Gimnazista lányomtól hallottam először az ortorexiáról. Látni addig is láttam már a nyomait szűkebb és tágabb környezetemben: valaki felszisszent, ha fehér kenyérből készítettem szendvicset a kirándulásra, másnak akkor borult el a tekintete, ha párizsit látott az asztalon. Ez honnan van? – kérdi egy harmadik, a zöldpaprikát forgatva, s ha csak annyit mondok, hogy a boltból, akkor tovább kérdez: Organikus? Biodinamikus? Ellenőrzött?

Az ortorexiát Steven Bratman amerikai pszichológus határozta meg először betegségként hat évvel ezelőtt; könyvében (Health Food Junkies: Orthorexia Nervosa: Overcoming the Obsession with Healthful Eating) a mániákus étkezési zavarok jellemzőit írja le. Maga az elnevezés ma még nem bevett fordulata a pszichiátriának, de populárisan egyre jobban terjed. Nem csoda, hisz Észak-Amerikában és Európában is egyre több ortorexiás beteget diagnosztizálnak a szakemberek. Közülük többen úgy látják, hogy a tünetcsoport mindenekelőtt a huszonöt évnél idősebb, átlagosnál jobban kereső fiatal nőket érinti.

Az egészséges táplálkozás elsősorban kiegyensúlyozott – ásványi anyagban, vitaminban, tápanyagban gazdag – étkezést jelent. „Amit eszel, azzá leszel” – tartja a mondás. Ha azonban e törvény több mint 10-15%-ban uralja gondolatainkat, kommunikációnkat és cselekedeteinket, akkor önértékelési gondokat lehet sejteni a jelenség mögött. A diéta megváltás, a belé vetett misztikus hit segítségével látszólag távol lehet tartani az ortorexiát kísérő két kulcsjelenséget: az öngyűlöletet és a hipochondriát.

Az ortorexia által érintettek élete az étkezés köré szerveződik. Első helyet kap az ételek minősége és megfelelő, már-már rituális elkészítése. Bár az ilyen ételek élvezeti értéke nem túl magas, de a vele való bíbelődés, fantáziálás nagy örömet okoz, a minőségi élet reményével kecsegtet.

Cserébe azonban az étlapról törölni kell a húst, a zsiradékokat, a puffasztó zöldségeket, a tejterméket, konzervet, tojást, cukrot, lisztet. A vattacukrot, tiramisut, s a nagyi utánozhatatlan zserbóját is! Csapvíz helyett ásványvíz, zöldségből és gyümölcsből csakis bio, a legjobb forrásból. Táplálkozásunkkal magunkról is megmutatunk valamit, az ortorexiás életének színpadán viszont már az élelmiszerek a legfontosabb díszletek. Vagy inkább ide is beszivárog az élet más területein eluralkodó perfekcionizmus és maximalizmus: szinte patológiás lesz a ragaszkodás a tökéletes testi egészség – roppant drága! – kellékeihez. Minden szelet csoki traumával fenyeget, minden gazdagon rakott tál szorongás és szenvedés forrásává válhat. Mint mindig, most is a szélsőségek sodorhatnak veszélybe: a gumicukor és a sótlan vízben főtt répa között azért még elég széles a skála.

Az ortorexia – mint az egészség feletti totális kontroll is – azért életidegen, mert épp az élet egyik legfontosabb jellemzője, a sokféleség hiányzik belőle. Az abszolút egészséges táplálkozás legnagyobb veszélye az egyoldalúság. A jelenség fogyasztói retorikája (vagyis az életmód-magazinok ide vonatkozó cikkei, a szakkönyvek stílusa) militáns, mert tiltások és parancsok uralják az ételekhez fűződő viszonyt, sőt a táplálkozásról folytatott baráti beszélgetéseket is.

Az ortorexiás a konyha engedelmes rabja, étrendjét stratégiai szinten tervezi. Ugyanakkor bele is lehet őrülni a kurrens tudományos eredményekhez igazodó, emiatt aztán változó érvényű információkba. A fűszer veszélyes, de a zöldfűszer jó. A gyümölcs rostjai jót tesznek az emésztésnek, de a gyümölcs candidát okoz. A tej, a tojás, a hús hol piedesztálra kerül, hol kiesik a pikszisből, az aktuális gasztrotrendek szerint.

A média is kontráz, hisz a reklámok jó része arra utasít, hogy fitten, szépen, karcsún és egészségesen tudjuk csak elképzelni az életünket, és konkrét tippekkel segítséget is ad az áhított célok eléréséhez. És itt jön be a fogyasztás attitűdje: az ortorexiások az ételek minőségére, az alapanyagok tiszta és természetes mivoltára koncentrálnak, ezek beszerzése pedig se nem olcsó, se nem könnyű.

Amikor eszünk, egyre kevésbé gondolunk éhségünk csillapítására vagy a gasztronómiai élvezetre. Márpedig a gondolat fontos: a civilizált világ lakosai a birtoklás, a szépség, a minőség képzetét fogyasztják. Korunk legkelendőbb terméke a remény – arckrémbe, gyógyszerbe és vitaminkapszulába csomagolva -, hogy elkerüljük az öregséget, a halált, hogy szépek leszünk és azok is maradunk, míg a világ világ.

Talán régi gyökerei vannak az ortorexiának, talán a mamut is azért halt ki, mert őseink egy idő után a rágós húsú öreg állatok helyett a fiatal, finomabb falatokkal kecsegtető példányokra kezdtek vadászni. Akárhogyan is: a jövő egyik ígéretes tudománya minden bizonnyal a táplálkozás-lélektan (gastropsychology?) lesz.