| Tudatos Vásárló

ADSL: nagyobb verseny, csökkenő árak, jobb ellátottság

Két év alatt 40%-kal csökkentek az ADSL-hozzáférés árai, fokozódott a piaci verseny, s nőtt a hozzáférések száma.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa – az úgynevezett retail minus (RM) szabályozás keretében – a napokban hatodik alkalommal tette közzé a kiskereskedelmi árakon alapuló szabályozott nagykereskedelmi árakat. A legfrissebb határozatokban megjelenő nagykereskedelmi árak a 2007. második félévi kiskereskedelmi árakból indulnak ki és első ízben került a szabályozott körbe a csupasz DSL, azaz a vezetékestelefon-előfizetés nélküli szélessávú internet-hozzáférés nagykereskedelmi ára.

A legnépszerűbb, 1 Mbps sávszélességű hozzáférés nettó átlagára 2005 első féléve és 2007 második féléve között 40%-kal csökkent, miközben több mint kétszeresére nőtt a szolgáltatást igénybevevők száma. A szabályozás bevezetése óta az egykori vezetékes monopol szolgáltatók szolgáltatási területein mért átlagárak is jelentősen közeledtek egymáshoz, azaz csökkent az egyes földrajzi területek közötti indokolatlan árkülönbség. Az RM bevezetésekor volt olyan terület az országban, ahol az átlagár több mint a két és félszerese volt a legalacsonyabb árszintnek, mára az eltérés mértéke 50% alá csökkent, miközben ma már valamennyi területen több szolgáltató ajánlatai közül választhatnak a fogyasztók.

Az NHH elnöke, Pataki Dániel szerint a most kihirdetett nagykereskedelmi árak további lökést adhatnak a piaci versenynek. Az elnök szerint az első ízben szabályozott csupasz DSL árszintje olyan, hogy a hatékonyan működő szolgáltatók versenyképes csupasz DSL termékekkel és a csupasz DSL-re épülő internetalapú hangszolgáltatásokkal (voice-over-DSL) tudnak megjelenni a piacon.

A csupasz DSL-szolgáltatás nagykereskedelmi ára a releváns nem csupasz nagykereskedelmi DSL-szolgáltatás árát legfeljebb 2000 forinttal haladja meg. A „csupasz” felár a Magyar Telekomnál a legalacsonyabb (1 214 Ft) és a Hungarotelnél a legmagasabb (1 942Ft). Mindez azt is jelenti, hogy a szolgáltatók versenyképes termékeket alakíthatnak ki, nemcsak a szélessávú, de voice-over-DSL szolgáltatást nyújtva a vezetékes telefon-előfizetési piacon is.

Az RM szabályozás először a 2005 első félévi kiskereskedelmi árakon alapult. Akkor, a ma legelterjedtebbnek, legnépszerűbbnek számító 1 Mbps sávszélességű lakossági, a forgalomtól független hozzáférések nettó kiskereskedelmi ára átlagosan havi 6 247 Ft volt Magyarországon, míg ugyanez 2007 első félévére 4 282 Ft-ra, 2007 második félévére pedig már több mint 40%-kal 3 749 Ft-ra csökkent.

A RM módszer bevezetése előtt csak a Magyar Telekom és az Invitel területén volt verseny a kiskereskedelmi ADSL-szolgáltatók között. Az NHH szabályozási lépéseinek köszönhetően ma már minden korábbi monopolszolgáltató szolgáltatási területén van verseny a szolgáltatók között. A Magyar Telekom területén 25, a Hungarotel (Invitel) körzeteiben 10, a legkisebb területen szolgáltató Monortel területén pedig egy olyan cég kínál DSL-szolgáltatást, amely nem a korábbi monopolszolgáltató tulajdonában van.

Az NHH adatai szerint 2007-ben összességében 33%-kal, 1 millió 325 ezerre nőtt Magyarországon a vezetékes szélessávú hozzáférések száma. Az ADSL-előfizetések száma egy év alatt 21,5%-kal 745 ezerre, míg az összes kábelmodemes hozzáférés száma közel 53%-kal 580 ezerre növekedett – így a vezetékes szélessávú előfizetéseken belül a kábelmodemes hozzáférések részesedése a 2006 végi 38,3%-kal 2007 végére 43,8 százalékra emelkedett.

 

Kép [cc] Beppie

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás