétére. A fogyasztói kultúra
építészetét kritikusan szemlélő elemzők legfeljebb egy globális logisztikai
hálózat borzongató szépségét láthatják bennük – azon túl pedig a nemzetközi
újraelosztási rendszerek katonai szerveződéseinek ijesztő térbeli
megnyilvánulásaiként, a piac által diktált életvezetési mintákat kizárólagossá
tevő néma hatalmi erőszak nyomaiként kezelik és ítélik el a jelenséget. A
leginkább 15-20 évvel ezelőtt divatos francia építész-filozófus, Paul
Virilio
szerint a világháborúk hadtápgazdálkodását eltanuló piac
gyakorlatilag folytatta a hadviselésben kifejlesztett logisztikai és
ellátórendszerek működtetését a saját területén, és erre támaszkodva alakult ki
a ma világszerte ismert jelenség: a globális árufolyam fogyasztását kiszolgáló
építészet. E gondolatmenet szerint a korábban politikai-hatalmi igények
kielégítésére specializálódott építészeti tervezés ma a gazdasági-fogyasztói
(kvázikatonai) technológia tereinek tökéletesítésére használja eszköztárát –
ezek az igények pedig elsősorban a nagyfokú gépesítést, a hagyományos
környezeti tényezők teljes kiiktatását, az infrastruktúra koncentrációját és a
tipologizált, földrajzi tényezőktől függetlenített kivitelezhetőséget jelentik.

Ha meggondoljuk, a koncepció sok tekintetben hasonlít egy
város szimulációjára, csak éppen egyetlen épületre koncentráltan. Nem véletlen,
hogy a fogyasztói terek belsőépítészete gyakran igyekszik utánozni a történelmi
városi tereket: ezek jelentik ugyanis az időtöltés, a közösségi létezés
megszokott színterét, és ettől nem könnyű szabadulni. Itt ugyanakkor megnyílik
a lehetőség a vásárlók nagyfokú szűrésére és ellenőrzésére.

Az első komoly lépcsőt a közlekedés jelenti – a big
boxokba főleg azok jutnak el, akiknek autója van. Aki pedig odamegy, elfogadja
a cégek által ellenőrzött pszeudo-köztér szabályait: a képek és felvételek
készítésének tilalmát, a megfelelő öltözködés és viselkedés kizárólagos mintáit
és a fogyasztási rítusok hátteréül szolgáló programokat.

A folyamatos ingerekkel szolgáló, télen-nyáron kellemes
időjárási és fényviszonyokat teremtő belső fogyasztói terek szabályai sokszor
kiterjednek az épületeken kívülre is, a külső környezet ugyanúgy cégterület – a
korlátozások rendszere sajátos burkot von a dobozok köré. A javarészt üres –
vagy üresen igazán megkapó – parkolók és a könnyűszerkezetű, elemes burkolatú
házak fényképezési tilalma a mai korban kifejezetten erőteljes gesztus,
kizárólagossá teszi ugyanis az élmények, a történetek értelmezésének és lejegyzésének
jogát. Ez a gesztus szinte már építészeti elemnek is tekinthető.

Másik erőteljes jegye a big boxok építészetének az az absztrakció,
ami a házakat talán puszta méretüknél fogva a cég reklámjának redukált,
erőteljes részeivé teszi. Tesco-színű burkolat, emeletmagas Auchan felirat, egyszerű
geometriai elemek: kockabejárat, hullámtető; mindezek mögött, alatt pedig az
előregyártott elemekből gyorsan felépíthető, könnyűburkolatos szerkezet. Ez
pedig valóban globálissá tehető: a Magyarországon épülő big boxok túlnyomó
többségét külföldön készülő típustervek alapján adoptálják az erre szakosodott
hazai építészirodák, akiknek a keze általában a feliratok méretéig és az ajtók
típusáig meg van kötve. Arra is van azonban példa, hogy egy kereskedelmi
hálózat a saját arculatának részévé éppen a kiemelkedő színvonalú építészetet
teszi: az osztrák MPreis vagy a valamikori szlovén „Centrum áruház” egyedi
arculatú épületeket emel, kiváló építészekkel – de a meghatározó trend
világszerte az előbbi. Nem véletlen: ez az építészet nem különbözik az áruk
logisztikájától – a big boxok tulajdonképpen alig tekinthetők a hagyományos
értelemben vett házaknak, sokkal inkább olyan, nagymértékben koncentrált és
komplex gépezetről beszélhetünk, aminek a burka alatt történetesen emberi tevékenység
is zajlik.

Ennek megfelelően a hatalmas koncentráció energiaigénye
is óriási
: a mesterséges környezeti feltételek fenntartása, a folyamatos
feltöltés és fogyasztás, az infrastruktúra működéséhez szükséges források
messze meghaladják egy hasonló méretű ház igényeit. Természetesen a kimeneti
oldal is nagyobb: mind a termelés, a termékek tekintetében, mind pedig a
hulladék, a hatalmas forgalom által létrehozott ökológiai lábnyom tekintetében
(Az ökológiai lábnyom ebben az esetben azt fejezi ki, hogy egy „doboznak”,
mennyi természeti erőforrásra, mekkora földterületre, mennyi vízre stb. van
szüksége önmaga fenntartásához és a működése során keletkező hulladék
elnyeléséhez.)

Felmerül a kérdés: miért szükséges, hogy ezek a házak
zöldmezős beruházásként épüljenek? Tele vannak a városaink használaton kívüli
ipari zónákkal, városfejlesztési szempontból sikeresebb lenne ezeket
rehabilitálni, akár ilyen célból, mint elfogyasztani a környező zöld
területeket. A fentiek ismeretében látható, hogy ez a hatalmas logisztikai
igény miatt meglehetősen nehéz (az ipari területek kiszolgálása többnyire
vasúton történt) – ezen túl nem lenne lehetséges a tipologizált tervezés sem,
sokkal több egyedi megoldásra lenne szükség, ami a hatékonyság és az egységes
arculat rovására menne.

Sajátos példa Komló belvárosa, ahol egy ipari komplexum
lebontása után épült hipermarket a város közepére: megdöbbentő élmény a
kifordított urbánus környezet, bent a periféria, körülötte a lakó- és egyéb
negyedek. Az ilyen katasztrófák elkerülhetők egy erős, stratégiai gondolkodású és
kezdeményező várospolitika kialakításával, ennek hiányában azonban a
városfejlesztés leginkább az igények, a piac után fog menni. A nagy
kereskedelmi cégeknek kevés lokális felelőssége van: általában építtető
projektcégektől veszik meg az épületeket, akik a megnyitás idejére már ki is
szállnak a folyamatból. Mindennek ellenőrzésére, visszaszorítására – valamint
annak elérésére, hogy egy ilyen befektetésből a város hosszú távon is
profitáljon, meg tudja kötni a rajta áthaladó pénz minél nagyobb részét –
viszont sokkal erősebb (civil, önkormányzati) kontrollra van szükség.

Új tájaink, új köztereink létjogosultságához nem fér kétség.
Észrevétlenül kerültek át a vidéki kisvárosok közterei a bevásárlóközpontokba.
A tíz év alatt, mióta Budapesten élek, szinte észrevétlenül nőtt új mesterséges
táj a budai dombság mögé. Én magam időnként kifejezetten költőinek látom ezt a
változást: az éjszakai parkolók és a kivilágított dobozok üres világa sajátos
metafizikával bír. Az a kérdés, mennyit tudunk ebből megérteni és felhasználni
saját tereink és városaink javára.

 

Kép [cc] Martin
Deutsch
, Louis Botha

Ajánlom másnak

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

2022 tavaszán a tavaszi Tiszta otthon és ÖkoKör Kamra csoportok lezárultát és a közösen elért eredményeket egy zártkörű workshoppal ünnepeltük meg. Harmincan gyűltünk össze, hogy a fenntarthatóság jegyében vegán szendvicskrémeket készítsünk a Közöshely dolgozóinak vezényletével, valamint Vászonzsákoslány, azaz Antal Évi a melt&pour szappankészítés rejtelmeibe avatott be minket. Mi az az ÖkoKör? Itt megmutatjuk!

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok