| Gulyás Emese
Anyu, apu és a reklámozók harca a gyerekekért
Újszülötteinket ringatva nem túl megnyugtató a tudat: iparágak készülnek arra, hogy elindítsák őket „fogyasztói útjukon”. Azt sem megnyugtató tudni, hogy profi marketing tanácsadók pszichológusokkal karöltve segítik a gyerekek zsebpénzére pályázó vállalatokat.
Szorongásunk, bűntudatunk csak nő,
amikor észrevesszük, hogy a családi „kirándulások” jó része a gyorséttermekbe
vezet, a gyerek pedig önálló fogyasztóként költi egyre növekvő zsebpénzét ruhára
és videojátékokra.
Nem lehetetlen, hogy a szülőkkel van a baj, manapság azonban
inkább az a valószínű, hogy a mamut cégek olyan sikeres marketing hadjáratokat
indítanak a gyerekek megnyerése érdekében, hogy a szülőknek esélyük sincs. Már
csak azért sem, mert a vállalati marketing taktikák nem egyszer építenek a
gyerekek lázadókori szembenállására, a szülőkkel szembeni kritikus magatartásra
a „dafke” korszakban.
A reklámozás beágyazódása már az iskolákra is kiterjed. A
vállalatok az iskolák szűkös költségvetési kereteit kihasználva a tantermeket és
folyosókat gyorsételek, csokik, cukrok, sportcipők hirdetéseivel terítik be.
Azoknak a hirdetőknek, akiknek nincsenek magukkal szemben
etikai elvárásaik, a gyereknek szóló termékek piaca aranybánya: piackutatók
becslései szerint az Egyesület Államokban a 4-12 éves gyerekek szüleik 565
milliárd dollár értékű vásárlását befolyásolják évente. Magyarország is ezt a
trendet követi. A Szonda Ipsos és a Gfk 2002-ben végzett országos reprezentatív
felmérést, amelyből kiderül, hogy a 8-11 évesek 60 százaléka, a 12-14 évesek 73
százaléka kap zsebpénzt, átlagosan 890 forintot. Ez a teljes korcsoportra
vetítve évi 791 millió forintos vásárlóerőt jelent Magyarországon.
Ahogy utolért minket a „nyugati” fogyasztási láz, úgy ennek és
a hozzá kapcsolódó reklámdömpingnek a káros hatásai sem sokat várattak magukra.
Azok a „szupersztár” termékek, amelyek könnyűszerrel értékesíthetők a
gyerekeknek, silány minőségűek, élettani hatásuk legalábbis megkérdőjelezhető,
viszont jelentős árréssel kecsegtetnek az értékesítők számára. Ily módon aztán
beindultak azok a járványszerű betegségek, amelyet „marketing betegségeknek” is
nevezhetünk. Hiszen jórészt az intenzív marketinggel támogatott egészségtelen
termékek, vagy éppen reklámüzenetek fogyasztásához köthetők.
Ilyen „marketing betegség” például a kóros elhízás,
túlsúlyosság, cukorbetegség, a csontritkulás. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy
ezek időskori betegségek, újabban a gyerekek körében is egyre nagyobb arányban
figyelhetők meg. Nem arról van szó, hogy ezek a betegségek kizárólag a káros
termékeket reklámozó cégeknek lennének köszönhetőek, ők „csupán” a tünetek
tömegessé válásáért okolhatóak.
Az amerikai gyerekek kövérebbek, mint valaha, a túlsúlyosság
és a cukorbetegség mutatói magasan szárnyalnak. Tizenéves lányok rögeszméje a
testük. A pszichikai fejlődés amúgy is nehéz szakaszát csak tovább rontják azok
a fizikai tökéletességet ábrázoló képek, amelyeket a divatmagazinok és
hirdetések sulykolnak beléjük. Felmérések szerint a középiskolás lányok több
mint fele fogyókúrázott a megkérdezés előtti hónapban. Nem meglepő, hogy a
táplálkozási zavarok fellépése a harmadik leggyakoribb betegség a kamasz
lányoknál az USA-ban.
És akkor az alkohollal és cigarettával kapcsolatos gondokról
még nem is beszéltünk, pedig a cigaretta marketing különösen sikeres a szülőkkel
szemben, akik a dohányzástól védik gyermekeiket. Igaz, a társadalmi
felháborodásnak köszönhetően a dohánygyárak mára már azt bizonygatják, hogy
reklámjaikkal nem célozzák a fiatal generációt.
Lássuk be, a szülőknek anélkül is elég nehéz dolguk van, hogy
a marketingkultúra ágyútöltelékként kezelné őket. A csábítás technológiája
rendkívüli mértékben fejlődött mind kifinomultságát illetően, mind
elérő-képességében. A vállalati csábítók pedig újabb és újabb jogokat harcolnak
ki maguknak. Számos országban lazul a reklámozás törvényi szabályozása,
helyettük önszabályozó testültek alakulnak meglehetősen laza szabályokkal és
szankciókkal. Ugyanakkor a szülők eszközei arra, hogy a tolakodó reklámmal
felvegyék a harcot, alig bővültek, sok tekintetben gyöngültek is.
Itt az ideje az egyensúly helyreállításának – a gyerekeknek
szóló reklámok markánsabb törvényi szabályozásának. Az állam nem végezheti el a
szülők munkáját helyettük, de mindenképpen megadhatja nekik azokat a jogokat,
amelyekre szükségük van ahhoz, hogy bátran és eredményesen szembeszállhassanak a
gyerekeiket megcélzó cégekkel. Fontos lenne, hogy legalább a reklámtörvény
minősítse részletesen és tiltsa a gyerekeknek szóló
reklámokat.