fbpx

| Eifion Rees

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Apple: az iPad és az iPhone rejtett költségei

Több milliárdos bevétel, technológiai újításokért kiérdemelt elismerések sokasága ellenére az Apple cég mindinkább a munkavállalói jogok megsértése és a környezetvédelmi hiányosságok kapcsán kerül reflektorfénybe. Az Ecologist riportja.

Vékonyabb, világosabb, gyorsabb… A számítógép óriás Apple nagy választékot felvonultató érintőképernyős készülékei közül a legújabb iPad 2-t nemrégiben dobták piacra az Egyesült Királyságban.

Az iPad 2 mindössze 12 hónappal az első iPad és a negyedik generációs iPhone megjelenése után került a polcokra. Az első iPhone-t 2007-ben mutatták be, azóta az Apple okostelefonjai és táblagépei egy csapásra meghódították a világot.

Az utóbbi években azonban az Apple számos kritikát is kapott példásnak nem nevezhető környezeti és társadalmi magatartása miatt – például a mérgező vegyszerek használata, a nem átlátható beszállítói hálózata, és a környezetterhelésre irányuló általános kötelezettségvállalás hiánya miatt. Más cégektől eltérően az Apple nem határozott meg jövőbeni célkitűzéseket az üvegházhatású gázok csökkentésére, és nem készített jelentést a vállalat társadalmi felelősségvállalásáról sem.

Ezekre a vádakra a cég megkésve válaszolt, noha a válaszadás lenne a legkevesebb, amit elvárnánk egy olyan vállalattól, amely úttörőnek számít a maga területén. Az áttörő jellegű technológiai újításokkal rendelkező Apple, úgy tűnik, megelégszik a kérdések megválaszolásával, pedig termékei környezeti és társadalmi hatását illetően is vezető szerepet kellene betöltenie. 
 

Ha nem romlott el, dobd el?

Szerte a világon eddig több mint 41 millió iPhone, iPad és iPod Touch készüléket értékesítettek: ez tette az Apple-t a világ legjelentősebb technológiai vállalatává. Miközben négy éve még nem is létezett az a mobil operációs rendszer, amely jelenleg az i-készülékeket támogatja, ma már a vállalat jövedelmének 40%-át ez teszi ki. Az Apple cég bevétele csak 2010 negyedik negyedévében 6 milliárd dollár volt.

A gyors növekedést az újabb és újabb frissített verziójú termékek megjelenése okozza, s ez az, ami nagy aggodalmat okoz a környezetvédők és a fogyasztók számára is.

„Az Apple termékei hihetetlenül gyorsan újulnak meg, viszont ezek előállítása és használata nagyon erőforrás-igényes” – mondja Tom Dowdall a Greanpeace International munkatársa. „A termékek szavatossági ideje mindössze 12 hónap. Ez gyakorlatilag az egész elektronikai iparág üzleti modellje, ami viszont nem fenntartható. Az Apple legnagyobb kihívása, hogy az ebből adódó problémákat kiküszöbölje. Ha egy vállalat üzleti modellje a folyamatosan növekvő fogyasztáson alapul, ez jelentősen bekorlátozza a fenntarthatóságról való kommunikációját.”

Ha már alma, legyen fair!
Gyere és légy vendégünk egy szeletre Magyarország legnagyobb fair trade almatortájából! Ha szerencséd van, többet kapsz, mint a gyári munkások az Apple bevételéből.
Akció 2011. május 7-én 11 órakor az Andrássy úton . További infó az eseményről itt >>>

Ameddig az Apple részvények ára 200 angol font körül mozog, valószínűtlennek tűnik, hogy a részvényesek bármilyen változást támogatnának az üzleti modellben. Ellenkezőleg: 2010 februárjában elvetették a részletes fenntarthatósági jelentés készítésének tervét, és elutasították a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozó vezetői bizottság létrehozását.

Tömeges megbetegedés és öngyilkosság

Kína egyszerre hatalmas, kiaknázásra váró piac (csak a következő két évben 25 új áruház nyitását tervezik) és az Apple termékek, alkatrészek gyártója is. Óriási a különbség Peking csillogó városrésze – ahol az Apple 2008-ban megnyitotta az első kínai áruházát – és az iPad-et és iPhone-t gyártó üzemek között. A helyzetet súlyosbítja, hogy az Apple nem teszi átláthatóvá beszállítói láncát.

Az üzemekben számos bizonyítható baleset történt az elmúlt években. 2010-ben a tajvani Wintek vállalat által üzemeltetett suzhou-i gyárban munkások tömegeit mérgezte meg az n-hexán. A mérgező vegyszert alkatrészek, többek között az Apple érintőképernyőinek tisztítására használják.

Egy Sanghaj észak-nyugati részén található gyárból 2010 októberében 2 női munkás került kórházba hat hónapra n-hexán mérgezés miatt. A munkások ezzel a vegyszerrel ragasztották, majd fényesítették a laptopokra és iPhone-okra kerülő Apple logót.

A Diákok a Helytelen Vállalati Gyakorlatok Ellen nevű szervezet (Students and Scholars Against Corporate Misbehavior – SACOM) szintén októberben készítette el tanulmányát, amelyben azzal vádolja az Apple beszállítóját, a Foxconn-t, hogy kihasználja kínai alkalmazottait. 2010-ben 17 Foxconn dolgozó követett el öngyilkosságot, ebből 13 halálos kimenetelű volt.

Egy szóvivő állítása szerint „az Apple 2006 óta igen alapos auditáló programot alkalmaz beszállítói kivizsgálására”. A gyártó egységeket azonban annyira őrzik, hogy lehetetlen ellenőrizni, a jó példák mennyire jutnak le a termelői lánc alsó szintjére.

Apple, az „izzasztóműhely”

Idén januárban publikálta egy pekingi központú nonprofit intézmény, az IPE (Institute of Environmental and Public Affairs) a Kínában működő 29 elektronikai vállalatról készített tanulmányát. A 36 civil szervezet közreműködésével készült Az Apple másik arca (The Other Side of Apple) című tanulmány az Apple-t hátra sorolta „az egészségügyi és környezeti kérdésekkel kapcsolatos fogékonyság és átvilágíthatóság szempontjából”. Kilenc hónapon keresztül tanulmányozták hét beszállítóját, és megállapították, hogy az Apple a termelés jelentős részét alvállalkozókkal végezteti, anélkül, hogy gondoskodna a munkavállalók megfelelő védelméről.

Ma Jun, az IPE igazgatójának elmondása szerint az Apple nem reagált erre a jelentésre. Ezenkívül azzal vádolta meg a céget, hogy termékei árát és minőségét a környezeti és társadalmi szempontok elé helyezi, és arra kényszeríti a beszállítókat, hogy a szerződések elnyerése érdekében minél olcsóbban dolgozzanak.

„Az Apple közönye megdöbbentett bennünket. Hiszen ez azt jelzi, hogy nem éreznek felelősséget a civil szervezetek, a közösségek és végső soron a mérgezést szenvedett dolgozók iránt sem.”

A vállalat végül múlt hónapban válaszolt az őket ért vádakra az Apple beszállítói felelőssége: Előrehaladási jelentés 2011 című dokumentumban (Apple Supplier Responsibility: 2011 Progress Report). Ebben végül elismerte, hogy 137 munkavállaló szenvedett mérgezést az n-hexán vegyszertől. A jelentés 91 gyermekmunkásról is beszámolt a beszállítói által üzemeltetett 10 gyárban, ehhez képest tavaly még csak 11 gyermek dolgozott három üzemben.

Tom Dowdall szerint jelentős előrelépést mutathat fel az Apple, ugyanakkor van még mit fejleszteniük. Ilyen lenne például „a vezetés ígéretének megfelelően” a mérgező vegyszerek használatának fokozatos megszüntetése. További információk találhatók erről az Apple honlapjának környezetvédelmi menüpontja alatt.

Nehéz megérteni, hogy egy ilyen vezetésnek miért van szüksége külső ösztökélésre. Az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs 2007-ben azt állította, hogy a cég rendelkezik környezetvédelmi koncepcióval, de nyílt levele csak egy évvel azután látott napvilágot, hogy a Greenpeace publikálta a Green My Apple (Legyen zöld az alma!) című cikkét. (A vezérigazgató azzal magyarázta a késői reakciót, hogy az Apple vállalati kultúrájára nem jellemző, hogy kikürtöli a terveit, csak arról beszélnek, amit megvalósítottak.)

Steve Jobs a hibás?

A Greenpeace 2006-os Zöld Elektronikai Kalauzában (Guide to Greener Electronics) az Apple az egyik legrosszabb helyen végzett. A Greenpeace azt remélte, hogy az Apple kampány hatására a cég a környezettudatosság terén is piacvezetővé válik.

Mégis 2010 októberében a 16. Kalauzban az Apple az ötödik helyről a kilencedikre csúszott vissza, mivel kevés pontot kapott az újrahasznosított műanyag aránya, a megújuló energiahasználat és az üvegházgáz-kibocsátás csökkentése miatt.

Dowdall szerint van néhány gyorsan bevezethető intézkedés, amelyet az Apple alkalmazhatna: az újrahasznosítás arányának növelése, a régi termékek alkatrészeinek begyűjtése és újrahasznosítása, és megújuló energiával működő szolgáltatások biztosítása a számítási felhőn. (Amikor olyan állományokkal, programokkal dolgozik a gép, amelyek fizikailag nem a gépen, hanem az interneten, ismeretlen helyen –felhőben – vannak. Szerk)

Gideon Middleton, a Kelet-Angliai Egyetem docense, az üzleti világ és a klímaváltozás kutatója szerint az Apple óriási tévedése az, hogy a környezeti és társadalmi felelősségvállalást egyetlen ember, Steve Jobs kezébe helyezi.

„Még egy olyan vállalat is, mint a Wal-Mart elég erősen közvetíti távol-keleti beszállítói felé a klímaváltozással és a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos elvárásokat. Elfogadhatatlannak tartom, hogy az Apple nem cselekszik hasonlóan. Egy felelős vállalatnál érdemes megvizsgálni a vezető menedzserek értékrendjét. Az Apple esetében gyanítható, hogy végső soron Steve Jobs az, aki miatt nem történnek meg ezek a lépések.”

Érdekes lesz majd látni, hogy ki követi Jobs-ot a vezérigazgatói székben, ha egészségére hivatkozva visszavonul, teszi hozzá Middleton. „Ha nem választanak felelősebb személyt, aki szem előtt tartja az etikus és fenntartható magatartást, kénytelenek lesznek továbbra is a rövid távú pénzügyi hatásoktól hajtva újabb és újabb termékkel piacra állni.”

Az Ecologist felkérte az Apple-t, hogy reagáljon a fentiekre, azonban udvariasan elhárították, hogy ilyen speciális kérdésekre válaszoljanak.

 

Megjelent az Ecologist-on 2011 áprilisában. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Csapka Ivett. 

Kép [cc] plasticpeople

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás