
| Tudatos Vásárló
2019-ben is várnak a közösségi gazdaságok
Ha szeretnél vegyszermentes, hazai zöldséget, gyümölcsöt vagy szabadtartásos állati terméket enni, csatlakozz egy közösségi gazdasághoz! Így ismert forrásból jó minőségű friss termékekhez juthatsz, támogatod a termelőt és még egy közösség részévé is válsz. Itt a lista azokról a gazdaságokról, amelyekhez most lehet csatlakozni.
Mi az a közösségi mezőgazdálkodás?
A közösségi mezőgazdálkodás egy személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg.
A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket. „Részes rendszerek” esetében a gazda mindent szétoszt a tagok között, ami megterem. A terményeket (lehet zöldség, tojás, állati termékek) jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen lehet átvenni, amíg a szezon tart.
Hol vannak ilyen gazdaságok?
Ma már közel 20 közösségi gazdaság működik Magyarországon. Nem csak Budapesten, de több vidéki kis- és nagyvárosban is tudsz csatlakozni hozzájuk, például Dunaszigeten, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben, Hajdúböszörményben, Miskolcon és Egerben. A budapesti agglomerációban is számos átadópont működik, például Szigetmonostoron, Tahitótfaluban, Vácon, Szentendrén és Dunakeszin. A részletes listát lejjebb láthatod.
Ismerd meg a gazdákat!
A legtöbb közösségi gazdaság meghirdet tagtoborzó alkalmakat, ahol a gazdát személyesen is megismerheted, és közvetlenül tőle tájékozódhatsz a csatlakozási lehetőségről. Ha szeretnél egy-egy gazdát jobban megismerni, alábbi cikkeink is segíthetnek:
- Tápiódoboz
- Dunaszigeti Zöldségközösség
- ZöldAlmárium
- MagosVölgy Zöldségközösség
- Táncoskert
- Birs Közösség
- Szigetmonostor Biokert
- Háromkaptár
2019 tavaszán az alábbi közösségi gazdaságokhoz tudsz csatlakozni
Név, elérhetőség | Szállítás, átvétel helye | Termékek | Szállítási időszak | Díj | Meddig csatlakozhatsz? |
Birs Közösség
Héjjas Szilvia |
Budapest XIII. Teve u; VIII. Rökk Szilárd u; XI. Bukaresti u; XXIII. Hősök tere |
Bio zöldség és gyümölcs | Egész évben (összesen 40 alkalom) | Kis doboz 3.000 Ft, nagy doboz 5.850 Ft | Folyamatosan |
Dániel Tanya
Dániel László |
Debrecen, Hajdúböször -mény |
Tojás, hús és hústermékek,
zöldségek |
Egész évben, hetente | Hús tagság 26.000 Ft/ hó, zöldség doboz 18.000 Ft/hó | Májusig |
Dunaszigeti Zöldségközösség
Payr Anna |
Mosonmagyar- óvár, Dunasziget |
Zöldségek és fűszer- növények | Egész évben | A tagokkal közösen határozzuk meg | Folyamatosan |
Esőleső Ökotanya
Baloghné Szekeres Nikolett |
Szeged | Bio zöldség és gyümölcs | Májsutól februárig (38 alkalom) | Nagy doboz 247.000 Ft évente, kis doboz 132.000 Ft évente | Február végéig |
Háromkaptár Zöldségközösség
Vukovich Daniella |
Budapest II. és III. ker, Vác, Szentendre, Tahitótfalu
|
Bio zöldség, fűszer- növény |
Egész évben: áprilistól októberig hetente, novembertől márciusig kéthetente | Egész doboz 29.000 Ft/hó + éves egyszeri 25.000 Ft közösségi munkával kiváltható hozzájárulás |
Február végéig, (a szezon május 1-től indul) |
MagosVölgy Ökológiai Gazdaság
Dezsény Zoltán |
Budapesten 3 átadópont, II., V., IX. kerület | Bio zöldség | Áprilistól decemberig (összesen 37 alkalom) |
Kis előfizetés 4.500 Ft/ hét, nagy előfizetés 7.000 Ft/ hét | Február végéig |
Pitypang Biokert
Kiss János |
Debrecen, Hajdúböször- mény |
Zöldség | Áprilistől Decemberig | Kis részesedés: 16.000 Ft /hó, nagy részesedés 24.000 Ft/hó |
Áprilisig |
SzandaSzögi Ökokertészet
Drevenka Orsolya |
Vác, Budapest 15 kerület, Balassagyarmat | Bio zöldség, fűszer- növények, feldolgozott termékek |
Március közepétől decemberig | Feles doboz: 4.000 Ft /hét, egész doboz 6.500 Ft/hét | Áprilisig |
Szeles Ökokert
Kucserékné Szeles Mónika |
Eger, Miskolc | Bio zöldség | Májustól februárig | Hetente 2.500 Ft | Folyamtosan, a létszám betelte után várólista van |
Szigetmonostori-Biokert
Pető Áron |
Szigetmonostor, Szentendre, Budapest. 3. kerület, Dunakeszi | Bio zöldség, lisztek, egy kis gyümölcs | Áprilistól amíg van mit adni (általában decemberig hetente) | A februári évindító megbeszélés után derül ki | Amíg be nem telik a létszám (általában április vége) |
Táncokert
Lengyel Zoltán |
Budapest, Eger, (Gödöllő és Debrecen alakulóban) | Hús, tojás | Egész évben, csomag- függő |
Csomagfüggő | Folyamatosan |
Virágos Élet Zöldségközösség
Fóris Anna |
Pátka, Székesfehérvár (Magyarok Nagyasszonya Plébánia – Budai út) | Zöldség, gyümölcs, késztermék, hús, tojás | Májustól decemberig | Kisdoboz 12.500 Ft/hó, nagy doboz 24000 Ft/hó, baba doboz 7000 Ft/hó | Március 15-ig |
Zöld Almárium Ökotanya
Strompf Klára |
Budakeszi, Bp. III. Montevideo u., Budagyöngye, XVI., XVII., XVIII. ker | Bio zöldség, zöldség termékek, húsok, hústermékek, tojás, néha gyümölcs | Egész évben: májustól decemberig hetente, januártól áprilisig kéthetente | Nagy tagság 285.00 Ft/év, kis tagság 170.000 Ft/év | Folyamatosan |
Dobozrendszer, a rugalmasabb alternatíva
Ha nem tudod beilleszteni az életedbe az egész éves elköteleződést, akkor a közösségi gazdaságokhoz hasonló dobozrendszerek jó alternatívát kínálhatnak számodra. Kétféle dobozrendszert ismerünk. A „fix dobozrendszer” lényege, hogy hasonlóan egész szezonra csatlakozol a gazdasághoz, de a gazda nem rak bele mindent a dobozba, ami megterem, hanem feltölti a dobozokat és máshova is értékesít emellé. A rendszer hasonló, finom élelmiszerek, heti vagy kétheti átadások és megbízható lelkiismeretes gazdák.
Ha a „rendeléses dobozrendszerekhez” csatlakozol, eldöntheted, hogy rendelsz-e az általában fix áron kínált, szezonális termékekből. Ha pedig rájössz, hogy nem bírod a heti dobozod nélkül elképzelni a főzést, akár hosszabb távra is csatlakozhatsz, hogy így támogasd a termelőt.
Név, elérhetőség | Szállítás, átvétel helye | Termékek | Szállítás | Díj | Meddig csatlakozhatsz? |
Barnagi kert
06 20 464 6913 |
Veszprém, Nemesvámos, Barnag | Zöldség | Fix doboz rendszer májustól novemberig | Kis doboz: 3.000-3.500 Ft nagy doboz: 5.500-6.000 Ft | Folyamatosan, a létszám betelte után várólista van |
Erdődi Biokert
Erdődi Imre |
Debrecen, Miskolc, Budapest M3 útvonala | Bio minősítésű zöldség, liszt, savanyú káposzta, savanyúságok, olajok | Rendeléses doboz | Kisdoboz 3.500 Ft, nagydoboz 4.500 Ft | Folyamatosan |
Közösségi Életkert Pomáz
Nagy István |
Pomáz | bio zöldség és gyümölcs | Minimum egy hónapra lehet csatlakozni, szállítás egész évben |
Kiskosár 2.500 Ft, nagy kosár 4.500 Ft | Folyamatosan |
Nemes családi Ökogazdaság
Nemes Gábor |
Budapest, Kiskunfélegy- háza, Kecskemét |
bio zöldség | Rendeléses doboz, szállítás egész évben, kéthetente | Feles csomag 3.500 Ft, egész csomag 7.000 Ft | Folyamatosan |
Tápiódoboz
Trencsényi-Vörös Gabriella |
Átvevőpont Budapest Nyugati tér, Nagykátától Budapestig 31-es főút mentén kiszállítás | zöldség, gyümölcs, tojás, feldolgozott termékek (lekvár, szörp, zöldségkrém, chili termékek) | Fix doboz rendszer, szállítás április közepétől november végéig | Kis doboz 4.500 Ft /hét, nagy doboz 6.500 Ft/ hét | Folyamatosan |
Cikkünk a Nemzeti Kulturális Alap (201201/00260) támogatásával készült.
A projektet az Európai Bizottság támogatta.