| Tudatos Vásárló

4,5 millió forintos bírság hamis tejtermékekért Csongrád megyében

4,5 millió forintos bírságot kell fizetnie annak a hódmezővásárhelyi vállalkozónak, akinek illegális tejüzemében, több mint 4 tonna hamisított tejterméket foglaltak le a hatóságok október közepén.




Szigeti Sándor Csongrád megyei főállatorvos a hét elején az
MTI-nek elmondta, a rendőrségen azért tettek feljelentést,mert a vállalkozó egy
kunszentmártoni sajtüzem hamisított, Aranyboci elnevezésű címkéjét tette az
illegálisan gyártott tejtermékeire, ezzel élelmiszer-hamisítást követett el.
Miután a rossz termékeket országszerte bevonták, a mostantól polcokra kerülő
Aranyboci termékek már a valódi gyártótól származnak, tehát vásárolhatók –
tette hozzá a szakember.

Október 16-án 4400 kilogramm tejterméket foglaltak le a
hatóságok az illegális tejfeldolgozó üzemben Hódmezővásárhely és Orosháza
között. A gyár semmilyen engedéllyel nem rendelkezett. Az üzemben egy lakossági
bejelentés alapján tartott összehangolt ellenőrzést a rendőrség, az
élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság és az önkormányzat. A gyárban – a
környékbeliek elmondása alapján – rendszertelenül, főként éjszakánként folyt
munka. A higiénés körülmények egyáltalán nem feleltek meg az
élelmiszer-előállítás követelményeinek, a használt eszközök egy része pedig
rozsdás volt. A rajtaütés időpontjában éppen nem dolgoztak az üzemben, a
szomszédos raktárban az ellenőrök azonban harmincegyféle terméket, sajtot és
túrót találtak. Ezek egy része profi csomagolású volt, s az áru egy részén szerb
nyelvű felirat szerepelt.

 

Forrás: MTI

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás