
| Kovács Gyula
Atavisztikus zöld heurisztika: cserépkályha
Itt a cserépkályhák reneszánsza? Horgos Zsolt sárkováccsal beszélgettünk.
Történelem?
Az igazi, teljes egészében előre gyártott darabokból álló
cserépkályhák a 13-14. században, a német nyelvterületek vezető rétegeinél jelentek
meg. Onnan érkezett hozzánk az újítás. A gótikus főúri kályhák
leszármazottjának szemeskályha a neve, és szerényebb külsővel, de hasonló
felépítéssel bír. A szépre ösztönösen fogékony nép megőrizte a már letisztult
alapformát. Az alapelem a kályhaszem, azaz a szemescsempe. Egy mély, kerek tál,
mely 17-19 centis oldalú négyzetté szélesedik.
A XVII. századtól újabb típus jelent meg a népi kályhák
közt, a táblás kályha. Ennél a nagy, sík táblacsempéket agyagtömbből szelték
le, majd a drótkapcsos kötéshez szükséges szalagbordákkal látták el. Haladósabb
a munkafolyamat, mivel a táblás csempék általában nagyok, de még teljesen kézi munka,
nincs két egyforma darab.
A legújabb típus a csempekályha. Ehhez már gipszsablonba
préselt elemek készültek sebes egymásutánban. A klisé használata a gyártás
egyszerűsödésén túl nagyon sokféle és bonyolult nyomott díszítést tett
lehetővé. Ez a vonal aztán a II. világháborúig magas színvonalú iparággá
fejlődött Magyarországon. A háborút követően megalakultak a szövetkezetek: kül-
és belbecs dolgában is silányodni kezdett a szakma… A hetvenes évekre szinte elhalt: fűtsünk
olajjal, szénnel, árammal, gázzal, vaskályhában, kazánban, cirkóban, ugye.
Ma mégis valamiféle feltámadást figyelhetünk meg.
A cserépkályha mai reneszánsza mögött legalább két okot
sejthetünk. Első, hogy a fatüzelés pénztárcakímélőbb, és bizonyos
függetlenséget biztosít a központi elosztású gázzal és árammal szemben. A másik
az élő tűz varázsa. Sajnos a hirtelen megnövő kereslet és a vele szemben az épp
csak magához térő kínálat a luxusdolgok körébe utasította a cserépkályhát. Még
harmadikként megneveznék egy, bár nem kellőképp jellemző, de nagyon fontos
indokot: a mai, bolygószintű felmelegedéstől riadt korban akaratlanul is
eszünkbe jut az évszázadokon át megújuló energiaforrással, fával üzemelő fűtési
módszer.
Talán megjön a kedvem errefelé mozdulni, de hamar
elakadok. Hiszen van kandalló, kemence, cserépkályha. Melyik legyen?
A kandalló a maga vasköpenyével végül is vaskályhaként
üzemel. Nagyon hamar felmelegszik, de hamar le is hűl. Hangulatos elem, meg
kell találni a helyét. Gyorsan befűteni kívánt és a hangulati szerepre rímelő
hétvégi házba való, illetve stíluselemként egy jóvágású, egyébként más módon fűtött
ház tágas nappalijába.
Döntsük el, mit a cél! Ha kenyeret fogunk sütni, ahhoz nagy
tűzteret, nagy kéményt, nagy ajtót kell rendelnünk. Ez a változat nem a
legalkalmasabb a mindennapi fűtésre, hisz a nyílásokon át sok energia szökik el.
Ám a samott falú, súlyos, füstjáratokkal ellátott, hagyományos kiállású
kemencék képesek a napi fűtés feladatát ellátni. Egy jó cserépkályha viszont, a
maga több óra alatt átmelegedő, tonnás, jó hővezető tömegével és nagy
felszínével tényleg magát a fűtést szolgálja.
Meggyőztél, örökbe fogadok egyet. Hol kezdjem?
Nagyon fontos a kémény mérete. A pici kémény elégtelen
huzatot, a tág kémény kátránykirakódást okoz. Jó hír: a családi házak standard
négytéglás kéménye megfelelő az átlagos méretű és szépen tüzelt kályhához,
legjobbak pedig a mai bélelt kéményrendszerek. Érdemes már ezen a ponton szakemberrel
egyeztetni.
Mekkora legyen a kályhánk? Van egy olyan ökölszabály, hogy
az ipari szabvány szerinti csempeegység, azaz a 22×25 cm-es csempe egy
légköbmétert tud kifűteni. Alapnak jó ez a durva számítás, de figyelembe kell
venni, milyen vastagon bélelték a kályhát (mekkora a tömege), milyenek a
nyílászárók, milyen vastag és szigetelt-e az épület fala.
Következő kérdés, hogy kivel gyártassuk le a megálmodott
kályha elemeit. Az ár egy csempére vetítve kb. 1000-3000 Ft között mozog (de
pl. a sarokcsempe ennek a másfélszerese), egy átlagos kályha csempeanyaga pedig
200-400 000 forint.
Olcsóbb lehetőség, hogy a bontásra ítélt kályhákat kínáló
hirdetéseket böngésszük. Ezek a csempék lehetnek éppoly jók – már ha
ízlésünknek megfelelőt találunk -, mint az újak. Ne vegyük meg a még álló
kályhát! Bontás után derül ki, mennyire fáradt el az anyag. Javaslom, ne magunk
bontsunk, inkább a szakember, mondjuk, az, aki otthon felépíti majd. Egy-két
sarokelem elpattanása olykor pótolhatatlan hiányt okoz, és akkor már a kályha
felépítésén kell változtatnunk – bár a fal felőli oldal elvisel más színű
elemeket.
Talán a legérzékenyebb mozzanat, hogy ki rakja föl a
kályhánkat. Bizalmi dolog! Az építőmester tudásáról, lelkiismeretességéről
leginkább egy már évek óta üzemelő kályha árulkodik. Keressünk
referenciaforrásokat, akár többet is egy mesterhez! Az a minimum, hogy szép a munka,
de az olcsón, egy nap alatt fölhúzott építmény nagyon gyanús. Egy derék mester
egyedül kb. 3-5 nap alatt rak össze egy tisztességes kályhát. Ez nyilván nem
lesz olcsó, de vegyük figyelembe, hogy a jó kályha sok drága samott téglát és
több, aprólékos munkával kiépített füstjáratot rejt. Spórolni a samotton vagy a
járatépítés idején szoktak, egyik sem szerencsés. Mondjuk azt, hogy alsóhangon
100 000 Ft alatt tisztességes munkát nem kaphatunk.
Kész a mű?
Nincs. Miután fölépült a kályha, pihenjen két-három napot,
nyitott ajtóval. Ezután egy óvatos szárítófűtés következik (még nyáron is).
Megéri begyújtani egy kis papírral a kéménynyílásba a huzat beindítása végett
vagy kivárni az alkonyati hűvöst, amely magától beindítja a huzatot (egyébként
ez az első őszi befűtés idején is hasznos módszer). Tüzeljünk el egy-két kiló
fát, és hagyjuk végig nyitva a kályhaajtót! Ezt naponta többször is
megismételhetjük, de ne melegedjen át a kályha! Egy-két hét alatt, a fa
mennyiségét apránként növelve szárad ki. A kívánt állapotot a páramentes és nem
pedig vízgőztől sűrű fehér füst, valamint a kissé fakult csempefugák jelzik. Odafigyeléssel
végezni a szárítást nagyon megtérülő befektetés!
Kész a mű. Hogy forogjon?
Egy átlagos cserépkályha egy átlagos fűtési szezonban kb. 30
mázsa fát fal föl. Ez legyen ép szövetű keményfa: tölgy, bükk, cser, akác,
ilyesmi. És legyen száraz. Legjobb előző évben, de legkésőbb nyár közepéig
megvenni a fát. Jelenleg kb. 2000 forint egy mázsa. A fenyő csak gyújtósnak jó
(annak nagyon), a puhafa ellobban, a gyümölcsfa túl erős, a préselt hulladék
pedig teljesen alkalmatlan a ragasztóanyagok miatt.
Nem szabad utántölteni a kályhát, az nem gazdaságos. Ha rendszeres
fűtésről van szó, ne hagyjuk kihűlni a kályhát. Naponta egyszer, de a nagy
mínuszok idején esetleg kétszer gyújtsunk be! Fontos, hogy ne fűtsük túl a
kályhát, mindig kézzel érinthetőnek kell maradnia! A szépen fűtött kályhával
nincs sok dolgunk, és a fehér hamut is csak hetente egyszer kell kilapátolnunk.
Sokan tartanak egy szobában üzemelő erőműtől.
Robbanás veszélye akkor áll fenn, ha idő előtt (amíg még ég
a tűz) bezárjuk a kályhaajtót, ekkor ugyanis nincsen oxigén az égéshez, csak
gázosodás történik a tűztérben. Mikor aztán megnyitjuk az ajtót, ez a gáz
belobban, és olykor megemeli a kályha fedését. Nyűgös fiaskó, ám könnyen
elkerülhető azzal, hogy csak akkor zárjuk be a kályhaajtót, mikor már nincsen
láng a parazsat megkeverve sem. Hozzáteszem, egy ilyen belobbanás hozzá sem
mérhető mondjuk egy vaskazán felrobbanásához.
Füstmérgezés szerencsére nem jellemző a cserépkályhás
házakban. Egyáltalán a lehetőséghez az kell, hogy a füstgáz a szoba felé
áramoljon a kémény helyett. Ezzel az állapottal pedig vagy hideg kályhába
ügyetlenül begyújtva vagy pl. a kéménybe levágódó szél miatt (ami igen ritka) találkozhatunk.
Aztán, a gáztüzeléssel ellentétben, itt a füst terjedését erős szag kíséri.
Entrópia? Elhasználódás?
Egy tisztítódugóval ellátott kályha, ha kb. 3 évente
kipucoltatjuk, akár 20-30 évig is duruzsol. Ezután újrarakatjuk.
Sokat tudunk már a kályhákról, rólad semmit…
Eredetileg gépésztechnikus vagyok és pedagógus, Debrecenben
pedig néprajz szakot végeztem. Kitanultam a fazekas és kályhás szakmákat, 8 éve
foglalkozom kályhakészítéssel és -építéssel. Olyan mesterséget kerestem, ahol a
gépészként szerzett műszaki véna, a kétkezi munka és a hagyomány együtt van
jelen: megtaláltam. 2003-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet.
Mára inkább csak csempekészítéssel foglalkozom, ugyanis a munkafolyamatok
vetésforgója nem engedi meg, hogy egy tisztességes építéshez szabott időt távol
töltsek. Főként a hagyományos módszerekkel gyártott szemes- és táblás kályhákat
készítem, törekedve az eredeti formák és módszerek megtartására. A saját utamat
követve és szükségképp a megrendelők igényeihez igazodva, új formákkal is
kísérletezem, de egyre világosabban látom, hogy a legfontosabb motívum, amit
követni fogok, az az évszázadok alatt csiszolódott népi egyszerűség.
Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 13. számában.